Életforma.hu

ÉLET-MÓD

TIA-hoz vezethet a magas vérnyomás

A TIA a stroke-hoz hasonló állapot, mely bár közvetlenül nem veszélyezteti az életet, ám a stroke előrejelzője lehet. A probléma egyik fő rizikófaktora a magasvérnyomás, így annak kordában tartásával a kockázat lényegesen lecsökken.

A TIA egy mozaikszó, mely átmeneti iszkémiás rohamot jelent (transiens ischaemiás attack). Tüneteit tekintve igen hasonló a szélütéshez, azonban jelentős különbség a kettő között, hogy TIA esetében a panaszok viszonylag rövid időn megszűnnek (legtöbbször 24-72 órán belül). Az állapot tulajdonképpen egy átmeneti agyi keringészavar, így amikor a keringés újra megfelelővé válik, az ijesztő tünetegyüttes elmúlik. Bár ekkor a beteg rendszerint megnyugszik, ám fontos kivizsgálni, hogy mi is okozta a problémát, ugyanis a TIA-t nem ritkán stroke követi, így a megelőzés kiemelt jelentőséggel bír!

TIA tünetei

  • féloldali gyengeség/bénulás
  • szédülés
  • kettőslátás
  • erős fejfájás
  • nehezített beszéd

Meszesedés és vérrögök a háttérben

A TIA hátterében az egyik nagyon gyakori ok az erek belső felszínén  kialakuló meszesedés (koleszterin lágy plakk) és/vagy az egyenetlen felszínen keletkező vérrög kialakulása. Bár az illető kora is komoly rizikófaktornak számít ezen problémák kialakulásában, ám magasvérnyomás esetén a kockázat még inkább fokozódik. Ennek oka, hogy a hipertónia apró sérüléseket hoz létre az erek belsejében, majd egy idő után egyenetlenségek alakulnak ki, és meszesedés jön lére. Ez azonban egy ördögi kör, ugyanis az meszesedés miatti érszűkület hatására a vér keringési sebessége még inkább fokozódik, ami újabb sérüléseket eredményez, ami kiválthatja a vérlemezkék összecsapódását, és vérrögök keletkezhetnek. Ezek a rögök rossz esetben leszakadhatnak, majd a véráramba kerülhetnek - mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Vérnyomáscsökkentéssel elkerülhető az állapot

Látható tehát. hogy mind a TIA, mind stroke esetében fontos az erek állapotának védelme. Ennek érdekében célszerű egyrészt a megfelelő életmódra (mozgás, só-és koleszterinszegény táplálkozás, dohányzásról való leszokás), valamint a vérnyomás –akár gyógyszeres- csökkentésére helyezni a hangsúlyt. Éppen ezért amennyiben már valaki átesett TIA-n, rendszeres vérnyomás-ellenőrzés szükséges, és ha magasabbak az értékek (>140/90 Hgmm), úgy szakorvosi konzultáció után személyre szabott terápia javasolt!

Forrás: Trombózisközpont


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.