Életforma.hu

GASZTRO

Így ínyeckedünk mi

Elkészült Magyarország első Gasztro Körképe, amelyről már adtunk hírt. A Dining Guide kutatásából most további részleteket adunk közzé arról, hogy milyenek a hazai étterembe járási szokások. Nagyon sok érdekességre bukkantunk. Kiderült például, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő réteg inkább lelkes laikus, mint tudatos fogyasztó és étterembejáró!

Inkább lelkes laikus, mint tudatos fogyasztó a magyar

A gasztronómia iránt a felnőtt magyar lakosság majdnem fele, 45%-a mutat valamilyen szintű érdeklődést. Különösen igaz ez a nőkre, akik körében 63% fejezte ki vonzalmát a téma iránt, míg a férfiak csupán negyedének köti le figyelmét ez a terület. A gasztronómia iránti érdeklődés elsősorban a főzőműsorok nézésében manifesztálódik. A magyaropk 30%-a követ szívesen a tévében ilyen tematikájú műsorokat, a 30-59 éves fővárosi célközönség különösen nyitott a műfajra (43%). A gasztronómia iránti érdeklődés bár mindenképpen nagyobb nyitottsággal jár együtt, ami az éttermi, gyorséttermi, való fogyasztást illeti, ugyanakkor egyáltalán nem jelent átlagosnál gyakoribb, vagy rendszeresebb látogatást.

Körasztalos terítés a Lotz-teremben, Kép: Café Párisi

Szintén érdekes, hogy a gasztrotémák iránti érdeklődés az éttermek világában való jártassággal sem függ erősen össze.

Nem kell félnünk a paprikától
Iidén Enrico Crippa, a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje vezette a Dining Guide étteremteszteléseit. A nemzetközi szaktekintélyt meglepte a magyar topéttermek szervizeinek magas színvonala, és elvarázsolta a magyar paprika íze. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem szabad szégyellnünk a hagyományainkat, sőt ideje lenne büszkének lennünk rá.

Összességében elmondható, hogy még egy gasztrotémák iránt nyitottabb ember sem biztos, hogy pontosabb képpel rendelkezik a hazai Michelin csillagos éttermek számáról, vagy séfek személyéről, mint az átlagos válaszadó. A kutatás rákérdezett ismert séfekre, és kitalált séfekre is. Bár a gasztrotémákra nyitott közegben minden séf ismertsége átlagon felüli, ezzel párhuzamosan a „beugratós”, „hamis” nevek is ismerősen csengtek számukra. A Michelin csillagos éttermek számát a gasztronómia iránt érdektelenekhez képest nagyobb arányban becsülték meg helyesen, ugyanakkor az is jellemzőbb, hogy felülbecsülik az ilyen helyek számát. Tehát inkább írható le ez a csoport lelkes, laikus érdeklődőként, mint valóban tájékozott, a hazai gasztro életben jártas fogyasztóként.

Lazac burger, egy kedvenc a Costes Downtownnál, Kép: László Márta

Aki kacsamájpástétomot eszik fővárosi fine dining étteremben, egy igényes hamburgerre is igent mond

A fővárosi étterembejárást jelentős keresztfogyasztás jellemzi: azok, akik vendégei a magasabb kategóriájú éttermeknek, szinte kivétel nélkül fogyasztói az alternatív vendéglátóhelyeknek is, mely esetén a manapság divatos street food fogásokat kínáló helyekre kell gondolni.

Ezek voltak 2017 legjobb Gastro Design díjas éttermei és szállodák nálunk!
Sok-sok győztes a vidéki nevezők közül, éremeső a legnépesebb kategóriában, és pár esetben szigorú, de előremutató ítélet miatt a shortlistesek rövidlistán maradtak – ez volt dióhéjban 2017 Gastro Design Award versenyének eredménye.

Azok a fővárosiak, akik járnak étterembe, mindenféle helyet kipróbálnak.

A fővárosi étteremlátogatók relatíve homogén csoportnak tekinthetők nem, életkor, vagy akár anyagi helyzet tekintetében. Azt, aki étterembe jár egy kozmopolita szemlélet jellemzi, ami adódhat akár külföldi, akár multinacionális tapasztalatból. Ez a csoport általában gyakrabban megy el nyaralni is. Ez utóbbi nyilvánvalóan összefügg az anyagi helyzettel is, ugyanakkor a biztos financiális háttérnek egy nyitott, a világ iránt kíváncsi és kísérletező attitűddel szükséges párosulnia.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.