Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Összeesküvés elmélet, mint egyfajta ideológiai nyájimmunitás

A kreált teóriák, mint amilyenek az összeesküvés elméletek is lehetőséget teremtenek az emberek számára, hogy, ha csak képzeletben is, de uralni tudják életük fő eseményeit. Ha már „megértettük”, hogy mi is történik velünk, akkor kiszolgáltatottságunk csökken, és tehetünk is valamit ellene. Sokan gondolkodnak most így a koronavírus járvány idején.

Az 5G átjátszó állomások és tornyok idézték elő a járványt és felelősek a terjedéséért. A koronavírust biológiai fegyverként egy kínai laboratóriumban kísérletezték ki egy „Pandemic” nevet viselő videón, mely nagy sikerrel terjedt a közösségi média különféle helyein. Azt ecsetelik az anyag készítői, hogy valójában az arcmaszkok aktiválják a vírust és hogy azok, akik a múltban valamilyen oltást kaptak sokkal nagyobb eséllyel kapják el most a fertőzést, mint mások – csak pár azok közül az összeesküvés elméletek közül, melyek mostanában világszerte terjednek.

A szem, mely mindent lát. Fotó: depositphotos.com

 

A viselkedés-szakértőket egyáltalán nem érte váratlanul, hogy ezek a teóriák lábra kaptak, hiszen összeesküvés-elméletek mindig is léteztek, az ilyen bizonytalan és ismeretlen helyzetek pedig, mint amelyben mostanság élünk, kifejezetten kedveznek kialakulásuknak és széles körű terjedésüknek.

"Az embereket vonzzák az összeesküvés-elméletek a válság és a bizonytalanság időszakaiban, és ez minden bizonnyal ez az idő" - mondta Karen Douglas, az Egyesült Királyság Kent Egyetemének pszichológus professzora a HuffPost-nak.

Ösztönösen keresünk összefüggéseket a dolgok között, hogy megértsük életünk alapvető tényeit. Ráadásul egyáltalán nem viseljük jól a rejtélyeket. Ezért néha kapcsolatot keresünk olyan jelenségek között is, melyek között a valóságban ilyen nem is létezik.

"Ha valamilyen negatív vagy félelmetes esemény történik, megpróbáljuk megérteni és megmagyarázni az esemény hátterében álló okokat. Magyarázat keresésekor összekapcsolhatjuk a nem összekapcsolódó dolgokat, egy narratívát alkotunk, ezek a narratívák pedig gyakran összeesküvés-elméletekké állnak össze" – mondja Joanne Miller, a Delaware-i Egyetem docense.

Az 5G tornyok erre egy igen jó példa - mondta Miller. A tornyok a vírus epicentrumában, Kínában, Wuhanban jelentek meg először, ráadásul a járvány kitörése után. Az emberek kapcsolatot kerestek a két esemény között, pedig ezek valójában semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz, és a végén megszületett az összeesküvés elmélet: az 5G tornyok terjesztik a koronavírust.

A kreált teóriák, mint amilyenek az összeesküvés elméletek is lehetőséget teremtenek az emberek számára, hogy, ha csak képzeletben is, de uralni tudják életük fő eseményeit. Ha már „megértettük”, hogy mi is történik velünk, akkor kiszolgáltatottságunk is csökken, és tehetünk is valamit ellene, aktorok lettünk, cselekvő lények, nem a körülmények áldozatai többé.

Ha valaki úgy gondolja, hogy valójában az 5G-tornyok okozzák és terjesztik a COVID-19 vírust, akkor már lehetőségük van arra – legalább is ezt gondolják – hogy egy konkrét dolog ellen vegyék fel a harcot, és már nem azt érzik, hogy valami személytelen, ismeretlen ellenség ellen kell megküzdeniük.

Ki az, aki figyel? Fotó: depositphotos.com

 

Karen Douglas szerint az emberek alapvetően erőtlennek és kiszolgáltatottnak érzik magukat, szoronganak az ismeretlentől ezért fordulnak az összeesküvés-elméletekhez, hogy így biztonságban érezzék magukat saját kis világukban.

Miller a COVID-19-el kapcsolatos összeesküvés-elméleteket vizsgálva, úgy találta, hogy azok az emberek, akik hisznek már egyféle ál-teóriában, sokkal inkább hajlamosak arra, hogy higgyenek egy másikban is.

Ezek a hitek, hiedelmek pedig rendszerré állnak össze – mondja, - melyeket nagyrészt a bizonytalanság táplál. Ugyanakkor rendkívül rugalmatlanok is, a racionális érvelés számára gyakorlatilag kikezdhetetlenek.

A legutóbbi kutatások ugyanakkor azt is megállapították, hogy az emberek összeesküvés-elméleteket is szívesen alkalmaznak akkor, ha saját ideológiájukat próbálják „érvekkel” alátámasztani; ezek a teóriák alkalmasak arra, hogy a csoportidentitást erősítsék, egyfajta ideológiai nyájimmunitás szerepét is betölthetik.

Legutóbbi kutatásában Miller úgy találta, hogy a republikánusok sokkal inkább hisznek a COVID-19 összeesküvés elméletekben.

Miller szerint ez nem azért van így, mintha a konzervatívok általában is hajlamosabbak lennének az ilyen elméletekre, ezt is inkább érdemes a maga történetiségében szemlélni, azaz: a republikánusoknak – szerinte – most különösen szükségük van egy olyan teóriára, mely az összetartozás tudatukat megerősíti, és ez most alkalmas is erre.

Egyes viselkedéskutatók úgy vélik, hogy a társadalmi elszigeteltség kedvez az összeesküvés elméletek kialakulásának és terjedésének. A koronavírus miatt bevezetett ’social distancing’ így még erősítheti is ezeket a tendenciákat.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.