Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Reggeli előtt a leghatékonyabb a zsírégetés

Éhes gyomorral könnyebben megszabadulhatunk kilóinktól, mert akkor szervezetünk kénytelen meglévő zsírraktáraiból szerezni energiát. Az ilyen edzés több mint harminc százalékkal hatékonyabb lehet.

A reggeli előtti edzés hatékonyabban fogyaszt, és a vérzsírszintet is jobban csökkenti, mint a nap első étkezése utáni mozgás – állítják a Glasgow-i Egyetem tudósai.

Jason Gill, a kutatás vezetője a The Daily Mail című brit lapnak elmondta, hogy azért a legjobb hatású a reggeli előtti edzés, mert éhgyomor esetén a szervezet kénytelen zsírraktáraiból szerezni az energiát. „Amikor az emberek fogyásról beszélnek, valójában zsírvesztésről van szó” – mondta a kutatásvezető.

A Glasgow-i Egyetem kísérletében tíz férfi vett részt, mindegyiküket háromszor vendégelték meg reggelivel az egyetemen. Az első reggelen csak enniük kellet, a másodikon evés előtt egy órán át élénk tempóban gyalogolni, a harmadikban pedig ugyanígy kutyagoltatták őket, ám már reggeli után. Az eredmény pedig: a reggeli előtti gyaloglás 33 százalékkal több zsírt égetett el, mint a reggeli utáni. Jason Gill szerint a gyaloglásnál erőteljesebb edzést is nyugodtan lehet folytatni éhgyomorral, a szervezetnek ugyanis elég tartaléka van akár másfél-két órás intenzív mozgáshoz is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.