Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Van egy jó recepted? Pályázz!

Ugye tudod, hogy „Fő az egészség”?  Az edényekben, lábosokban és a sütőkben is, ha is van egy jó recepted!  Országos receptversenyt írt ki idén másodszor a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, valamint a Kor Kontroll Társaság. Receptversenyük a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól, és lassan a végéhez közeledik.

Sajnos, nemcsak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem eszünk örömünkben, eszünk bánatunkban, eszünk, ha mérgesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy bár az öregedéssel – tetszik, nem tetszik – a legtöbb élettani funkciónk csökken, ez, sajnos, nem igaz az étvágyunkra: az inkább fokozódik. Ráadásul az évek múlásával az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Ha ugyanazt esszük 60 éves korunkban, mint 40 évesen, ugyanattól az ételmennyiségtől elhízunk a kisebb energialeadás miatt. Szomorú tény, hogy a túlsúly, elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!

Hal zöldfűszerekkel? Jöhet!

A receptversenyre testsúlycsökkentő, illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit várják, amelyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek – például a diabétesz – kordában tartásához is. Pályázhat minden nő és férfi, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk pluszkilók, és ismer, használ olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várnak, melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keresik a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!

Akik elbírálják a recepteket
A zsűri elnöke: Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke

Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke

A zsűri tagjai: Antal Emese dietetikus, Hunyaddobray Csaba mesterszakács, a tavalyi verseny nyertese, dr. Kiss Róbert, a Magyar Kardiológus Társaság elnöke, dr. Balogh Sándor, az OALI főigazgatója, dr. Böszörményi Nagy Klára, a Springmed Kiadó igazgatója, Csiki Sándor gasztroblogger, dr. Pados Gyula, a MOMOT főtitkára, dr. Nagy Erzsébet diabetológus főorvos, dr. Simonyi Gábor, a MOMOT titkára

A zsűri figyel arra, hogy a recept megfeleljen az egészséges táplálkozás ajánlásainak, de a hagyományos magyar konyha szokásait is vegye figyelembe, növényi eredetű zsiradékot tartalmazzon az állati helyett, minél kevesebb sót tartalmazzon, felesleges kalóriától mentes legyen, könnyen és gyorsan elkészíthető legyen, és ne legyen költséges.

Pályázati feltételek

Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben. A receptek hozzávalóit 4 főre kérik megadni. A pályázónak a recept után le kell írnia a sütés-főzés során használt fűszer(ek), összetevő(k) pozitív hatásait és egyéb érdekességeket, amelyeket fontosnak tart a receptben szereplő étellel kapcsolatban. A pályázó a részvétellel automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének megjelentetéséhez. Az ételről fotót is be kell küldeni, ennek hiányában érvénytelen a pályázat! A pályázatokat e-mailben a következő címre kell eljuttatni:

[email protected]. Beküldési határidő: 2014. január 25.

Már a diéta sem megy okostelefon nélkül
A legtöbben ilyenkor január elején fogadjuk meg, hogy megszabadulunk a pluszkilóktól. Ma már az okostelefonok gyors terjedésének köszönhetően nem meglepő, hogy sokan fogyásukat, életmódváltásukat is mobilos alkalmazásokkal támogatnák.

A nyertes wellnesshétvégén vehet részt partnerével együtt a négycsillagos Eger Park Hotelben, a további díjazottak vércukormérőt kapnak a 77 Elektronikától, illetve könyvjutalomban részesülnek a Springmed Kiadó jóvoltából.

Főzzön Ön is korszerűen, hogy biztosíthassa családja és gyermekei egészségét! A legjobb recepteket megjelentetjük! Részleteket itt talál!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.