Vonatos útjaim során, mikor a Selyem út különböző szakaszait jártam be, eljutottam Szamarkand városába is, épp a Szovjetunió felbomlását követő időkben. Hatalmas munkálatok fogadtak minket mindenhol, különösen a régi műemlék épületek környékén. Úgy tűnt, az egész város sürög-forog, takarít, fest, szépíti a környezetét. Kiderült, hogy hamarosan Mitterand francia elnök jön látogatóba és ezért ez a nagy nyüzsgés. De látszott, hogy nemcsak ez motiválja az embereket, hanem visszakapva a várva várt függetlenségüket, megszépítik az ősi, a szovjet hatalom idejében elhanyagolt épületeket.
Ismerkedés a főtérrel
Elbűvölve álltam Szamarkand főterén, amikor megpillantottam a három hatalmas, a kék és sárga különböző árnyalataiban tündöklő, majolikával kirakott épületet, amelyek keretbe foglalták a teret. A régmúltban vallási iskolák, medresszák voltak bennük. Emiatt főképp geometrikus motívumokkal, a természet inspirálta mintákkal díszítették az épületeket hatszáz évvel ezelőtt. Egyetlen kirívó mintát láttunk: az egyik nagy boltív két oldalán sárga fekete csíkos tigrisek vicsorogtak egymásra. Az épületek udvarára érve, körben kis műhelyeket, boltocskákat találtunk. Ezek voltak régen a diákok szobái. Most mindenféle kézműves termékeket árultak itt.
Nagy várakozással mentünk be a boltokba, hátha találunk szőnyegeket, mondjuk a híres bukharai szőnyegválasztékból. Nagy csalódásunkra sehol sem volt egyetlen darab sem. Sőt az is kiderült, hogy csak egyetlen egy gépi szövésű szőnyegeket gyártó üzem van az egész városban. Aztán egy-két év múlva, amikor visszatértem Szamarkandba, csodák csodájára már több helyen lehetett gyönyörű kézi szövésű kaukázusi szőnyegeket kapni.
Szőnyegek helyett viszont különleges technikával hímzett, csodás terítőket, takarókat találtunk. Ezek voltak a híres szuzanák. A név perzsa eredetű és egyszerűen hímzést jelent, de ezek a motívumok csak itt találhatók meg. Régebben minden férjhez adandó lány kelengyéjében volt legalább egy ilyen kézimunka. A kis boltban halmokban álltak különböző méretekben, színekben a terítők. Többségük régi volt és a kilencvenes évek elején még nem kértek értük olyan nagy összeget, mint pár évvel később, mikor egyre több külföldi turista utazott Üzbegisztánba.
A középső épület udvarán hatalmas türkizkék kupola koronázta meg a nagy mecsetet. Mikor beléptünk, szinte belevakultunk a csillogó aranyozású falak és kupola látványába. Arra gondoltam, mily nagy szerencse, hogy ezt meg tudták őrizni a kommunizmus alatt.
A zarándokok kedvenc helye
Következő állomásunk a Gur Emír mauzóleum volt, ahová sokan zarándokolnak el az ország más vidékeiről is. Itt van eltemetve Timur Lenk, aki mindent megtett azért, hogy ez a világ egyik legcsodálatosabb síremléke legyen. A kék és arany színű csempéket geometrikus és növényi minták borítják. A kék a gyász színe volt akkoriban. A jurtát szimbolizáló kupola arannyal van befedve. Az arany érdekes módon szintén a mongol gyökerekre utal, miután a mongolok hódításaik során igencsak megkedvelték az arannyal átszőtt selymeket.
Ahogy csodáltuk a mesterien díszített kupolát, felfigyeltünk a lefelé lógó sztalaktitokra. Megkérdeztük az idegenvezetőnket, hogyan bírja el a dóm ezt a súlyt. Elámultunk válaszán: könnyedén, mivel ezek papírmaséból készültek, pontosan a súly miatt. Közben figyeltük az embereket is. Sokan látogattak ide, hogy leróják tiszteletüket a nagy uralkodó és családja előtt.
Így néznek ki a helyiek
Már itt is feltűnt nekünk, hogy a férfiak modern öltönyt, de tradicionális kalpagot viselnek Szamarkand városában. A hölgyek közül viszont nagyon sokan bő, hosszú tunikát és nagy, buggyos nadrágot hordtak élénk színekben, virágos mintákkal. Fejüket színes kendő takarta. De a legkülönlegesebb a mosolyuk volt. Szinte nem volt olyan ember, fiatal, öreg, nő vagy férfi, akinek ne lett volna legalább két arannyal bevont foga. Végtelen kedvesen mosolyogtak ránk, kivillantva ezt a becses díszt. Amúgy mindenhol ritka barátságosak voltak az emberek. Szívesen válaszoltak kérdéseinkre, hagyták, hogy lefényképezzük őket, cserébe ők is lefényképeztek minket családjukkal együtt.
Romantikus mauzóleum
A kedvenc helyem a Sah-i-Zinda mauzóleumegyüttes volt. Itt nyugszanak Timur rokonai: nővére és egy szent életű imám, akihez ma is özönlenek a zarándokok. Úgy éreztem, mivel a vallás gyakorlása a szovjet uralom alatt tilos volt, most reneszánszát éli. Az épületek mindegyike egy kis gyöngyszemnek tűnt. Itt is a kék szín dominált természetesen. A kilencvenes években ez a hely még nem volt annyira rendbe hozva, az épületek között vezető kis utacska nem volt kikövezve, a lépcsősor, ami felvezetett a bejárattól foghíjas volt, az épületek tetején fű nőtt. Mindezek ellenére ez volt a legromantikusabb hely számomra Szamarkand csodás városában. Pár év múlva itt is mindent felújítottak, kikövezték az utat, renoválták a mázas díszeket, helyreállították a mauzóleum belsejét. Akkora tömeg jött el látogatóba, hogy alig tudtunk bejutni.
Életképek a piacon
Végül meglátogattuk a városi piacot. Nekem mindig nagy élmény végigjárni a helyi piacot, de ez különösen élvezetes volt.
Amint beléptünk, a cukor árusok halomba rakott cukorkristályait pillantottuk meg. Fehér, barna kristályokat, süveg cukrokat és mellettük a különböző ízű savanyú cukorkákat, grillázsokat és egyéb édességeket kínálgattak az eladók. Közelükben finom, mintákkal díszített lepénykenyerek illatoztak. Nem messze tőlük mazsola hegyek, aszalt sárgabarack és szilva halmok kínálgatták magukat. A mazsolából is rengeteg fajta volt, fekete, barna, aranysárga, kisebb, nagyobb szemű. Végig kóstolhattuk és így választhattuk ki a nekünk tetszőt. Aztán jöttek a dió és egyéb mag árusok, a friss gyümölcsök, a hosszúkás görögdinnyék, és még sorolhatnám tovább azt a sok mindent, amit itt láttunk. Majd kiértünk a piac végére és ott nagy hordókban valami zöldes barna port kínáltak. El sem tudtam képzelni, mi lehet ez. Dohány volt, amit kis kiszárított dísztökben hordanak maguknál a férfiak és időnként csippentenek belőle egy keveset, majd felszippantják. Kipróbáltam és azt hittem csillagokat látok, olyan volt, mintha tormát szívnék be az orromba.
Egy különálló épületben találtuk meg a tejárusokat. Szamarkand piacán lehet kapni a világ legfinomabb tejfölét, friss sajtokat, és a jó zsíros házi vajat. Ezeknek soha nem tudtam ellenállni. Minden alkalommal erre vártam, hogy megvehessem a tejfölt, a vajat és a friss itteni lepény kenyeret, majd este a vonaton ezt vacsorázzam.
Mikor összetalálkoztam ismét a csoporttal, pár férfi érdekes formájú fejfedőt viselt. Mondták, fáztak megvették, amit találtak. Csak az volt a furcsa, hogy a helyiek, ha rájuk néztek, elnevették magukat. Végül kiderült, hogy teamelegítőt tettek a fejükre a helyiek legnagyobb örömére. Így indultunk vissza a vonathoz, hogy folytassuk utunkat a Selyem úton.
Ezt is olvasd el Földváry Eszter tollából!
