Nehéz rajta fogást találni. Csapong, s picit olyan, mint egy rossz gyerek, akinek megmondták, hogy most egyhelyben kell ülnie és beszélgetnie valakivel, különben nem mehet ki délután játszani a kertbe. Én meg riporterként próbálok komolyakat és okosakat kérdezni tőle, miközben alanyom időnként szinte ki-kikacsint rám, hogy nincs-e kedvem inkább hülyéskedni. Oláh Ibolya nem tudja igazán komolyan venni, hogy interjút ad, s beszélgetésünk folyamán ráébreszt, hogy talán nekem sem kéne annyira.

- Azt mondtad valahol, hogy az intézeti évek alatt farkas-törvények uralkodtak. Utána bekerültél a Megasztárba, majd belecsöppentél a média világába, ami szintén nem a kíméletéről híres. Mi a különbség a kettő között?

- Semmi. (Rámnevet és hallgat. - Felelet lezárva.)

- Semmi..?

- Nincs különbség. Nem más, mint az igazi élet.

(Nem akarom föladni komoly gondolatmenetemet. Ibolya pedig boldog, mert végre - hetedszerre - letette a KRESZ-vizsgát, s nem győzi mutogatni a sikeres vizsgát igazoló kártyát. Kis örvendezés és kölcsönös élménycsere után megpróbálom visszaterelni.)

- Arról is beszéltél már, hogy nem szeretnél álmokban élni.

- Ott a Megasztár házban, az egy álom volt. Mindent ingyen kaptunk; pia, kaja. Persze mellette rengeteget dolgoztunk.

- És rátok fókuszált a média. Mindent tudni akart, a legapróbb magánéleti rezdüléseiteket is. Pedig egy tehetségkutatás során a jelöltek nem feltétlenül éppen ezt szeretnék magukból megmutatni.

- Az emberek többségének el van torzulva az érdeklődése. Nem komoly dolgokra kíváncsiak, inkább arra, hogy mondjuk melyik kezemmel törlöm ki a fenekemet.

- És melyikkel?

- A jobbal. (nevet.)

- Ennyivel is gazdagabbak lettünk. Sokakat mellbe vágott és vág az egyenességed, az őszinteséged.

- Nem voltam mindig ennyire őszinte. Annak idején sokszor meg is ütöttem a bokámat.

- Bátor döntés, hogy az őszinteséget választottad!

- Ez sokkal egyszerűbb, mint mindenféle hazugsággal bonyolítani az életet, nem? Nem jó dolog hazudni. Vannak hazug emberek, akik még a saját hazugságaikat is elhiszik. Anyácska mondta, hogy időnként be kellene fognom a számat, de nem tehetek róla, ha nem megy! Elég bonyolult lélek vagyok, s nehezen kötök kompromisszumot.

- De néha azért kell.

- Igen. Á, egyébként nem vagyok bonyolult! Ez csak az őszinteség. De való igaz, hogy kevés embert fogadok a világomba.

- Miért?

- Gyanakvó vagyok. Meg bizalmatlan.

- Ennek van valami köze az intézetis múltadhoz?

- Egy gyereknek az anyja és az apja mellett van a helye. De jól tudok alkalmazkodni a körülményekhez, s nem kísértem a múltamat.

- Sok rossz emléked van?

- Van, de Tiszadobot például kifejezetten élveztem. Klassz hely volt.

- Igazi élet-iskola.

- Igen. Szabolcs megyében az utolsó állomás Tiszadob.

- Utolsó állomás?

- Az azt jelenti, hogy onnan kerülsz ki az életbe. Nagyon jó iskola volt. De előtte is. Többnyire rossz dolgok történtek velem. De sok minden megtanul az ember. Illedelmet, megbecsülést, a pénzt értékelni. Most már tudom, mit jelent, ha 47 ezerért dolgozik az ember. Meg kellett tanulni a keveset is beosztani.

- Ez nagyon zárt világ?

- Nem, nem nagyon. Bárhová elmehettem. Mi is úgy éltünk, mint egy család, csak nem négyen, hanem százötvenen. Meg néha bezárták az ajtót, amikor váltás volt.

- Emlékszem, azt mondtad, mikor először meg akartak ölelni, egy pillanatra azt hitted, ütni fognak.

- Nem sok szeretetet kaptam. Anyácska volt, aki először megölelt. S az ő ölelése nagyon őszinte volt. Ő hitt bennem. Mint amikor egy apa, vagy anya azt mondja a gyerekének, hogy büszke rá. - Olyan volt ez nekem.

- Közben pedig - a te szavaiddal élve - megkóstoltad, milyen az élet alja.

- Szerintem mindenki megkóstolta már az alját. Egy törésnek kell történnie az életben!

- S ez mi felé vezetett?

- Én mindig mélyponton vagyok. (fölnevet) De nem úgy, mert vidám is vagyok, de még akkor is mélyponton vagyok.

- Depresszió?

(Szöveg: Canjavec Judit, Fotó: Váraljai Szandra)

Az interjú folytatása a http://www.muvesz-vilag.hu/muzsika/interjuk/2013 oldalon olvasható.