Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Néhány napig használhatatlanok leszünk

Legyen elnéző magával és munkatársaival, a hétvégi óraállítás miatt ugyanis ma sokan ébredtek fáradtan és kialvatlanul, a dekoncentráltság pedig még néhány napig eltarthat.

Fejfájás, fáradtság, elalvási nehézségek

Az idei évben március 26. az a dátum, amikor egy órával előre kell állítani az órát. Ez az átállás sokakat megvisel: az arra érzékenyeknél fejfájás, napközben erős fáradtság, este pedig elalvási nehézségek jelentkezhetnek. Ennek oka az ún. cirkadián ritmus felborulása. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa elmondta, hogy a cirkadián ritmus tulajdonképpen szervezetünk belső órája, melyet egyaránt befolyásolnak belső tulajdonságok - a sejtjeinkben megtalálható gének - és külső hatások is, mint például a világosság, sötétség, mozgás, evés. Ennek felborulása pedig sok kellemetlen és akár súlyos következményt is vonhat maga után.

Az átállás sokakat megvisel Kép: Pixabay

Több a hátránya, mint az előnye

Az óraállítás mellett és ellene minden évben több érvet is olvashatunk, hallhatunk. Előnyeként említik, hogy mivel később sötétedik, így munka után nem sötétben kell hazavezetnünk és több lesz a munka utáni szabadidőnk, így például világosban sportolhatunk is a szabadban. A valóságban azonban erre csak keveseknek marad energiája, a többség nagyon megszenvedi az átállást. Az igazság az, hogy a szomnológusok maximálisan ellene vannak az óraállításnak.

Mennyi alvásra van szükségünk életkoronként? Mutatjuk!
Mi, magyarok az alvás minőségét tekintve a dobogós harmadik helyen állunk. Átlagosan több mint hét órát alszunk, ám az alvás minősége egyenesen katasztrofális. Vajon mi ennek az oka?

Az idei Alvás Világnapja rendezvény fókuszában is ez a téma állt, az, hogy ez mennyire káros az emberek szervezetére. Mivel az alvásidőnkből így elvesztünk egy órát, és ez az átállás akár heteik is eltarthat, ebben az időszakban fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetünk, csökken a szervezetünk reakcióideje. A kedvezőtlen hatások következtében az óraállítást követő napokban megemelkedik az infarktus kockázata, a közlekedési balesetek száma pedig több héten keresztül megnő.

Mit tegyen, ha az óraállítás miatt nem alszik jól?

A következő napokban legyen türelmes önmagával és a környezetében élőkkel is. Ha este nem tud elaludni, forgolódás helyett menjen át egy másik szobába és olvasson, használja a napjainkban népszerű felnőtteknek szóló színező könyveket, hallgasson relaxációs zenét, vagy végezzen más, álmosító tevékenységet. Amikor úgy érzi, hogy elálmosodott, akkor feküdjön vissza az ágyába.

Ha ezek sem válnak be, a melatonin segíthet. A melatonin a szervezetben természetes módon is előfordul, a tobozmirigy termeli az alvás ideje alatt - magyarázza dr. Vida Zsuzsanna. Fontos szerepe van az alvás-ébrenlét ritmusának meghatározásában, ezért ha tabletta formájában visszük be a szervezetbe, segítheti az átállást, az óraállítás okozta alvászavar elkerülését.

Forrás: JóAlvás Központ

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.