Kísérletező típus vagyok. Imádok új dolgokat, új ízeket kipróbálni. Felpörget annak a lehetősége, hogy egy már ismert ételből, egy csavarással más formákat, más textúrát vagy épp más ízvilágot hozzak létre. Épp úgy, mint ebben az esetben, ahol a csavart az jelenti, hogy a baklava megszokott dió-cukorszirup kettőse helyett, bogyós gyümölcsökből készítettem sűrű, lekvárt, ezzel és még azért persze némi dióval töltöttem meg a réteslapokat. Az eredmény egy, a gyümölcsök miatt savanykásan pikáns, mégis a baklávánál nélkülözhetetlen már-már tömény édes ízű édesség lett. Különleges, kissé szokatlan, mégis ismerős íz köszön vissza, amit nagyon lehet szeretni.
Hozzávalók 4-6 főre: 24 db réteslap (3 csomag), 800 gr fagyasztott bogyós gyümölcs, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 10 dkg dió durvára törve.
Hozzávalók a sziruphoz: 2 ek méz, 15 dkg cukor, 2.5 dl víz, 2 db szegfűszeg, 1 rúd fahéj, fél narancs héja belevágva.
Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra! Kerámia piteformát használjunk, erre az a legjobb. Én most egy 20 cm-es formával dolgoztam. Tegyük fel a gyümölcsöket és a cukrot főni egy vastag falú edénybe, nehogy lekapjon. Szépen, lassan, gyöngyözve forraljuk addig, amíg be nem sűrűsödik lekvár állagúra. Közben a réteslapokat terítsük ki. Olvasszuk fel a vajat, majd egy ecsettel kenjük ki alaposan a formát. Tegyünk az aljára 4 db réteslapot, amit előtte egyenként bekentünk vajjal. Ez lesz az alap. Erre kenjünk szét egy evőkanálnyit a lekvárból. Ügyeljünk, hogy a széleire is jusson. Szórjuk meg egy kevés durvára vágott dióval, majd fedjük be szintén vajjal megkent dupla réteslappal. Folytassuk a rétegezést addig, amíg már csak 4 lapunk marad. Ezzel fedjük le a tetejét. NE feledjük, hogy mindig, minden lapot kenjünk meg olvasztott vajjal, még a tetejét is!!! Vágjuk fel óvatosan, mint egy tortát. Aki akarja, még
kisebb, klasszikus formára is bevagdoshatja. Nekem most ez a szeletelt megoldás jött be.
Ha 20 cm-es piteformát használunk, akkor túl fog lógni a sok réteslap a szélén. Ezeket egy ollóval levágtam. A 180 Celsius fokra előmelegített sütőbe tegyük be a baklavánkat, és a levágott, maradék vajas réteslapokat pedig toljuk be mellé egy őzgerinc (jellegű) formába. Ez azért fontos, mert ez hosszúkás (befér a piteforma mellé), és magas a fala, így vastagon kerül bele a cucc, nem fog szétégni. Hiszen a baklavának kell úgy 10 perc, amíg szép aranybarnára megsül, viszont ennyi idő alatt a szétterített réteslap maradékok szénné égnének.
Miközben sül, készítsük el a szirupot. A hozzávalókat tegyük egy lábosba. Öntsük fel a vízzel. Forraljuk fel és kb. 5 percig főzzük, hogy a cukor alaposan feloldódjon, sűrű, szirupos legyen. Ha elkészült, vegyük ki a sütőből és a közben elkészült forró sziruppal öntsük nyakon. Óvatosan és folyamatosan öntsük mindenhova. Ne izguljunk, hogy megáll rajta a szirup! Be fogja szívni, miközben hűl.
A maradék megsült rétes darabokra is öntsünk a szirupból, de itt kevesebb elég. Majd ha már beszívta a szirupot a süti, akkor tegyük a tetejére a maradék sült tésztát. Ha nem fér rá az egész, akkor nyugodtan kínáljuk a baklava mellé, mert ez a nagyon ropogós, édes tészta kitűnő ropogtatnivaló.
Jó étvágyat!