− A lazulás már általában az adott fesztiválon kívül (olcsóbban) elkezdődik. Van, akinek itt véget is ér a várva várt bulizás, és mehet a kukába a belépőjegy is. Van, aki beér, és még folytatja is, túléli, de sokaknak idő előtt befejeződik a buli. Félreértés ne essék, nem az élvezetek teljes körű tiltásáról van szó! A legfontosabb az, hogy adott helyzetben mindenki a legjobb döntést hozza meg. Használd az eszed! – ez a felelős alkoholfogyasztás egyik legfontosabb alappillére – véli Dr. Simich Rita egészségfejlesztési és prevenciós szakember, aki néhány fontos tanáccsal, tippel látja el a fesztiválozókat.
Ha kezdő vagy, akkor azért igyál lassan, ha pedig már többször próbáltad az alkoholt, akkor a korábbi tapasztalataidra alapozva gondold át, hogy mennyi fér bele, mi az a pont, amit még elbír a szervezeted. Tűzz ki egy határt még józanul, a buli elején, és ne engedd, hogy a szórakozás hevében vagy a társaság nyomására annál többet fogyassz, hiszen a szervezeted és a másnapod fogja bánni!
A fiúk és a lányok máshogyan működnek
Sokan hajlamosak tartani a csapat „tempóját”, tehát azért inni, mert a többiek is ezt teszik, pedig egyénenként változik, hogy ugyanaz az alkoholmennyiség hogyan hat? Nemcsak a méret a lényeg: a fiúk vízháztartása 20-30 százalékkal magasabb, így egy azonos súlyú fiú is jobban bírhatja az alkoholt ugyanakkora lánynál.
Tarts szünetet két alkoholos ital között!
Az este ne csak az alkoholos italokról szóljon, hiszen a cél nem lehet a teljes lerészegedés, maradj inkább a szinten tartásnál. Ezt pedig úgy érheted el, ha két alkohol közé beiktatsz egy alkoholmentes kört is, amivel a véralkohol szintedet valamelyest normalizálhatod, ezzel pedig megelőzheted, hogy kidőlj a buli vége előtt.
Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a bolygónk pályáját napokon belül keresztező Perseidák meteorrajról. A legenda szerint, aki hulló csillagot lát és gyorsan kíván valamit, az rövidesen beteljesül!
Bulizás közben hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy az alkoholtól elteltünk, és nem vagyunk éhesek, pedig a szervezetednek szilárd táplálékra is szüksége van, ha alkoholt fogyasztasz. A fesztiválok tele vannak streetfood standokkal, finomabbnál finomabb falatokat kóstolhatsz, de magaddal is tudsz vinni apró snacket. Hogy biztosan ne legyen baj: egyél ilyenkor magas fehérje- és zsírtartalmú ételeket, mint a csirke vagy a földimogyoró, amelyek segítenek abban, hogy az alkohol lassabban szívódjon fel a keringési rendszerben, meggátolva ezzel a rosszullétet és a szervezeted erősebb károsodását.
És persze végül, de nem utolsó sorban a buliban nem minden rólad szól, éppen ezért fontos, hogy legyél szociális, és figyelj oda másokra is, de ne te határozd meg mások alkoholfogyasztási szokásait. Ittas társadat soha, semmilyen körülmények között ne hagyd magára, ha pedig te, vagy társaságodban valaki más rosszul van, kérj azonnal orvosi segítséget a 112-őn!!!