
Hozzávalók négy személyre:
1 csikemell filé aprócska darabokra vágva
szezámolaj
egy marék kesudió
fél piros, fél zöld kaliforniai paprika kis kockákra vágva
1 lilahagyma nagyobb darabokra aprítva, szezonjában finom újhagymával is
Szósz (érdemes az arányokat megtartani)
3 evőkanál Hoisin szósz
2 evőkanál szójaszósz
1 hüvelykujjnyi gyömbér reszelve
2 gerezd fokhagyma összezúzva
1 evőkanál szezámolaj
2 evőkanál rizsecet
Elkészítés:
Egy evőkanál olajon a csirkét magas hőfokon átpirítjuk, amikor kifehéredett, hozzáadjuk a hagymát, paprikát, kesudiót, és néhány percig együtt pirítjuk az egészet. Közben összekeverjük a szószhoz valókat, ráöntjük a húsra, nagyon kevés vizet adunk hozzá (én a vizet a szószos edénybe öntöttem, azzal kvázi kiöblítettem az edényt, úgy ment a húsra, hogy egy csepp íz se vesszen kárba), és a hús puhulásáig főzzük az ételt. Sütéssel, párolással együtt sem több a művelet tíz percnél. Opcionálisan adhatunk hozzá chili pelyhet, és egy kevés sóval korrigálhatjuk az ízeket, ha szükségesnek találjuk. Rizzsel tálaltam, az eredeti recept 15 dkg zsázsával koronázza az ételt.
Pad thai
Nagyon szeretjük ezt az ételt. Kell hozzá némi ázsiai ételek körüli jártasság, de ha az megvan, akkor soha meg nem unható kedvenccé léphet elő. Egy titka van szerintem, hogy nagyon gyorsan kell dolgozni, mindennek ott kell lenni kézközelben, nem lehet akkor pucolni az újhagymát, amikor a hús már a wokban van. Fontos a magas hőfokon sütés, hogy a hús ne párolódjon a magából kiengedett lében, hanem hirtelen süljön.