Nehéz rajta fogást találni. Csapong, s picit olyan, mint egy rossz gyerek, akinek megmondták, hogy most egyhelyben kell ülnie és beszélgetnie valakivel, különben nem mehet ki délután játszani a kertbe. Én meg riporterként próbálok komolyakat és okosakat kérdezni tőle, miközben alanyom időnként szinte ki-kikacsint rám, hogy nincs-e kedvem inkább hülyéskedni. Oláh Ibolya nem tudja igazán komolyan venni, hogy interjút ad, s beszélgetésünk folyamán ráébreszt, hogy talán nekem sem kéne annyira.
- Azt mondtad valahol, hogy az intézeti évek alatt farkas-törvények uralkodtak. Utána bekerültél a Megasztárba, majd belecsöppentél a média világába, ami szintén nem a kíméletéről híres. Mi a különbség a kettő között?
- Semmi. (Rámnevet és hallgat. - Felelet lezárva.)
- Semmi..?
- Nincs különbség. Nem más, mint az igazi élet.
(Nem akarom föladni komoly gondolatmenetemet. Ibolya pedig boldog, mert végre - hetedszerre - letette a KRESZ-vizsgát, s nem győzi mutogatni a sikeres vizsgát igazoló kártyát. Kis örvendezés és kölcsönös élménycsere után megpróbálom visszaterelni.)
- Arról is beszéltél már, hogy nem szeretnél álmokban élni.
- Ott a Megasztár házban, az egy álom volt. Mindent ingyen kaptunk; pia, kaja. Persze mellette rengeteget dolgoztunk.
- És rátok fókuszált a média. Mindent tudni akart, a legapróbb magánéleti rezdüléseiteket is. Pedig egy tehetségkutatás során a jelöltek nem feltétlenül éppen ezt szeretnék magukból megmutatni.
- Az emberek többségének el van torzulva az érdeklődése. Nem komoly dolgokra kíváncsiak, inkább arra, hogy mondjuk melyik kezemmel törlöm ki a fenekemet.
- És melyikkel?
- A jobbal. (nevet.)
- Ennyivel is gazdagabbak lettünk. Sokakat mellbe vágott és vág az egyenességed, az őszinteséged.
- Nem voltam mindig ennyire őszinte. Annak idején sokszor meg is ütöttem a bokámat.
- Bátor döntés, hogy az őszinteséget választottad!
- Ez sokkal egyszerűbb, mint mindenféle hazugsággal bonyolítani az életet, nem? Nem jó dolog hazudni. Vannak hazug emberek, akik még a saját hazugságaikat is elhiszik. Anyácska mondta, hogy időnként be kellene fognom a számat, de nem tehetek róla, ha nem megy! Elég bonyolult lélek vagyok, s nehezen kötök kompromisszumot.
- De néha azért kell.
- Igen. Á, egyébként nem vagyok bonyolult! Ez csak az őszinteség. De való igaz, hogy kevés embert fogadok a világomba.
- Miért?
- Gyanakvó vagyok. Meg bizalmatlan.
- Ennek van valami köze az intézetis múltadhoz?
- Egy gyereknek az anyja és az apja mellett van a helye. De jól tudok alkalmazkodni a körülményekhez, s nem kísértem a múltamat.
- Sok rossz emléked van?
- Van, de Tiszadobot például kifejezetten élveztem. Klassz hely volt.
- Igazi élet-iskola.
- Igen. Szabolcs megyében az utolsó állomás Tiszadob.
- Utolsó állomás?
- Az azt jelenti, hogy onnan kerülsz ki az életbe. Nagyon jó iskola volt. De előtte is. Többnyire rossz dolgok történtek velem. De sok minden megtanul az ember. Illedelmet, megbecsülést, a pénzt értékelni. Most már tudom, mit jelent, ha 47 ezerért dolgozik az ember. Meg kellett tanulni a keveset is beosztani.
- Ez nagyon zárt világ?
- Nem, nem nagyon. Bárhová elmehettem. Mi is úgy éltünk, mint egy család, csak nem négyen, hanem százötvenen. Meg néha bezárták az ajtót, amikor váltás volt.
- Emlékszem, azt mondtad, mikor először meg akartak ölelni, egy pillanatra azt hitted, ütni fognak.
- Nem sok szeretetet kaptam. Anyácska volt, aki először megölelt. S az ő ölelése nagyon őszinte volt. Ő hitt bennem. Mint amikor egy apa, vagy anya azt mondja a gyerekének, hogy büszke rá. - Olyan volt ez nekem.
- Közben pedig - a te szavaiddal élve - megkóstoltad, milyen az élet alja.
- Szerintem mindenki megkóstolta már az alját. Egy törésnek kell történnie az életben!
- S ez mi felé vezetett?
- Én mindig mélyponton vagyok. (fölnevet) De nem úgy, mert vidám is vagyok, de még akkor is mélyponton vagyok.
- Depresszió?
(Szöveg: Canjavec Judit, Fotó: Váraljai Szandra)
Az interjú folytatása a http://www.muvesz-vilag.hu/muzsika/interjuk/2013 oldalon olvasható.
