Életforma.hu

GASZTRO

A Bor Világnapján

Magyarországon is egyre többen tudják, hogy május 25. a Bor Világnapja, amely Szent Orbán napjához, a szőlő és bor védőszentjéhez kapcsolódik. Ezért is tartanak ilyenkor sok helyen Orbán napi ünnepet a Bor Világnapját követő hétvégén, legyen szó a Tokaji Szent Orbán zarándoklatról, vagy az Orbán napi Bor és Pinceünnepről.

Kép: pixabay

Azonban nemcsak rendezvényeken van mód érdekes kis pincészetek borait megtalálni, nemrég indult el egy online borpiactér, amely versenytársaihoz képest új alapokra helyezi az online borpiacot: családi és réteg pincészetek boraihoz enged országos hozzáférést, eddig nem ismert borászatokat tesz elérhetővé bárki számára, ráadásul az oldal alapítói a jövőben több innovatív megoldásban is gondolkodnak.

Tesztüzemben már néhány hete működik, azonban úgy döntöttek, hogy a Bor Világnapján teszik a nagyközönség számára is elérhetővé az új szolgáltatást. A Wineliner egyik alapítója, Korompai András elmondta, hogy az oldalt tulajdonképpen maguknak hozták létre Bélik Péterrel, mert megunták azt, hogy a legkisebb, ugyanakkor igazán minőségi borászatokat, kis pincészeteket csak személyesen lehet országszerte megtalálni, az online kínálatba legtöbbször csak a nagyobb borászatok juthatnak be. Éppen ezért a Winleiner.com lényege, hogy a mindenhol elérhető tucat borok helyett a kicsi, családi és réteg pincészetek legjobb borait vásárolhassák meg az oldalra látogatók.

A site több szempontból is egyedi kezdeményezés: mind a borászok, mind a vásárlók szempontjából olyat kínál, ami hazánkban még nem volt elérhető. A konkurenciával ellentétben nincs kötelező mennyiség, nem szólnak bele a borászok egyedi árazásába és nincs központi raktárkészlet sem, ami azt jelenti, hogy ha éppen csak 10 üveg maradt a tavalyi év legjobb borából, az is 2 perc alatt kitehető a piactérre. A borászatok regisztrációja ingyenes, csupán az eladott mennyiség után kell egy előre meghatározott szolgáltatási díjat fizetniük.

A weboldal lelke a felhasználók általi visszajelzéseken alapuló értékelési rendszer, mely nem csak a bort, de a pincészetet is értékeli megbízhatóság és gyorsaság szempontjából is. Az oldal nagy előnye, hogy közvetlenül a pincészetekből érkeznek a termékek, így nincs felesleges várakozás, a pincészettől függően akár 1-2 napon belül is kézhez vehetők a legújabb és legizgalmasabb borok. A felhasználók közül a legaktívabban értékelő és visszajelzést adó felhasználók elnyerik a Wineliner Sommelier titulust és az őket az oldalon követő vásárlók számára ajánlhatják az általuk legjobbnak gondolt borokat.

Az oldal indulását egy olyan szolgáltatással egészítik ki, amely hazánkban még szinte egyáltalán nem ismert. „Külföldön már bejáratott szolgáltatás, hogy azok, akik nem akarnak lemaradni a legújabb trendekről, havonta előfizetnek arra, hogy egy-egy terméktípusból mindig megkapják egy keretösszegért a legújabb darabokat. Arra gondoltunk, hogy miért ne valósíthatnánk meg borral is a havi előfizetést, amely keretében az előfizetők választhatnak egy kedvükre való árazású csomagot, mi pedig minden hónapban küldünk nekik 6 meglepetés palackot a Wineliner válogatott pincészeteitől. Egyelőre még próba üzemmódban, de ezt a szolgáltatást is elindítjuk a napokban, kíváncsian várjuk, hogy mennyire lesznek nyitottak rá a vásárlók” – mondta el Bélik Péter.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.