Gabona cikkek

Drága mulatság a gluténérzékenység
Ma van a Lisztérzékenyek Világnapja. Ebből az alkalomból háromrészes cikksorozatunk második részében azt mutatjuk be, hogy mennyibe kerül a gluténmentes táplálkozás, miért kerülnek sokkal többe ezek a termékek, és arra is adunk tippet, hogy hogyan lehet pénzhez jutni a betegséggel.

Tomboló sárgák ünnepe
Ismét egy gyönyörű nyári napra virradtunk! Lesz melegünk bőven, tombolnak a fesztiválok, és az olyan névnapi partiké is júliusban, mint a Magdolna, az Anna vagy a Márta. Természetesen azt is tudjuk, hogy minden évben a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év áprilisa. Csak a szökőév kivétel, mert akkor a januárral esik egybe. Ringjunk tehát mi is a gyönyörűen ringó érett kalászok ritmusára! Szép aratást a földeken dolgozóknak!

Dobd fel a gyerek reggelijét!
Napi energia- és tápanyagbevitelünk körülbelül 20-25 százalékát kell reggel elfogyasztani egészségünk érdekében. A legtöbb reggeli menüjavaslatban szinte kivétel nélkül szerepelnek gabonafélék, ezek mellé kiegészítésképpen pedig nyugodtan csempészhetünk például egy ízletes gabonakávét is. Szűcs Zsuzsanna dietetikus buggyantott tojást javasol rozsos pirítóssal, koktélparadicsommal, tejes gabonakávéval.

Színesítsük a reggelit
Iskolaidőben a korai kelés miatt még jobban oda kell figyelünk arra, hogy reggelente hogyan indítjuk útnak a gyerekeket. A napindító étkezésnek kiemelt hatása van az egész napi kalóriabevitelre és az iskolai teljesítményre is. Sokszor azonban nem könnyű kitalálni, hogy a reggeli kapkodásban mi kerüljön az asztalra. Az unásig ismert kakaó, tej, tea triót azonban lehet színesíteni, például egy könnyen elkészíthető gabonakávéval, amellyel a tudatos táplálkozás jegyében sem kell lemondanunk egy kis kényeztető finomságról.

Elfeledett egészséges finomságok
A teljeskiörlésű gabonafélék fogyasztásának előnyeiről már sok szó esett. De mi az oka annak, hogy az évtizedekre elfeledett kukoricaliszt, zab és köles nálunk is reneszánszát kezdi élni, és újra felkerült az egészséges táplálkozás híveinek asztalára?

Tudod, mi a granola? Imádni fogod!
Nem most készítettem először granolát, van annak már vagy 3-4 éve is, de vagy nem sikerült túl ütősre, vagy tán kicsit túlpirítottam, szóval nem vonult be a családi repertoárba. A zabkását nagyon szeretjük, mindig van fagyasztott gyümölcs is hozzá a mélyhűtőben, hogy percek alatt elkészítsük, de a granolával való szerelembe eséshez Amerikába kellett mennem, ahol olyat kóstoltam, ami után szóba se jöhetett, hogy ne legyen része a mindennapjainknak ez a reggeli finomság.

4 tévhit a reggelivel kapcsolatban
A reggeli étkezéssel kapcsolatban nagyon sok tévhit él a köztudatban. Fontos tudni, hogy a reggelinél is vannak olyan szabályok, amelyeket érdemes betartani, ha azt akarjuk, hogy jobban induljon a napunk, és hogy lendületünk a nap folyamán végigkísérhessen minket. Most erre szeretné felhívni a figyelmet a Cappy Great Start!, hiszen egy reggeli gyümölcslé vagy gyümölcsital remek választás lehet a reggelink mellé is

Zuhanó élelmiszerárak
Négy éve folyamatosan csökken a legjelentősebb alapvető élelmiszerek ára: a 2015-ös év átlaga 19 %-kal maradt el az azt megelőző évitől, ahogy a világgazdaság gyengélkedése a fémektől kezdve az energiapiacokig mindenütt erőteljes árzuhanást generált.

Időtálló árpa – nyolcezer évig is bírja
A világörökség listáján is szereplő híres török neolitikus lelőhelyen, Catalhöyükben több mint nyolcezer éves gabonatárolóra és benne több kiló árpára bukkantak, sőt, egy azóta már kihalt búzafajtát is találtak.
Szendvics a reggelik királya
A magyar dietetikusok döntő többsége minden nap reggelizik, leggyakrabban szendvics kerül a tányérjukra. Pácienseik több mint kétharmada is rendszeres reggeliző – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagjai között, a Nestlé gabonapelyhek felkérésére készült friss felmérésből.
A csoda tönkölybúzáról, a harmadik évezred gabonájáról
Sokáig feledésbe merült a mára ismét felkapott gabonaféle, a tönkölybúza, melyet cukorbetegek is bátran fogyaszthatnak.Különlegessége, hogy lisztjéből tojás nélkül is készíthető tészta.
Gabona gabona farkasa, avagy milyen gabonát fogyasszunk?
Ringbe szálltak a harvardi egyetem kutatói a világszerte mértékadó Táplálkozási irányelvek amerikaiaknak alkotóival. Míg utóbbiak a gabonafogyasztás felét, addig előbbiek teljes egészét teljes értékű alapanyagokból javasolják elfogyasztani. Hazánkban elsősorban a területen tapasztalt hiányos tudás okoz problémát: egy tavaly végzett felmérés szerint a magyar családanyák még alig ismerik a teljes értékű gabona fogalmát.
Játékosság és több gabona kell a konyhába
Válogatós, csak nassolna, nem eszik elég zöldséget, teljes értékű gabona helyett pogácsát akar - a legtöbb édesanyának ez mindennapos probléma. Ugyanakkor a szülők felelőssége, hogy a helyes ételválasztást, étkezési ritmust és ízlést a kezdeti években tudatosan kialakítsák. Egy brit szakértői csapat bizonyította, hogy fantáziával, játékosan mindent meg lehet kedveltetni a kicsikkel is.
Teljes kiőrlésű termék fogyasztásától laposabb lesz a hasad
Mindazoknak, akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, érdemes a teljes kiőrlésű termékekre voksolniuk. Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője szerint az alma típusú elhízást nem csak esztétikai okokból érdemes visszaszorítani, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.
Sülve-főve- Családi gabona-nap
Szívesen sütne dísztésztát? Kipróbálná milyen a molnárlegény élete? Ha szeretne különleges étkeket kóstolni, szalmakalapot készíteni, vagy bepillantani a liliputi malom birodalomba, itt a helye!
Miért együnk gabonaféléket?
Vajon az emberiség legősibb táplálékából, a gabonafélékből melyek s milyen minőségben kerülnek be étrendünkbe? S vajon mi az oka annak, hogy az évtizedekre elfeledett kukoricaliszt, zab és köles nálunk is reneszánszát kezdi élni, és újra felkerült az egészséges táplálkozás híveinek asztalára?
Családi gasztro-napok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban!
A gabona az emberiség egyik legősibb és legfontosabb tápláléka, amely ma szinte csak a kenyerek, pék- és egyéb sütemények alapanyagát jelenti számunkra. Pedig a búzán kívül számos más gabonafélét is fogyasztottak elődeink, méghozzá igazán változatos, ízletes, és - nem elhanyagolható módon - egészséges ételt készítettek belőlük.
Miért fontos a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása?
Az egészséges étkezés a modern lét hovatovább elengedhetetlen kelléke. Stresszel teli világunkban felértékelődnek a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, mivel a hántolatlan magok csökkentik néhány krónikus betegség kialakulásának esélyét, rendszeres fogyasztásukkal pedig a szinte egész nap ülőmunkát végzők körében is mérséklődik az elhízás veszélye.
Itt az allergiás nátha szezonja
Jelenleg a pázsitfűfélék és a gabonafélék virágzása okozza a tüneteket. A fák és a bokrok által okozott panaszok már nagyban lecsökkentek. Ennek oka, hogy elvirágoztak a növények és a csapadék is lenyomta a pollen koncentrációját a levegőnek.