Életforma.hu

GASZTRO

Ha a szellemek továbbálltak...

A Halloween ünnepe Európában bár ismert, mi magyarok mégsem tekintjük ünnepnek, egyelőre legalábbis, annak ellenére sem, hogy a webről ömlik ránk az ez irányú információ. De kinek van szüksége hivatalos ünnepre egy jó koktélhoz vagy sütihez?

Az ünnep kialakulását a római időkig vezethetjük vissza, amikor is a rómaiak elfoglalták a brit szigetek nagy részét, melynek nyomán az integrálódott a Római Birodalomba, ünnepeivel együtt. Ezek egyike volt a samhain ünnep a kelta napisten tiszteletére. Ekkor köszöntötték az új évet, és adtak hálát a napistennek, hogy gazdag termést adott az embereknek. Azonkívül hitték, hogy az abban az évben elhunytak az új évet megelőző éjjelen – október 31-én – vándorolnak át a holtak birodalmába, s hogy megvédjék magukat attól, hogy a halottak megzavarják az élők életét, hatalmas tüzeket gyújtottak, amivel távol kívánták tartani maguktól az ártó lényeket, egyúttal élelmet és állatokat áldoztak a szellemeknek, vándorlásuk megkönnyítésére. Másnap a tüzekből maradt parazsat a papok szétosztották a családok között, hogy beköltözzön az otthonokba a fény és a melegség. Az idők folyamán az ünnep átvándorolt az amerikai kontinensre is, erről a kivándorló írek gondoskodtak. Mostanra multikulturális ünneppé változott ez a kelta hagyomány, Magyarországon is találkozunk már a tökfesztiválokkal, vásárolhatunk kedvünkre hatalmas, narancssárga tököket, melyekből sokan lámpást készítenek, és ezzel nincs is semmi baj, hiszen egy kis eszem-iszom, egy kis buli, no meg fény nekünk sem fog ártani.

Kép: pixabay.com

Vérpiros gránátalma bólé

Hozzávalók:

2 dl Olaszrizling

2 palack pezsgő

2,5 dl gránátalma lé

3 evőkanál cukor

2 db narancs vékonyan felkarikázva

1 csésze gránátalma mag

1 csésze felkockázott ananász

Elkészítés:

A gránátalma lében oldjuk fel a cukrot, majd öntsük fel a hűtött borral és pezsgővel, majd tegyük bele a gyümölcs kockákat. Jégkockákkal szervírozzuk!

 

Ördögi whoopie pie

Hozzávalók:

11 dkg olvasztott vaj

21 dkg kristálycukor

1 tojás

1 kávéskanál vanília kivonat

30 dkg joghurt

28 dkg liszt

4,5 dkg cukrozatlan kakaó

1 kávéskanál szódabikarbóna

töltelék:

10 dkg puha vaj

10 dkg szobahőmérsékletű mascarpone

ízlés szerint porcukor

egy teáskanál citromlé

narancssárga ételfesték

Elkészítés:

A vajat a robotgép táljában habosra keverjük a tojással, hozzáadjuk a cukrot, a joghurtot, valamint a vaníliát. Egy másik edényben a liszthez hozzávegyítjük a szódabikarbónát és a kakaót, ez pedig megy a vajas, joghurtos masszába. Nyomózsákból egyforma köröket nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsibe, majd 180 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütjük a piskóta korongokat.

A töltelékhez a vajat és a mascarponét robotgéppel elkeverjük, édesítjük cukorral, pikánssá tesszük a citromlével, majd egy-két csepp ételfestékkel töksárgára festjük. Habzsákból kinyomva minden második piskóta tallért megtöltünk, majd a töltöttre ráültetünk egy töltetlent.

Kép: receptguru.cafeblog.hu

 

 

 

Nem pepecselés mentes ez a kalács, de sokszorosan megéri a fáradságot az elkészítése! Receptjét elérheted a képre kattintva.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.