Az 1870-ben alapított Auguszt Cukrászda 1951-ben államosításra került, az Auguszt családot pedig kitelepítették Taktaszadára. Két év múlva térhettek vissza Budapestre, de üzleteiket és iparengedélyüket nem kapták vissza: az 50-es évek munkásainak hétköznapjai vártak rájuk. A család életében az 1957-es év hozott szerencsés fordulatot, mikor a műhellyel együtt mindössze 30 négyzetméteren, a cipész és a Fény utcai piac tőszomszédságában, egy kölcsön fagylaltgéppel megnyithatták új üzletüket, mely jó alapot adott a cukrászdinasztia hírnevének és tevékenységének újjáépítéséhez.
Auguszt József akkor 6 éves volt, így emlékszik vissza a nyitás körüli időkre:
„A családunkat 1951-ben kitelepítették, mikor én 6 hónapos voltam, és csak 1953-ban térhettünk vissza Budapestre. Természetesen semmit nem kaptunk vissza: apám a Közért Vállalat cukrászati termelőüzemét vezette, ami akkor a Rökk Szilárd utcában volt, anyám pedig szintén a Közértnél a Dagály utcai édességboltban kapott üzletvezetői munkát. Nehezen éltünk, rossz anyagi körülmények között. Az 56-os forradalom hozott változást: a zavargások közepette a Közért minden raktárát „kirabolták” (természetesen nem a forradalmárok, hanem az illetékes elvársak tüntették el az akkor kincset érő élelmiszerkészleteket), egyedül édesanyám tudott maradéktalanul elszámolni az árukészlettel. Így lett egy kis protekciónk, ezért kapott újra iparengedélyt, és a jelenlegi Fény utcai cukrászda magjául szolgáló 30 négyzetméteres helyiséget, ami akkor a Közért egyik raktárhelyisége volt, szomszédos egy cipészüzlettel.
Így kezdtek el dolgozni a szüleim ezen a helyen, társas viszonyba lépve egy Tóth bácsi nevű idős cukrásszal, mert neki volt egy fagylaltgépe. Anyám volt az üzletben, apám éjjel itt sütött, nappal a Közért Vállalatnál – onnan is ment nyugdíjba. Én akkor 6 éves voltam, és épp a nyitás napjaiban, 1957 május elején vették ki a mandulámat. A kórházban a frissen műtött torkomra forró levessel etettek, ami nagyon fájdalmas volt, de anyukám hozott az első fagylaltból, ami jól hűsítette a sebet – bár ezen akkor a nővérek nagyon csodálkoztak.
A kínálat más volt, mint az államosítás előtt, vagy amit ma láthatnak: egyszerű sütemények készültek, inkább a mennyiségre kellett dolgozni, mert akkoriban annyira nem lehetett kapni semmit, hogy apám, és később az általa felügyelt alkalmazott nem győzte a sütést. Krémes volt, rétesek, mignonok, linzer, isler, indiáner. Ami azonnal kedveltté tett bennünket a piaci kofák és a piac vásárlói körében, a tejszínhabos kávé volt: nem volt az országban tejszín, de apám tudott készíteni, és ez akkor igazi luxusnak számított.
A régi vendégkörünkre nem számíthattunk, de anyám jól pozícionálta a helyet: a piaci nyüzsgés a kezdetektől meghozta a várt forgalmat. Négy féle fagyi volt: csoki, vanília, eper és rizs. Később, mikor már itt dolgoztam, reggel 6-kor elkezdtem fagylaltot főzni, 11-től kezdtem kiadni, és este 6-ig le sem ültem – folyton a Lövőház utcáig állt a sor.
Apám minden szabadidejét itt töltötte, és a süteményein túl a személyes varázsával vonzotta ide az embereket. Hihetetlenül kedves ember volt, remek humorral: viccelődött, udvarolt a nőknek, és közben kézben tartotta a kasszát. Anyám kiváló szervező volt, jó üzleti érzékkel – tökéletesen kiegészítették egymást. Az Auguszt-feleségeknek mindig nagy szerepe volt az üzlet alakulásában: most a feleségem, Ibolya tölti be apám szerepét. Az ő meghódításában is komoly szerepe volt: besegített az udvarlásba, mikor elkezdett bejárni hozzánk az üzletbe.
A kis süteményboltból csak évtizedek alatt alakult ki a mai cukrászda, mögötte a termelőüzem, a kávéház és a kert: helyiségenként, időnként négyzetméterenként vettük meg a helyet, mire ez kialakult.
A szüleim boldogan látnák, hogy mennyire szeretik a vendégek, és mi is milyen gonddal és odafigyeléssel őrizzük a hagyatékukat mind a szakmaiság, mind a vendégszeretet tekintetében. Reméljük, hamarosan kiderül az is, melyik gyerekünk lép majd a nyomdokainkba.”
Az ünneplés nemcsak egy napra korlátozódik: május 10-től egy hónapon keresztül, június 10-ig ünnepi meglepetésekkel várják a vendégeket: a környék lakói, a közeli üzletek dolgozói, a járókelők és természetesen a cukrászda vendégei véletlenszerűen ünnepi zacskóba rejtett „zsákbamacska” ajándékokat kapnak, és a cukrászdában 600 forintért kapható a „retro” menü: egy tejszínhabos kávé, melyhez a vendégek választhatnak az indiáner, a csokis és citromos mignon, a linzerkarika vagy az ishler közül.
