Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Milyen az egészséges iskolatáska?

Sokan esnek abba a hibába, hogy a gyermek ízlése alapján választanak iskolatáskát, holott a külcsínnel szemben vannak sokkal fontosabb szempontok is. Az ortopéd szakorvos szerint egy fejlődésben lévő szervezet esetében különösen fontos, hogy milyen kialakítású táskát cipel a hátán.

Bár még majdnem két hét van hátra a nyárból, a legtöbb család megkezdte a készülődést az iskolára. A tanszerek mellett az egyik legfontosabb a megfelelő iskolatáska kiválasztása.

Számos variáció létezik a piacon, csak az ár és a fantázia szab határt annak, ki, milyen táskát vásárol gyermekének. Mivel kevés olyan intézmény van, ahol bent lehet hagyni a könyveket, így elkerülhetetlen, hogy a gyerekek nagy súlyokat cipelnek. Ez azonban nagyon megterhelő a fejlődésben lévő szervezetnek.

Kép: Emineo

Éppen ezért fontos, hogy a szülők olyan modellt válasszanak, amelynek köszönhetően elkerülhetőek a mozgásszervi panaszok, vagy a fejlődési rendellenességek. Dr. Börzsei-Knoll Veronika, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ ortopéd-traumatológusa azt tanácsolja, még ha veszekedések árán érhető is el a gyereknél, ne divatos, hanem praktikus, szimmetrikusan viselhető táskát válasszunk. Az asszimmetrikus hátizsák tartási rendellenességhez, fájdalmakhoz vezethet.

Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget a cipőnek, pedig az sem mindegy, a gyerekek milyen lábbelit viselnek több órán át az iskolában, illetve a tornaórán. A lábfájdalmak egy részét meg lehet előzni, ha jó kiképzésű, megfelelő méretű cipőt vásárolunk – egészítette ki jó tanácsait a lábsebész szakember.

Előfordulhat azonban, hogy a kicsiknél tartásbeli rendellenességet tapasztalnak, vagy fáj a lábuk, hátuk, ilyenkor igénybe vehetik az iskolai rendszerben működő orvosi vizsgálatot, vagy elmehetnek a gyermekkel egy gyermekortopédiai szűrővizsgálatra. Célszerű ezt nem halogatni, mert a panaszoktól is hamarabb szabadulhat a gyermek. (Forrás: Emineo)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.