Életforma.hu

GASZTRO

A Fény Utcai Piacon nyit éttermet az ország egyik legismertebb séfje

Bíró Lajos már bevált koncepcióval érkezik, mégis sok újdonsággal készül a Fény Utcai Piacra, amely egyre több izgalmas gasztronómiai helyszínnek ad otthont.

A Bocuse d'Or Akadémia egykori elnöke szinte minden éttermi műfajban működtet sikeres egységeket: pesti bisztró, vidéki és budai vendéglő, streetfood büfé. Nem szokott tévedni. Ha ő belevág valamibe, az általában sikerre van ítélve – részben a jó helyszínválasztás miatt.

Az a bizonyos rántott hús. Fotó: Buja disznó

„A Széll Kálmán tér környéke közlekedés szempontjából is a főváros egyik legszerencsésebb lokációja. Ráadásul van itt egy olyan piac, ahol – ellentétben a többi budai piaccal – nem hat idegennek a magas minőségű streetfood. Felvágottakban, sajtokban, kávéban például már eddig is megvolt az a szint a piacon, amit mi is képviselünk az ételeinkkel" – indokolja a séf, hogy miért a Fény Utcai Piacot választotta az új Buja disznó helyszínéül. Az étterem december 12-től várja a látogatókat.

Egy igazi sólet. Fotó: Buja disznó

Változást hoz a címváltozás

Bíró szerint ez az étterem is 80 százalékban  a rántott húsra fog épülni, ahogy korábbi helyszínén, a Hold Utcai Piacon tette, de a Séf utcájának jellegzetességei is felfedezhetők lesznek majd. Így a rántott hús mellé bejön a kínálatba a rántott csirkecomb és rántott kacsa máj, de állandó étel lesz a pirított sertés máj és a sült kolbász is. Minden hétre készülnek majd egy főzelékkel, amelyet keddtől csütörtökig lehet majd kipróbálni, hogy aztán péntekenként főszerepbe kerülhessen a klasszikus sólet.

Szalontüdő. Fotó: Buja disznó

Az új étteremnyitásnak a vietnámi nemzeti étel, a pho leves rajongói is örülhetnek, mert a Buja disznóban biztosan lesz néhanapján a tiroli májgombóccal kombinált változat. A szombat mindig egy különleges reggelivel fog indulni, olyan ínycsiklandó kombinációkat vonultatva fel, mint például a bundás kenyér spenóttal és rákkal. A szombatok folytatása is izgalmas lesz, mert az egyik héten tudunk majd borjúmájat, a másik héten borjúlábat enni, havonta kétszer pedig számíthatunk egy pop up jellegű, nem mindennapi fogásra, ilyen például a rákkal készülő steak. A járvány alatt kénytelen volt a Buja disznó stábja beletanulni a kiszállításba, és a karantén végeztével is megtartották ezt a szolgáltatásukat, így hamarosan a budaiaknak is lesz lehetőségük, hogy a Fény Utcai Piacról ezeket a fogásokat házhoz rendeljék. (Ez alól kivétel a hétfő, amikor a Piac ugyan üzemel, de a Buja disznó pihenőnapot tart.)

Több mint 100 üzlet és vendéglátóhelység a Fény Utcai Piacon

A Fény Utcai Piac eddig is helyet adott izgalmas gasztronómiai pontoknak – számos lehetőség várja a nemcsak vásárolni betérőket, de azokat is, akik étkezni szeretnének. Az elmúlt 22 évben közel 33 millió látogatás történt a Piacon, a csaknem 20.000 négyzetméteren több mint 100 üzlet és vendéglátóhelység, a kereskedelmi szinteknek köszönhetően pedig számos ügyintézési lehetőség áll a látogatók rendelkezésére.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.