Életforma.hu

GASZTRO

Az új Élelmiszerkönyv – mit jelent ez a tudatos vásárlónak?

A vásárlói tudatosság erősödésével egyre nagyobb a társadalmi igény a jó minőségű élelmiszerek, így a sütőipari termékek iránt is. Ennek szem előtt tartásával több kenyerekre vonatkozó szabályozás újul meg idén, aminek köszönhetően jobb minőségűek lesznek a kenyerek, illetve a vásárlók lényegesen több információhoz juthatnak a vásárolni kívánt termékről. Bár sok cikk jelent meg ezekről a változásokról a médiában, a JÓkenyérnél mégis fontosnak tartjuk, hogy összefoglaljuk azokat a lényeges pontokat, amelyekkel egy tudatos vásárlónak tisztában kell lennie.

Kép: pixabay.com

Az új Magyar Élelmiszerkönyv, amely szabályozza többek között a kenyerek és pékáruk összetételét, 2016. december 22-én lépett hatályba 6 hónap türelmi idővel. Azaz az új szabályozás szerinti összetételek használatát 2017. június 22-től várják el a pékségektől.

Mit is jelent ez a változás? Az új Élelmiszerkönyvben kenyér nevét is adó összetevők arányát lényegesen megemelték. Vagyis júniustól a vásárló tényleg azt kapja, amiért fizet, ugyanakkor az eddig megszokott kenyerek íze is más, markánsabb lesz:

• A rozskenyerek esetében a minőségjavulást az szavatolja, hogy a Magyar Élelmiszerkönyvben az eddigi 40 százalékról 60 százalékra emelték a rozstartalom szintjét. Aki ezt nem tartja be, az a jövőben rozskenyeret nem hozhat forgalomba. A rozsos kenyér esetében 15,1 százalékról pedig 30 százalékra emelkedett a rozsliszt tartalom.

• Még szembetűnőbb lesz a változás a teljeskiőrlésű kenyerek esetében. Júniustól csak akkor nevezhető teljeskiőrlésűnek egy termék, ha minimum 60 százalék teljeskiőrlésű lisztet tartalmaz. Ez jelentős eltérést jelent az eddigi gyakorlattól, ami akár azt is lehetővé tette, hogy egy pékség azt a termékét is teljeskiőrlésűnek nevezze, amelyet mindössze 5 százalék teljeskiőrlésű lisztből sütöttek.

• A vásárlók a tönkölykenyér esetében is markánsabb ízre számíthatnak a jövőben. Legalább 60 százalék tönkölylisztet kell tartalmaznia az ilyen típusú termékeknek, ami hatalmas ugrás a mostani 5 százalékos arányhoz képest.

• A Graham kenyereknek júniustól minimum 90 százalékban Graham lisztből kell készüljön, így ennek állaga és íze is jelentősen fog változni.

• Házi kenyér megnevezést június végétől nem lehet használni, csak a búzakenyér vagy a fehér kenyér megnevezés használható.Kézműves kenyérnek pedig csak azt a kenyeret lehet nevezni, ami főleg kézi technológiával, adalék és tartósítószer nélkül, kovásszal készül.

• Élelmiszeripari adalékanyagokat és élelmiszerenzimeket továbbra is lehet használni kenyerekhez – de természetesen ezt mi a JÓkenyérnél nem tesszük, ahogy eddig sem tettük.

• A változás előírja a kenyerek sótartalmának csökkentését is. A jelenlegi szabályozás szerint minimum 1,5, és legfeljebb 2,8 százalék lehet a sótartalom, 2018-tól pedig tovább szigorodik: 1,3-2,35 százalék lesz a megengedett sómennyiség.

2016. december 13-tól változott a csomagolt és a csomagolatlan kenyerek összetételének jelölésére vonatkozó szabályozás is:

• Decembertől minden csomagolt terméken fel kell tüntetni a tápértéket, illetve a zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost, só 100 g késztermékre vonatkozó mennyiségét. A csomagolatlan termékek esetében ezeknek az információknak írott formában az üzletben elérhetőeknek kell lenniük – kérésre az eladóknak ezt az információt meg kell mutatnia a vevőnek – ez igaz a kereskedelmi láncokban értékesített kenyerekre is. Kérjék bátran!

• Továbbra is kötelező a felhasznált alapanyagokról tájékoztatást adni az üzletekben, illetve a csomagoláson vagy a címkén. Fontos tudni, hogy az alapanyagok mindig csökkenő sorrendben vannak feltüntetve, azaz a lista elején szereplő összetevők vannak legnagyobb mennyiségben a termékben. A felhasznált összetevők listáját már csak azért is érdemes megnézni, mert innen kaphatunk információt arról, hogy milyen összetevők vannak a vásárolni kívánt termékben. Ellenőrizze a címkét mindig, mielőtt megvásárol egy kenyeret!

• Az allergéneket továbbra is egyértelműen fel kell tüntetni a csomagoláson illetve csomagolatlan termékek esetében ennek az információnak elérhetőnek kell lenni a boltban, kérésre a vevőnek oda kell adni. Ha valamilyen ételallergiában szenved, vagy cukorbeteg, mindig kérje az eladót, hogy mutassa meg Önnek az adott termék összetételi listáját, így biztonságosan tudja ellenőrizni, hogy tartalmaz-e a termék az Ön számára nem megfelelő összetevőt!

Azt gondoljuk, hogy az Élelmiszerkönyv változásai és a fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó új szabályozás mindenképpen a hazai pékkultúra előnyeire válnak.

Forrás: jokenyer.hu

Krumplis-diós kenyér
Szeretek kenyeret sütni, szeretem tudni, mi van a kenyérben. Jó ideje a kenyérsütő gépet már csak dagasztásra, kelesztésre használom, a tészta a sütőben sül aztán ropogós héjúra.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.