Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zenével és önvédelemmel a családon belüli erőszak ellen

A párkapcsolaton belüli erőszakról készített videóklipet a Saturday Overnight Kovács Ildikó önvédelmi szakértővel együttműködve. A zenekar és az oktató így kívánja felhívni a fiatalok figyelmét a bántalmazások megelőzésére. Úgy vélik, a zene alkalmas arra, hogy bátorságot és lelki erőt adjon az áldozatoknak, az önvédelmi tudás pedig már a megelőzésben is kulcsfontosságú.

Erő, bátorság és önvédelmi tudás

Ma Magyarországon minden ötödik nő érintett a párkapcsolaton belüli erőszakban, mely hetente egy halálos áldozatot is követel. A Saturday Overnight rockzenekar és Kovács Ildikó önvédelmi szakértő összefogásával készült Törjük át! című videóklip célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a párkapcsolaton belüli erőszakra és erőt, bátorságot adjanak az érintettek számára a bántalmazói kapcsolatból való kilépéshez.

- A videóklippet a legnagyobb videómegosztó oldalon tettük közzé saját csatornánkon, de megosztottuk a közösségi média többi platformján is azzal a céllal, hogy minél több fiatalhoz eljusson az üzenet – mondja Tóth Dominika, a zenekar fronténekese, aki szerint a zene tökéletesen alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi problémákra.- Mind a szövegírás, mind pedig a klip forgatása során arra törekedtünk, hogy egyértelműsítsük: mi nők képesek vagyunk arra, hogy áttörjünk minden falat, valamint hogy fájdalmaink, nehézségeink ellenére igenis talpra tudunk állni – fűzi hozzá az énekesnő. A lelki erő azonban sok esetben kevés, hiszen az önvédelemhez technikai tudás is szükséges.- A videóklippel azon túl, hogy felhívjuk a figyelmet a párkapcsolaton belüli erőszakra, egyértelmű célunk volt az is, hogy megmutassuk elsősorban a fiatal felnőtteknek, hogy női önvédelmi alapismeretekre bármikor szükségük lehet az életük folyamán – magyarázza Kovács Ildikó hozzátéve: mindenkit csak arra tud buzdítani, hogy egy legalább három hónapos önvédelmi tanfolyam keretében sajátítsa el a legfontosabb technikákat.

 

 

- Meggyőződésem, hogy ha valaki képes fizikailag megvédeni magát, lelkileg is sokkal erősebbé válik, így képes lesz kilépni a bántalmazó kapcsolatból. Ráadásul kialakul benne egyfajta megelőző látásmód is, hiszen szituációs gyakorlataink segítségével már időben fel fogja ismerni azokat a párkapcsolati helyzeteket, amelyek az esetek túlnyomó többségében már előfutárai a későbbi erőszaknak – fejti ki a szakértő. Kovács Ildikó szerint ugyanis a bántalmazó kapcsolatnak van egy sajátos dinamikája.

Kovács Ildikó oktat, Kép: noionvedelem.hu_

Mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat az utcán. Kevesen vannak azonban, akik olyannyira tudatosak ezen a téren, hogy legalább néhány hónapos önvédelmi oktatáson részt vegyenek – mondja Kovács Ildikó női önvédelmi oktató. A szakértő úgy véli, az újraélesztéshez hasonlóan életet menthet az is, ha képesek vagyunk megvédeni magunkat.

- Pszichológiai kutatások igazolják, hogy a családon belüli erőszak ciklikus, egyfajta állandó körforgás, melyben a nyugodt, kiegyensúlyozottnak tűnő időszakot a feszültségek növekedése, majd az úgynevezett erőszakkitörés követ - mondja, hozzátéve egy idő után a ciklusok rövidülhetnek, a bántalmazások pedig a mindennapok részévé válhatnak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.