Életforma.hu

GASZTRO

Havi ajánlatunk: Sütőtökleves

Miért ezt ajánljuk? Mert a sütőtöknek most van igazán szezonja, ráadásul nagyon egészséges, emellett még finom is, ráadásul a következő recept a Piac & Profit Kiadó által megjelentetett könyvből való, amelyben Demcsák Zsuzsa osztja meg hasznos és nagyon is gyakorlatias tapasztalatait az olvasókkal. Az eredmény pedig sok-sok remek fogás, méghozzá rövid idő alatt.

Hozzávalók: egy fél sütőtök, 1 nagy fej vöröshagyma, 20 deka fenyőmag, cukor, 8 deka vaj, 1 deci fehérbor, 1 liter 100 százalékos narancslé, 2 deci tejszín, tökmag, tökmagolaj, pici só.

Demcsák Zsuzsa így készíti:
„Elsőként kettévágom a sütőtököt, kiszedem a szivacsos közepét, negyedelem, a belsejét megcukrozom, és betolom a 200 fokos sütőbe. Én általában csak a sütőtök felét használom fel, mivel az egészből akár 12 ember is jóllakhat.

Amíg a sütőtök barnul és puhul, addig kevés vajon – nagyjából fejenként két dekával számolva – megpirítom a vöröshagymát egy levesesfazékban.
Közben egy kis serpenyőben megpörkölöm a fenyőmagot. Vigyázat, hamar kész van, és nem jó, ha odaég! A fenyőmag egyébként az elmúlt éveim egyik nagy felfedezése, fantasztikus aromát tud adni az ételeknek.
Szóval a megpirított fenyőmagot hozzáadom a hagymához, és keverek rajta egyet-kettőt. Felöntöm nagyjából egy deci fehérborral – az alkoholtartalma úgyis eltűnik a főzés során –, és hagyom, hogy a lé elfőjön.

Amint a sütőtök elkezd barnulni, és karamellizálja a rajta lévő cukor, már vehetem is ki, és a héjából kikanalazva mehet rá a hagymás-fenyőmagos alapra. Felöntöm egy kis vízzel, cukrozom, és most jön a trükk! Jó alaposan meglöttyintem a narancslével, akár a teljes dobozzal is rátehetem egy pici só kíséretében. Egyet rottyantok rajta, aztán még melegében turmixolom, vagy botmixerrel pépesítem. Én a turmixgépet szeretem inkább, mert ha botmixerrel tökéleteset akarunk alkotni, akkor egy szitán még át kell nyomnunk, hogy a fel nem dolgozott rostok fennakadjanak.

Turmixolás után már lehet látni, hogy mennyire lett sűrű a leves. Ekkor ízlés és látvány szerint tejszínnel hígítom. Amikor elérte a megfelelő krémes állagot, lehúzom a tűzről. Ha valakinek van ideje, érdemes tökmagot pirítani, a leves megszórni vele, meg egy kis tökmagolajjal is meglocsolni, és úgy tálalni. Egyrészt a gyerekek imádják ropogtatni a tökmagot, másrészt teljessé teszi az ízorgiát, amit a sütőtök, a narancslé és a fenyőmag megalapoztak.”

A cikk a Piac&Profit 2012 februári számának NHD mellékletében jelent meg


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.