Életforma.hu

GASZTRO

Ismerkedj meg Asahival, a felkelő nap urával

Elegáns környezetben, autentikus dobkísérettel, a japán konyha remekművei kíséretében mutattak be minket egymásnak. Így találkoztam az Asahi Super Dry-jal, Japán első számú sörével, amit világhódító körútja keretében Közép-Kelet-Európában először kóstolhat meg a közönség. Az úr száraz, ugyanakkor friss jelenség, igazi tavaszi tavaszi partner! Ajánlom a foci vb-re készülő férfiaknak csakúgy, mint az ezalatt különleges élményekre vágyó hölgyeknek! Mi még biztosan találkozunk!   

Hakutsuru Awa Yuki habzó sake-val - mondjuk úgy, egy szilvás habzó borral - fogadták a bemutatóra érkező vendégeket. Ez már önmagában megadta a fővárosi Széchenyi téri Tokió Budapestben rendezett "kézfogó" hangulatát.

Maki Stevensonnal kóstolunk, Kép: Kovács M. Veronika

Szerencsémre már a megnyitón, vagyis az Asahi Super Dry hivatalos bemutatóján az a szerencse ért, hogy mellém ült le Maki Stevenson, a Japánban született, de 11 éve Magyarországon élő séfmester és oktató. Biztonságban voltam, tudtam, hogy ilyen kísérővel nem veszhetek el a "csodák palotájában", igazi gardedamra akadtam!

Szóval térségünkben nálunk - a tavasz érkezésével együtt - vezetik be először a szigetország legjobb és legismertebb sörét. Semmihez nem hasonlítható, tiszta ízvilágú, minőségi alapanyagokból készült, utóízek nélküli sörről beszélünk, amit az úgynevezett karakuchi ízvilág tesz igazán felejthetetlenné. Mint azt új tanítómtól megtudtam, az a nagyszerű ebben a sörben, hogy bármely konyha ételeivel jól harmonizál, ízei kiteljesednek. A gyártó hazai sörgyár illetékese is így vélekedett.

Asahi sör menükártáyval, Kép: László Márta

- A magyarok egyre nyitottabbak a világ sörkülönlegességei, az új ízek iránt, így biztosan siker lesz nálunk is a Japánban 1987-ben bemutatott extra száraz sör. A megjelenésében is egy letisztult stílus eleve a minőséget sugallja -  mondta el Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak  vezérigazgatója a bemutatón.

És, hogy mi az az úgynevezett karakuchi ízélmény? Egy rendkívül innovatív erjesztésű technológiával, eredeti receptúra alapján válogatott élesztővel, árpával, rizzsel készült sörről beszélünk! Ennyi a titok!

Az ünnepélyes megnyitót a Taiko Hungary Japándob Egyesület művészei dobták, illetve dobolták fel - ami egyszerűen remek volt -, majd egy olyan japán ételkompozíció-sor követett, ami elképesztően finom volt! Maki Stevenson többször súgott is, hogy mit hogyan kell enni? (Természetesen nem arról volt szó, hogyan kell a pálcikákkal bánni!

Forrázott szójabab, Kép: László Márta

Azt már több évtizede sikerrel gyakorlom!) A legkülönbözőbb szójababok, halak, növényi csírák, szószok jelentek meg az asztalokon! Több mint 30 éve kedvelem, és művelem is a keleti konyhát, de azt kell mondanom, ez egy rendkívüli ízléssel összeállított kóstoló volt a szigetországból! Japán gasztronómiai fotója!

Maki Stevenson, a Makifood Főzőiskola alapítója főzési stílusát és - úgymond - ételfilozófiáját úgy fogalmazta meg, hogy egyszerű, könnyen elkészíthető, ugyanakkor igényes és egészséges ételeket kell készíteni, amelyek egy picivel többet adnak az eddig megszokottnál, az átlagos recepteknél.  A japán séf hozzátette, úgy csökkenthetjük a betegséget, hogy okosan megváltoztatjuk az étrendünket!

Szusik, Kép: László Márta

- Ahhoz, hogy egészségesen működjön a test, a főzésbe a szeretetet is bele kell rakni! - mosolygott kedvesen a magyarul remekül beszélő Maki Stevenson.

Végigkóstoltuk a pazar menüsort a forrázott szójababtól kezdve a lazacos-sajtos-avokádós tempurán és a sült-csípős-tonhalas tekercsen át egészen a zöldséges bélszínig, a zöldségestofuig.

Japán desszertek, Kép: László Márta

A desszertes pohárkák meg úgy tündököltek, mint egy-egy kis ékszercsokor négyesével felsorakoztatva.

PÁLCIKAETIKETT
Tudtad, hogy Japánban augusztus 4. az evőpálca napja? Aliz, a Japánspecialista vloggerének legújabb videójában az 1500 éves pálcikaetikettet mutatja be, megtudhatod hogyan lehet és hogyan tilos az evőeszközt használni?

És ehhez mind Asahi sört iszogattunk. Igaza volt kísérőmnek és tanítómnak, ez a sör méltón kísérte a menüsort, és persze a menüsor is a sört! Amúgy magyaros furmánnyal  megkóstoltuk a palackos és a csapolt változatot is, de nem csalódtunk!

Kedves, újdonsült japán barátom, Asahi, jöhet a következő randi! Én biztosan elmegyek!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.