Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Végre van, ami hatástalanítja az új típusú véralvadásgátlók hatását

Trombózis megelőzésére egyre többször alkalmazzák a kumarin származékok helyett az új típusú véralvadásgátlókat (NOAC), hiszen használatuk lényegesen kevesebb laboratóriumi követést igényel, szemben a régebbi készítményekkel. A számos pozitívum mellett, néhány hátránnyal is számolni kellett korábban, pl. nem lehetett hatástalanítani őket, vagyis nem létezett antidótumuk. Viszont nemrégiben ez pozitív fordulatot vett, így dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa szerint használatuk még biztonságosabbá vált.

Röviden a NOAC készítményekről

4-5 éve a véralvadásgátlók közt nálunk is megjelentek az ún. új típusú véralvadásgátlók (NOAC), melyek közül több fajta is a piacra került. Közös bennük, hogy a véralvadást segítő faktorok egyikét gátolják, nem pedig egyszerre több alvadási faktor aktivitását, mint a kumarinok.

Trombózisom volt a repülőút után. Mit tegyek?
A repülőutak – akárcsak hosszabb busz/autó/vonatút – jelentősen megnövelik a trombózis kialakulásának kockázatát az arra hajlamosaknál, ezért olykor előfordulhat, hogy a nyaralás tragédiába, kórházi tartózkodásba torkollik. Amennyiben az életveszély elhárult, úgy a betegnek a jövőben több tényezőre is kiemelt figyelmet kell fordítania. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája ezekről ad tájékoztatást.

Van olyan, ami direkt a II alvadási faktort (trombint) és van, amelyik a fontos X alvadási faktor aktivitását gátolja (szintén direkt módon), így a véralvadást nagy mértékben képesek lassítani. A NOAC szerek számos pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, alkalmazásuk nemcsak biztonságos, de szedésükkor nincs szükség rendszeres INR ellenőrzésre, nem kell tartani a gyógyszer- és az ételkölcsönhatásoktól (vagyis nem kell figyelni az ételek K-vitamin tartalmára), ráadásul kevesebb mellékhatással kell számolni és a vérzéses szövődmények előfordulása is kevesebb. (Persze a vese és májfunkciós vizsgálatokat itt is el kell végezni minimum félévente.)

Sokáig nem volt olyan ellenszerük, mely felfüggesztené a hatásukat

A véralvadásgátlók használatakor rizikót jelentenek a súlyos sérülések, balesetek, váratlan műtétek, ugyanis ha valaki antikoagulánst szed, akkor azonnal fel kell függeszteni a hatásukat, hogy a sérülés vagy műtét közben ne legyen túl nagy mennyiségű a vérvesztés. Erre a célra fejlesztették ki a szakemberek az ún. antidótumokat, melyek lényegében az adott készítmény ellenszerei, mivel inaktiválják a szer molekuláit.

Vérsejtek, Kép: pixaby

Az új típusú véralvadásgátlók, esetén, (amelyek X- faktoron hatnak) ez az antidótum sokáig váratott magára, ám nemrégiben végre megjelent az ellenszer, így még biztonságosabbá vált a használatuk. Természetesen eddig is voltak olyan készítmények, melyek bár nem hatástalanítják a véralvadásgátló molekuláit, viszont ellensúlyozzák azok hatását, így a véralvadást biztonságossá tették - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Milyen esetekben érdemes áttérni a NOAC készítményekre?

  • nehezen, vagy nem beállítható INR
  • allergia a kumarin származékokra
  • kumarin mellékhatások jelentkezése (pl. hajhullás,)
  • bizonyos betegségek miatt a kumarin nem adható
  • vérzéses szövődmények előfordulása
  • az életvitel nem teszi lehetővé a rendszeres labor (INR) kontrollt
  • kumarint nem kaphat, de nem szeretne injekciót használni

(Forrás: Trombózisközpont)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.