Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zuhanó élelmiszerárak

Négy éve folyamatosan csökken a legjelentősebb alapvető élelmiszerek ára: a 2015-ös év átlaga 19 %-kal maradt el az azt megelőző évitől, ahogy a  világgazdaság gyengélkedése a fémektől kezdve az energiapiacokig mindenütt erőteljes árzuhanást generált.

A FAO élelmiszerár-indexe 164,1 pontos értéken nyitott tavaly év elején, a záró értéke decemberben 154,1 lett. Ez utóbbi érték a novemberihez képest is 1 %-kal kisebb, főleg a hús, tejtermékek és gabonák világpiaci árának mérséklődése miatt, ami ellentételezte a cukor és növényi olajok drágulását.

Jó búzatermést várnak, Kép: FAO/Oliver Thuillier

„A stabil készletek a gyenge kereslet – és az erősödő dollár – mellett nem meglepő az élelmiszerárak esetében 2015-ben is domináló negatív trend,” mondta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezető közgazdásza, Abdolreza Abbasszian.

A FAO élelmiszerár-indexet a globális szinten legfontosabb öt élelmiszert (szemes termények, húsfélék, tejtermékek, növényi olajok és cukor) tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg a Szervezet szakértői.

Gyengülő kukorica, dráguló cukor

A FAO gabona árindex decemberre további 1,3 %-kal csökkent a kukoricatermelők közötti erősödő verseny és részben azon várakozás miatt, hogy az argentin exportvámok eltörlésével nagyobb mennyiségű búza ömlik majd a világpiacokra. A többek között a rizst is magába foglaló mutató 2014-hez képest 15 %-kal csökkent.

A tejtermékek is igazodtak a globális trendhez: decemberben 1 %-kal kerültek kevesebbe, a tavalyi éves átlag azonban majdnem 30 %-kal zuhant az előző évhez képest.

A bővülő európai sertéshúsimport és az alacsonyabb kereslet Amerikában a marhahús iránt okozta a húsárindex 2 %-on felüli csökkenését. Az egész évet vizsgálva, átlagosan 15 %-kal alacsonyabb áron kereskedtek a húsokkal a nemzetközi piacokon.

Némileg kilóg a sorból, hogy a növényi olajok ára 2,1 %-ot emelkedett decemberben, főleg a brazil szójabab körüli bizonytalanságok miatt, de az index 2015-ös átlaga még így is majdnem 20 %-kal a 2014-es alatt volt.

Hasonló a helyzet a cukor esetében: bár a havi átlag 0,6 %-kal több volt az év utolsó hónapjában, összességében 21 %-os esést mértek a szakértők.

Arról már olvastál, hogy minden negyedik magyar kisdiák elhízott?  


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.