Életforma.hu

GASZTRO

Ilyet még sosem nyert magyar gin

Ugyan nem a Tokaj GIN az első hazai gin, melyet alkotói a nemzetközi piacon sem féltettek megmérettetni, de az első, ami a piacvezető londoni szaklap, a The Spirits Business által évente megrendezésre kerülő THE GIN MASTERS versenysorozaton a legmagasabb, MASTER elismerésben részesült!

A versenysorozat 2008-as indulása óta mára a világ egyik legrangosabb szeszesitalipari megmérettetésévé nőtte ki magát, ahol az italokat összesen 16 különböző kategóriában értékelik a szakma legjobb érzékszerveivel rendelkező bírák. 2020-ban a THE GIN MASTERS kiírást két fordulóban rendezték meg, ahová összesen több mint 300 gint neveztek a világ minden tájáról, melyek közül a második fordulóban mindössze 11 italnak ítélték oda a MASTER minősítést, köztük a Tokaj GIN-nek 

Még egy magyar gin nyert díjat. Fotó: sevenhillsdistillery.com

 „Ez nem csak egy gin, hanem annál sokkal több! Komplex, csodálatos illata azonnal elárulja, hogy egy jól átgondolt itallal van dolgunk, mely varázslatos és merész, egyben elegáns, virágos íze hosszan elkísér a szájpadláson, majd földes finissel ér véget” - írta róla Bernadette Pamplina világ legrangosabb párlatversenyeinek állandó ginszakértő bírája. 

 Seven Hills Distillery egy kis kézműves whisky- és ginfőzde Bodrogkisfaludon, mely 2020 őszén nyitotta meg kapuit, és engedett betekintést az érdeklődőknek, hogy mit, miért és hogyan csinál annak érdekében, hogy helyi alapanyagokból világszínvonalú italokat készítsen. 

A gines koktélok száma végtelen. Fotó: sevenhillsdistillery.com

“Ahhoz képest, hogy mi alapvetően whisky-t készíteni jöttünk ide, ez egy egész elfogadható eredmény ... Félretéve a viccet, valójában el sem hisszük, hogy tegnap még egy zempléni kis parasztházban egyszerűen csak gint  főztünk, majd mára kiderül, hogy ugyanitt a világ élvonalába tartozó italt készítjük! Természetesen minden italgyártó cég szeretne a termékeivel nemzetközi díjakat nyerni, de az, hogy ez nekünk a megnyitásunkat követően alig három hónapon belül, az első kereskedelmi tételünkkel sikerül.....na ezt a legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna!” 

Az meg külön öröm, hogy megmutathatjuk a világnak, hogy Tokaj-Hegyalja már rég nem csak a borról szól, hanem olyan új dimenziókkal is gyarapszik, melyek révén talán egyszer majd újra régi fényében tündökölhet”  - nyilatkozta Mészáros-Komáromy Dénes, a kis kézműves üzem tulajdonosa, és egyben lepárlómestere. 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.