Képzeld bele magad a következő helyzetbe: telefonon hívsz valakit, akit nagyon szeretsz, aki fontos neked. A telefon kicseng, de az illető nem veszi fel. Hamarosan újra próbálod, megint semmi válasz. Nem veszi fel és nem is hív vissza. Mi zajlik le benned ilyenkor? Mire gondolsz, milyen érzéseid vannak, mit teszel? Meg tudod nyugtatni magadat, vagy pár perc elteltével már egy komplett katasztrófafilmet gyártasz a fejedben, amit 100 százalékig el is hiszel? Hogyan viselkedsz az illetővel, amikor végül visszahív?
Általában az aggódás is egy tanult dolog. Sokat számítanak a családi minták, amik zsigeri szinten belénk ivódtak, például az, hogy a hozzátartozóink hogyan kezelték a szorongást keltő helyzeteket.
Vajon miért hat ránk erősen az aggódás?
Azért, mert az elménk nem tud különbséget tenni a valós és az elképzelt dolgok között. Nem tudja, hogy valami igazából megtörténik-e, vagy csak a gondolatainkban létezik.
Például amikor farkaséhesek vagyunk, és a kedvenc ételünkre gondolunk, szinte érezzük az ízét, összefut a nyál a szánkban. Az agyunk és a testünk is úgy reagál, mintha ténylegesen ott gőzölögne előttünk az étel az asztalon.
Az elménk gondolataink, kimondott szavaink alapján képeket alkot. Éppen ezért tudunk pánikba esni olyan dolgok miatt, amik miatt aggódunk. Ha egy jövőbeli, szorongást okozó eseményre gondolunk, például, hogy elveszítünk valakit vagy valamit, ami nagyon fontos nekünk, az elménk automatikusan képeket társít hozzá, és lelki szemeink előtt megjelenik mindaz, amitől a leginkább tartunk. Ez intenzív érzelmeket vált ki belőlünk, és testünk is valódi tüneteket produkál: hevesen kezd verni a szívünk, kiver a víz, megfeszülnek az izmaink, görcsbe rándul a gyomrunk. Az aggódás erőteljes stresszreakciókat okoz a testünkben. A negatív, érzelmileg megterhelő, stresszt okozó gondolatok gyengítik az immunrendszerünket és a lelki ellenálló képességünket is.
Minden aggódás a gondolatainkkal kezdődik
A fő kérdés nem az, hogy szoktunk-e még be sem következett események miatt stresszelni, inkább az, hogy képesek vagyunk-e ezeket a gondolatokat kordában tartani, vagy teljesen önálló életre kelnek és a hatalmukba kerítenek-e minket. Ebben benne van a kontrollvesztéstől való félelem is. Félünk, hogy nem fogunk tudni kezelni egy helyzetet, képtelenek leszünk megbirkózni a kihívással.
Hogyan csökkenthetjük az aggódás gyakoriságát és mértékét?
A helyzetet akár egy egyszerű matematikai képlettel is szemléltethetjük:
E/M=A
Esemény/Megküzdési képességünk = Aggódás mértéke
Minél nagyobb az E, annál nagyobb az A.
Vagyis minél inkább felnagyítjuk a szóban forgó jövőbeli eseményt, annál inkább aggódunk. Minél jobban aggódunk, annál inkább elveszítjük a kontroll, a biztonság érzését. Tehetetlennek érezzük magunkat, mint akinek semmi ráhatása nincs a történésekre, csak úgy megtörténnek a dolgok a feje fölött.
Nézzük a másik lehetőséget:
Minél nagyobb az M, annál kisebb az A.
Minél nagyobb hangsúlyt fektetünk a lehetséges megoldásokra, minél inkább erősítjük a megküzdési képességünket, annál kevésbé fogunk aggódni. A megküzdési képesség alatt értem az eszközeinket, megoldásainkat, stratégiáinkat, illetve az abba vetett hitünket, hogy kezelni tudjuk a helyzetet. Minél inkább a saját megküzdési képességünkre helyezzük a hangsúlyt, annál inkább úgy érezhetjük, hogy van kontrollunk az események fölött. Azt, ami történik gyakran nem tudjuk irányítani, de a saját reakcióinkat igen. Mindig van választásunk arra vonatkozóan, hogy hogyan reagálunk a körülöttünk lévő eseményekre, hogy mely gondolatainkat erősítjük.
Ha bízunk benne, hogy meg tudjuk oldani az adódó helyzeteket, ez már eleve enyhíti az aggódást, és segít abban is, hogy csak annyit foglalkozzunk a dologgal, amennyit feltétlenül szükséges. Ez már egy sokkal produktívabb, hatékonyabb hozzáállás.
Röviden összefoglalva a kis matekpélda tanulságát, az aggódás kétféleképpen csökkenthető: Ha kevésbé tragikusan tekintünk az adott jövőbeli helyzetre, vagy ha a saját megküzdési képességünkre helyezzük a hangsúlyt.
Érdemes még az elején elkapni a negatív gondolatokat
Jó tudni, hogy ha már teljesen belelovaltuk magunkat az aggódásba, sokkal nehezebb kijönni belőle. Amikor túlságosan bevonódunk érzelmileg és testileg is, mi magunk is a katasztrófafilm aktív résztvevőjévé válunk. Tehát érdemes még az elején elkapni a negatív gondolatokat. Az aggodalmaskodás általában senkit és semmit nem szolgál. Rengeteg dolog van, ami tőlünk függetlenül létezik és megtörténik. Ha jobban belegondolunk, a legtöbb dolog, ami miatt aggódunk, sose következik be. Vagy ha be is következik, akkor sem tudjuk az aggódással megelőzni. Bekövetkezik helyette más, ami eszünkbe se jutott, tehát aggódni sem tudtunk miatta. Viszont, ha megtörténik, nincs más lehetőségünk, meg kell oldanunk a helyzetet.
Ha olyan dolgokra fordítjuk az energiánk nagy részét, amire nem tudunk hatni, vajon mennyi erőnk, kapacitásunk marad arra, ami igazán fontos, amire valóban hatni tudunk?
Az aggodalmaskodással feleslegesen pazarolunk el egy csomó mentális és fizikai energiát. Az időnk, energiánk nagy kincs, és mivel mindkettő véges, érdemes velük jól gazdálkodni.
Tanácsok aggódás ellen
Legyünk magunkkal megértőek, ha azon kapjuk magunkat, hogy szorongani kezdünk, jusson eszünkbe, hogy van választásunk. Tudatossággal, odafigyeléssel és türelemmel át lehet írni a régi viselkedésmintákat.
Hatalmas belső erőforrást jelent, ha megtanuljuk magunkat megnyugtatni. A gondolataink jönnek-mennek, de az már a mi választásunk, hogy melyiket hisszük el, melyikkel foglalkozunk, melyikre szánunk időt, energiát.
Sokat segíthetnek a légzőgyakorlatok és a meditáció is, vagy ha lefoglaljuk magunkat valami mással, ami örömet szerez.
„Majd akkor kelünk át a hídon, ha odaértünk.” – tartja a mondás, márpedig hasznos lehet erre emlékeztetni magunkat.
Darida Ágnes többi cikkét itt olvashatod:
Elegem van abból, hogy mindent én csinálok
Én már ilyen vagyok, nem változom
