Életforma.hu

STÍLUS

Játékosság és több gabona kell a konyhába

Válogatós, csak nassolna, nem eszik elég zöldséget, teljes értékű gabona helyett pogácsát akar - a legtöbb édesanyának ez mindennapos probléma. Ugyanakkor a szülők felelőssége, hogy a helyes ételválasztást, étkezési ritmust és ízlést a kezdeti években tudatosan kialakítsák. Egy brit szakértői csapat bizonyította, hogy fantáziával, játékosan mindent meg lehet kedveltetni a kicsikkel is.  

Ritka az olyan szülő, aki ne találkozott volna azzal a jelenséggel, amikor gyermeke egyszerűen nem, vagy csak fintorogva hajlandó megenni azt, amit a tányéron lát. Ez komoly dilemmát okoz akkor, ha a kicsik a kevésbé egészséges, tápláló ételeket kedvelik: hogyan lehet a csemeték ízlésén úgy változtatni, hogy azt ők is elfogadják, sőt, szeressék?

A Team Whole Grain nevű angol táplálkozási csapat arra a következtetésre jutott, hogy az egészséges étkezési szokások megalapozásának hatékony módszere, ha a kicsiket játékos módon bevonjuk az étrend megtervezésébe és a fogások elkészítésébe. Ezáltal sokkal könnyebben rá tudjuk venni őket arra, hogy már a nap elején teljes értékű gabonát egyenek, például a megfelelő gabonapehely kiválasztásával.

De hogyan érhetjük el ezt a mindennapokban? Az angol szakértők játékos módon hívták fel a figyelmet a teljes értékű gabona fontosságára, közös élménnyé téve az étkezést: látványos, a család számára könnyen elkészíthető recepteket alkottak gabonapelyhekkel. A legnagyobb sikert a szív alakú gabonapehely, a tányérra került bárányok, a bogyósgyümölcs szelet, az almás kebab és a málnás álom aratták.

„A teljes értékű gabona fogyasztása több szempontból kiemelten fontos: egyrészt a szervezet számára nélkülözhetetlen, az emésztés szempontjából elengedhetetlen rostokat tartalmaz, másrészt igazi energiaforrás, így ideális választás bármely napszakban” – mondta el Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.
Ennek tudatosítása hazánkban is elsődleges, hiszen a magyar szülők 93 százaléka nincs azzal tisztában, hogy a teljes értékű gabonával készült élelmiszerek táplálóbbak a finomliszttel készülteknél .

A teljes értékű gabona ideális forrása lehet a gabonapehely, a hazai viszonyokat azonban jól tükrözi, hogy jelentősen le vagyunk maradva a nemzetközi átlagtól: míg Angliában az egy főre jutó éves gabonapehely fogyasztás 6 kg, addig hazánkban 0,9 kg . Ezért is fontos a Team Whole Grain kezdeményezése. Bebizonyították, hogy gyermek és felnőtt játszva és izgalmassá téve viheti be étrendjébe a megfelelő gabonát.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!