Életforma.hu

GASZTRO

Amikor a sörmesternek új gyereke születik...

Kísérleteztek, végül a próbafőzések után a sörivókra bízták a döntést! Így született meg a Pale Ale. A legnagyobb hazai sörgyár új, kellemesen kesernyés italának ízvilágát három különleges komló hozzáadásával alakították ki, csodás színét pedig a bajor malátának köszönhetjük.

Kép: László Márta

Minden sörmester álma, hogy egy új fajta sört főzhessen, alkothasson. Nem volt ez másként Séra Péterrel, a Dreher Sörgyárak sörtermelési főmérnökével sem. Valósággal rajongott a bemutatón az új felsőerjesztésű sörért, és látszott rajta, szinte izgul, hogy vajon ízlik-e nekünk az "újszülött". Ízlett!

A Sörszövetség adatai szerint 2017-ben a prémium sörök a tavalyelőtti szinten fogytak, míg jelentősen, 10%-kal növekedett a középkategóriás sörök eladása, sőt az emberek a minőségi söröket egyre jobban kedvelik. Úgy látszik a próbafőzések utáni kóstolók ízlése is ezt a trendet követi. A Pale Ale-t is azoknak szánják, akik nyitottak, és valami újat szeretnének kipróbálni, illetve azoknak, akik csak egy picit szeretnének elszakadni a megszokott ízektől.

Az új ital kétféle árpamalátából, pótanyag hozzáadása nélkül készül, és a felsőerjesztésű sörök táborát erősíti.

Kép: László Márta

Ez a típus abban tér el a megszokott lager söröktől, hogy az élesztő az erjedés végén nem az erjesztőtank alján gyűlik össze, hanem felemelkedik a sör tetejére, az erjesztést pedig magasabb hőmérsékleten, kb. 15-21 ℃-on végzik, a megszokott 10-14 °C helyett. Míg a lagertől „egyszerű”, tiszta ízeket várunk el, komlósságot, malátás jelleget, addig az ale sörök összetettebb ízhatást hoznak, a kesernyés ízbe gyümölcsös frissesség is vegyül.

A brit eredetű ale sörök világában a Pale Ale egy könnyen iható, világos, szűrt sörfajtát képvisel, amelyben a kellemesen malátás aromához a komlók frissítő citrusossága keveredik.

Tudtad?
A sör a legrégebbi írásos emlékek szerint 1152 óta van velünk, magyarokkal. Az évszázadok alatt főztük háznál, uradalmakban, céhekben, majd városi sörfőzdékben. A reformkor elhozta a "seresszabadságot" és 1843-ban megnyílt az út az ipari sörfőzés előtt.

Háromféle komlóval (Kazbek, Citra, Chinook) készül, a tradicionálishoz legközelebb álló hidegkomlózásos technológiával, amely egyedi ízét adja. Az aranyszínű ale zamatos íze ugyanakkor a lagerekétől sem áll nagyon távol, mindenkinek ajánlható, aki szívesen kipróbálna egy könnyed, komplexebb ízhatást hordozó világos sört, ami igazi nyári kedvenc lehet a maga 4,8 %-os alkoholtartalmával. Ja, és ne feledjük, rövidesen itt a fociszurkolók nagy ünnepe! A drukkolásnak remek kísérője lesz, biztos vagyok benne!

TIPP!
Kép: László Márta

Ha érdekel a sörgyártás vagy az építészet feltétlenül menj el Kőbányára, a Dreherbe egy jó kis túrára! Nemcsak az újságírókat kísérték körbe a bemutató előtt! Rendszeresen fogadnak csoportokat is! A kívül eklektikus, belül szecessziós épületek csodálatosak! A gyönyörű Zsolnay csempéket mindenütt pótolták, mert a pécsi gyárban még megtalálták a mintát és a dokumentumokat. A túrán megtudhatjuk, hogy a sörkészítéshez szükséges tiszta vizet a XVI. kerületi Forrásmajorból nyerik. A léhűtő pedig egy valódi sörös foglalkozás. A padláson hűtötték a sört, és a nagy melegben néha elálmosodtak a derék munkások... Kisvasút visz körbe, és az egész olyan, mint egy számítógéppel vezérelt patika! Jó szórakozást!

Ismerkedj meg Asahival, a felkelő nap urával!
Asahi sör menükártáyval, Kép: László Márta

Elegáns környezetben, autentikus dobkísérettel, a japán konyha remekművei kíséretében mutattak be minket egymásnak. Így találkoztam az Asahi Super Dry-jal, Japán első számú sörével, amit világhódító körútja keretében Közép-Kelet-Európában először kóstolhat meg a közönség. Az úr száraz, ugyanakkor friss jelenség, igazi tavaszi tavaszi partner! Ajánlom a foci vb-re készülő férfiaknak csakúgy, mint az ezalatt különleges élményekre vágyó hölgyeknek! Mi még biztosan találkozunk!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.