Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Van esélyed a halálos tüdőembóliára?

Jóval több, mint ezer ember halálát okozza évente trombózis Magyarországon, ahogyan más nyugati államokban is súlyos a helyzet. Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus rizikófaktorokról és a betegség jeleiről beszélt.

A tudás életet menthet

Minden évben 100-180 ezer ember amerikai hal meg tüdőembólia miatt. Éppen ezért a Szív- és érrendszeri Betegségek Alapítvány arra bíztatja az amerikaiakat, főként a nőket, hogy tudjanak meg minél többet a vérrögök kialakulásáról. Hiszen bár mindkét nemnél fennáll a kockázat, addig a nőknél ezt nagyon sok – csak rájuk jellemző – tényező is befolyásolja, többek közt az női életciklusuk és az adott hormonszintjük.

Mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, amikor egy vérrög megakad a mélyen fekvő vénákban, jellemzően a lábban és a medencében. Ez két szempontból is veszélyes lehet. Elsősorban ha a vérrög „elszabadul” a láb vénáiból, és a szíven keresztülhaladva a tüdőben akad meg. Ezt a komplikációt hívják tüdőembóliának, ami miatt ötpercenként meghal valaki az Egyesült Államokban. Másrészről pedig a vérrögök folyamatosan veszélyeztetik a vénákat. Ahogyan erről a mélyvénás trombózis túlélőinek fele be is számol, hosszútávon jelentkezhet lábfájás, ami járási nehézséghez is vezethet, elszíneződhet a bőr és kialakulhatnak akár fekélyek is. Ez az úgynevezett poszt-trombotikus szindróma pedig mindenképpen rontja az életminőséget.

Rizikófaktorok

Bizonyos személyeknél nagyobb esélye van a mélyvénás trombózis kialakulásának, de ez tulajdonképpen bárkinél előfordulhat. Sajnos rizikónövelő tényező a terhesség és a szülés utáni első 6-8 hét is, a jelentős hormonális változások és a megnövekedett testsúly miatt. Hasonlóképpen rizikófaktor lehet még a fogamzásgátló szedés, a menopauza alatti hormonpótlás, a daganatos betegségek és az arra alkalmazott kezelések, illetve a jelentősebb műtétek.

Igaz ugyan, hogy bárkit sújthat a trombózis, de minél több rizikófaktorral rendelkezik valaki, az esélye értelemszerűen annál nagyobb. Ha ismerjük a provokáló tényezőket, megvan a lehetőségünk változtatni azon, amit lehet. A főbb rizikófaktorok:

- hosszas ágynyugalom, bármilyen okból kifolyólag, illetve maga a hospitalizáció

- nagyobb műtétek (különösen ortopédiai jellegűek), sérülések, traumák

- előrehaladottabb életkor

- daganatos betegség, illetve annak kezelése

- családi vagy személyes halmozódás

- 6-8 óránál hosszabb ülés utazás alatt

- elhízás

- dohányzás

Mikor hívjunk mentőt?

Gyanakodnunk kell mélyvénás trombózisra vagy tüdőembóliára, ha a következő tüneteket tapasztaljuk:

Mélyvénás trombózisnál:

- az egyik láb megduzzadása

- megmagyarázhatatlan fájdalom vagy gyengeség az egyik lábban

- a láb elszíneződése és felforrósodása

Tüdőembóliánál:

- hirtelen légzési nehézség

- éles mellkasi fájdalom, különösen légzésnél

- vér felköhögése vagy ájulás

- Ha ilyen tüneteket tapasztalunk, azonnal hívjunk mentőt – figyelmeztet Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus. Ugyanakkor bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a rendszeres szakorvosi kontroll!

forrás: www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.