Életforma.hu

GASZTRO

Élő bíborfüggönyök Cecén

Pazar látvány a Fejér megyei Cecén a rengeteg paprika a házak oldalán. Szüret után a falak mentén csüngenek a gyönyörű füzérek a napfényben. Hétvégén az egész Sohár család ezen dolgozott. Nagyon kedvesen invitáltak be otthonukba, hogy megnézhessem munkájuk gyümölcsét. Természetesen paprika nélkül nem engedtek el! Ilonka néni még a házasszonyoknak szóló tanácsokkal is készségesen ellátott. Ezt ezeket is megoztom most Veletek!  

Édesanyám fűzte nekem az első paprikafüzért, amikor elköltöztem otthonról saját otthonomba. Azóta is a paprikafüzér jelenti számomra az ősz beköszöntét.

Cecei paprikafüzérek Ilonka néniéknél, Kép: László Márta

Aki ilyenkor ellátogat a mezőföldi Cecére, valami olyan látványban gyönyörködhet, ami már önmagában is fantasztikus élmény. Nem tudom megállni, hogy ne kezdjek azonnal fényképezni. Sohár Lászlóné, Ilonka néni, boldogan segít, sőt a három házzal arrébb lakó gyerekeihez is átkísér, mert ott mégszebb a látvány. És tényleg csak ámulok!

... és fiáéknál, ifj. Sohár Lászlóéknál, Kép: László Márta

A beszélgetésből kiderült, őstermelők, ők már nyugdíjasok, de a fiáék munka mellett gazdálkodnak mintegy 6 haktáron. Főként kukoricát és napfraforgót termesztenek, paprikát úgy ezer négyzetméteren tartanak. Szegedi 80-as, csüngő édes fűszerpaprikát és cseresznyepaprikát termesztenek. Ilyenkor ősszel mindenki dolgozik a családól. Még Zsuzsi néninek, a dédinek is jut feladat, ő fűzi a fürtöket! Évek óta visszajáró vendégek vásárolnak náluk.

Zsuzsi néni fűzi a paprikát, Kép: László Márta

Azt tudni kell, hogy bolgár kertészek hozták be a paprikát, illetve a termesztés módját a környékre. A cecei paprika hungarikum, de nem a képeken látható piros,

Cecei paprika, Kép: wikipedia

hanem a fehér színű. Ilonka néni szülei annak idején ilyen paprikát termesztettek, és vitték a vasútállomásra, ami egyből indult Budapestre, a picra. A cecei paprika kúp alakú, kb. 10 centiméter hosszú. A vége gyakran kicsit visszahajló, - a szakirodalom szerint - bagolycsőr alakú. Az első édes több mint 60 éve kapott állami elismerést, külföldön is ez vált a legnépszerűbbé, és ezt tartják a tipikus "magyar" paprikának.

Ilonka néni tanácsokkal is ellát paprikaügyben. Először is az ilyen füzért otthon tegyétek feltétlenül szellős helyre, és így egész télen pótolhatjátok vele a nyár ízét! Minden levesnek, sőt, még a kocsonyának is isteni ízt ad. Levesbe, pörköltbe dobva nem kell szétvágni, egyben, csumástól használd!

Cecei csendélet, Kép: László Márta

A szárított, darált paprikát tartsd befőttes üvegben, sötét helyen, mert így őrzi meg legjobban aromáját, színét! Savanyítani is jó az igazi cecei paprika. Ilonka néni csak akkor lát neki, ha a színe a sárgásból vörösesre vált, mert akkor már édes! Érdemes kivárni, mert mint házigazdánk elmondta: náluk minden paprika beérik!

Édes Nosztalgia Újszászon
Kézzel hajtogatott rétes, Kép: László Márta

Túrógombóc torta, habos isler, joghurtos homoktövis fagyi… és ez csak három abból a napi 38-40 féle különlegességből, amit feltétlenül meg kell kóstolni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon, a Nosztalgia Cukrászdában! Csak úgy hívogat a takaros, virágos kis parasztház a Mátyás király utcában. A mennyei illatok és a rengeteg vendég pedig elárulják, jó helyen járunk!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.