Életforma.hu

GASZTRO

Fagyizni jó!

Szokatlan ízek, sosem hallott párosítások, káprázatos színkavalkád, ez jellemzi Damniczki Balázs, a Gelato World Tour nyertesének kínálatát.

Kép: Valter Viktor

Gelato World Tour

Idén áprilisban Damniczki Balázs első helyezést ért el a Carpigiani cég által szervezett Gelato World Tour magyarországi versenyén. A zsűri a magyar versenyzők közül Damniczki Balázs fekete teás málnafagylaltját, valamint Somogyi Beáta Il mio Cioccolate kreációját ítélte a legjobbnak.

A Hungarian Challenge Budapesten, 2017. április 11-én került megrendezésre. A versenyre Magyarországon tevékenykedő fagylaltkészítők jelentkezhettek és a nyertes 2017. július 24-25 között az európai kontinensdöntőn, Bologna-ban küzd majd a továbbjutásért. Az Európai Döntő nyertese pedig a világ összes pontjáról érkező döntőssel a Grand Finale-ban méri össze tudását 2017. szeptember 8-10. között, Riminiben.

Damniczki Balázs Székesfehérvár után Budapestet is meghódította manufaktúrájávala, már egy éve kínálja minőségi fagylaltjait a nagyközönség számára a fővárosban. A tavaly májusban nyitott cukrászda kínálatában a megszokott és megszeretett fagylaltok mellett a 2017-es szezon újdonságai is megkóstolhatók. Az állandó kínálat 48 féle fagylaltból áll. A kínált fagylaltok összetétele folyamatosan változik, a szezonális alapanyagoknak és Damniczki Balázs soha nem nyugvó képzeletének köszönhetően újabb és újabb ízek, egyedi kreációk jelennek meg a pultban.

A szokatlan ízekre nyitottak olyan nem mindennapi fagylaltokat is kóstolhatnak, mint a kapros uborka, a szomolyai fekete cseresznye, a mentás zeller citrommal vagy – a Gelato World Tour magyarországi versenyén aranyérmet nyerő – feketeteás málna bergamottal és pisztáciával.

A jó cukrászda nagy kincs
Manapság már alapkövetelmény, hogy egy jó cukrászda kiváló alapanyagokból dolgozzon, ne használjon ízfokozókat, mű alapanyagokat, a minőségi vaj, tejszín, tojás használata elengedhetetlen az igényes vásárlók kiszolgálásához. Ha a sütemények még szépek is, ne adj isten, fantáziadúsak, nem szokványosak, az meg különösen nagy vonzereje lehet egy cukrászdának.

 

 

 

 


Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.