Életforma.hu

GASZTRO

A street food lehet a gazdasági válság igazi nyertese a vendéglátásban

A minőség mellett az új ötlet az, ami sikerre vihet egy terméket és egy céget.

A street food hazai helyzetéről, az elmúlt évek nehézségeiről mesélt a Tölcsibe tulajdonosa, aki az első sorból személi a magyar street food alakulását.

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertesen is kijöhetnek azok, akik magas minőségben és eredeti ötletre alapozzák a működésüket. A gazdasági átrendeződésnek köszönhetően az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.

Az elmúlt két évben a rugalmas alkalmazkodás volt a túlélés záloga, ami a vendéglátásban a házhozszállításra való azonnali átállást jelentette. Szerencsés volt, aki eleve erre építette fel az üzleti koncepcióját, és igencsak össze kellett szednie magát annak, akinél korábban ez nem volt gyakorlat.

Szerencsére, mi az első csoportba tartoztunk, 2018-as nyitásunk óta erős lábunk volt a házhozszállítás, így könnyen vettük az ezzel kapcsolatosan felmerülő akadályokat. Olyannyira, hogy 25%-os növekedéssel éltük túl a Covidot

– mondta Hutás László, a már két budapesti helyszínen, a Wesselényi utcában és a Budafoki úton is megtalálható Tölcsibe tulajdonosa.

A trendekre vonatkozóan azt is elárulta, hogy nem csak a vendégek lettek tudatosabbak mára, de a munkavállalók is. A csapatépítés jelenti az egyik legnagyobb kihívást a vezetők számára.

„A vendéglátásban kifejezetten erős szerepe van a bizalomnak, amit elnyerni nem könnyű, elveszíteni viszont nagyon is az. Megalakulásunkkor az volt az elsődleges célunk, hogy értéket teremtsünk. Olyan vállalkozást szerettünk volna létrehozni, amilyen még nem volt a street foodon belül Magyarországon. Így született meg a Tölcsibe, ami rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert” – emlékezett vissza a kezdetekre Kapás Gábor, a másik tulajdonos, aki a menüben szereplő ételek megálmodója és megalkotója is egyben.

A Tölcsibe már egy ideje jelen van a magyar street food piacon (Foto: Tölcsibe)

Átalakulóban a hazai vendéglátás

A megemelkedett áraknak tudható be, hogy az étterembe járó közönség egy része lefelé kategóriát váltott, az általában drágább á la carte éttermek helyett a megfizethetőbb, de szintén magas minőségű streed food megoldásokat részesíti előnyben.

„De még ebben a körben sincs garancia az eredményességre, a vendégek szimpátiájáért és bizalmáért keményen meg kell dolgozni. Olyan időszakot élünk, amikor sokak kényszerülnek arra, hogy bezárják az üzletüket. Ennek főként azok esnek áldozatául, akik nem egyedi, valamilyen tulajdonságában különleges terméket kínálnak a fogyasztók számára” – osztotta meg véleményét Hutás László.

Meglátása szerint a street foodnak nagy esélye van arra, hogy további növekedést érjen el, még ilyen körülmények között is, de ehhez a kínálaton kívül a korábbinál sokkal odaadóbb hozzáállásra és a profitigények mérséklésére is szükség van a tulajdonosok részéről.

A házhozszállítás mellett másik erősödő trend az egyre nagyobb körben elterjedő húsmentes, illetve minden mentes étkezésre való törekvés. Új supreme csirke termékünk már glutén-és laktózmentes. Húsmentes alternatívát pedig a jackfruit gyümölcs felhasználásával tudunk kínálni, amely éretlen formájában semleges ízű és a húshoz hasonlóan szálas szerkezetű, így fogyasztása ugyanazt az élményt nyújtja

– tette hozzá a szakember.

A Tölcsibe már meghódította Budapestet

„Annak idején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy két nagyon kedvelt ételt összeházasítunk, és a street food kedvelőit meglepjük a frissen sütött, extra ropogós bundájú csirkénkkel, sós waffle tölcsérben tálalva. Ebből született meg a tölcsér és csibe kombinációnk, a Tölcsibe” – vette át a szót Kapás Gábor.

„Az ötlet, hogy egy merész street foodot emeljünk be a magyar kínálatba, Amerikában született, ahogy maga az ételkombináció is, mi azonban az amerikai feelinget saját receptjeinkkel felturbózva, a hazai ízléshez igazítva álmodtuk tölcsérbe. A magyar ízek mellett olyan klasszikus amerikai szószokkal készülő legendákkal is találkozhatnak a hozzánk betérők, mint az old time BBQ vagy a ranch. Azok számára pedig, akik nem fogyasztanak húst, minden tölcsérünk elérhető teljes értékű vegetáriánus verzióban is, amiben a csirkemellfilét paníros jackfruit-falatok helyettesítik.”

Supreme csirke ízlésre és igényekre szabva

Annak a vendéglátói farkastörvénynek szellemében, mely szerint nem lehet hosszú ideig újdonság nélkül hagyni a vendégeket, a Tölcsibe csapata egy még ütősebb street food különlegességgel állt elő, megalkotta a supreme csirkét. A koncepcióba bevonták a kedvenc csirkerészeket, séfük titkos fűszerkombót kevert, majd gondos előkészítési folyamatot és mérnöki precizitással számított sütési időt rakott mellé. A végeredmény tökéletesen omlós, extrán ropogós panírba burkolt csirkecomb, mellfilé és szárnyközép lett, mind glutén-és tejmentesen. Az előkészítés során a húst a mexikói konyhában kedvelt achiote pasztában, hozzáadott fűszerekkel, olívaolaj és narancslé keverékében pácolják, amitől különleges zamatot és ízt kap.

„A titok nem más, mint a szuvidálás, aminek köszönhetően a hús élvezeti értéke magasabb egy átlagos rántott húshoz képest. Sokkal szaftosabb marad, emellett az élettani hatásai is kedvezőbbek, mivel a tápanyagok jobban hasznosulnak. A technológiának köszönhetően a hús néhány perc alatt készre süthető, így mindig frissen sütve kerül a vendégek elé” – avatott be Kapás Gábor.

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.