Életforma.hu

GASZTRO

Aranytorkok éjszakái! Indulhatunk?

A képlet egyszerű. Még ha szerénytelenségnek tűnik is, több mint tízéves előéletével a Pannonhalmi Jazznyár kétségkívül a Dunántúl egyik legigényesebb zenei programsorozata. Neve összefonódott a bencés monostorral, annak természeti környezetével, az apátsági múzeummal és a pincészettel. A VIATOR Apátsági Étterem megjelenésével pedig betársult a kifinomult gasztronómia is.

Malek Andrea is fellép, Kép: wikipedia

Az évek során tapasztalt lassabb lépcsőzetes, de tudatos építkezés, fejlesztés, és javítás idén olyan állomáshoz érkezett, ami méltán nevezhető mérföldkőnek. Egyaránt megdobogtatja a szervezők és a közönség szívét egyaránt, hiszen műsorban, vendégfogadásban, helyszínekben és technikai feltételekben szintén bámulatos meglepetéseket tartogat az idei nyár.

Nemrégiben jelent meg Zolbert “Live” című élő koncertalbuma, amelynek anyaga méltó módon összegzi a smooth jazz hazai éllovasának eddigi pályáját, és tükrözi a pannonhalmi jazzvarázslat sajátos hangulatát, visszautalva a Pannonhalmi Jazzmajor keretében megvalósult tavalyi évadnyitó eseményre.

Bor van, de hol itt az apátság?
Veszprémben vagy fúj a szél vagy harangoznak – mondják a helyiek. Nos, a közelben, a szellősben teremnek azok a fürtök, amelyek oly híressé tették a Somló lankáit, szőlőjét és borait. Ki ne ismerné például a juhfarkat, ami tényleg a juh farkáról kapta a névét, és a belőle készült bor egyetlen kortya elvarázsolta Alder Yarrowt, a világ egyik legbefolyásosabb borszakíróját is! Ez a Somlói Apátsági Pincészet!

A Főapátság hotelépítési projektje miatt az idei programsorozat lesz az utolsó jazzesemény ugyanezen a historikus helyszínen, de már egy új, fantasztikus technika felvonultatásával.

Júliusban óriási lendülettel mutatkozik be az oroszországi basszusgitárossal az Electric Shock formáció, amelyet a világ egyik legjobb dobosának tartott, hazai származású, de Barcelonában és Los Angelesben élő Borlai Gergő neve alatt jegyezhetünk, aki Banglades, USA, Japán és Görögország állomások után érkezik Magyarországra, hogy teljesíthesse a pannonhalmi felkérést. Fellépésük további különlegessége ugyanakkor, hogy ők avatják fel a Pannonhalmi Jazzteraszt életre hívó Apátsági Pincészet vadonatúj szabadtéri kóstolóteraszát.

Kép: apatsagipinceszet.hu

Ugyanezen a helyszínen augusztusban egyrészt Szakcsi Lakatos Béla 75. születésnapját és 60 éves pályafutását ünnepli, de a nemrég elhunyt Babos Gyula személyisége és munkássága előtt is tiszteleg a hazai jazz-rock emblematikus képviselőjeként számon tartott Rákfogó zenekar: egyrészt a legendás, eredeti felállásban is szereplő Kőszegi Imre játékával, másrészt az ünnepelt jazzdíva, Gereben Zita Ávéd János szaxofonos vendégeskedésével felvértezett saját zenekara nyújt mozgalmas és emlékezetes levezetést.

Mindeközben a nyári hónapok alatt az apátsági étterem teraszán az anyai örömök után újra a színpadon is tündöklő Boggie exkluzív akusztikus lemezbemutató koncertjét hallgathatjuk meg. A sokoldalú és elismert szaxofonművész vezette, és ezen különleges alkalommal a bársonyos hangú Pocsai Kriszta énekesnővel kiegészülő Elek István Quartet előadását sem szabad kihagyni. Végül a jazz és rhythm & blues stílusait a magyar népzenével ötvöző kortárs világzenei, nevében a lélek és zene közötti szoros kapcsolatra utaló s ünnepelt énekesnőnkkel fémjelzett produkció, a Malek Andi Soulistic finom szövetű dallamvilága kínál varázslatos kíséretet a VIATOR Jazzvacsorák színvonalas gasztronómiai élményéhez. A részletes programot itt találod!

Márti mandulával bolondított sült pisztrángja
Nálam minden jöhet, ami hal! A pisztráng pedig az egy igazi király! Sokan nem is mernek belevágni, mert attól félnek, hogy majd nem kunkorodik jól a tányéron. Megsúgom, a lényeg nem a kunkorodáson van! Sokkal inkább az ízeken! Elámulsz, milyen ügyes vagy, ha kipróbálod! Egy szerelmes vacsorához is remek ötlet! különleges, és gyorsan elkészül! Hűts be hozzá egy rajnai rizlinget!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.