Életforma.hu

GASZTRO

Narancslekváros sült sonka

Akik már unják a hagyományos főtt sonkát, azoknak ajánlunk most egy ínycsiklandó változatot, melyet nagyon egyszerű elkészíteni. A különlegesen pikáns sonka főzéséhez és sütéséhez is narancsot használunk, és a főzés után még a sütőbe is kerül.

Ha szeretnénk kipróbálni ezt a (nem csak) húsvéti ételt, olyan sonkát válasszunk, amelyen van egy kevés bőrös zsírréteg is. (Bár ennek jelentős részét le is vághatjuk, illetve majd  kisül.)

Narancslekváros húsvéti sült sonka

Hozzávalók: 2 kg bőrös füstölt sonka (pl. darabolt füstölt comb csont nélkül),1 nagyobb sárgarépa, 1/2 zeller,1 hagyma, 3 babérlevél, 10 db egész fekete bors, 2-3 ág kakukkfű, 2 narancs

A sütéshez: friss kakukkfű és rozmaring, babérlevél, só, őrölt bors, egész kömény, 10 dkg narancslekvár

Elkészítés: A sonkát alaposan mossuk le, és pár órára áztassuk vízbe. A zöldségeket pucoljuk meg. A sonkát megfelelő méretű lábasban tegyük fel főzni. Öntsük fel annyi tiszta vízzel, amennyi ellepi. Tegyük a főzőlébe a darabolt sárgarépát, zellert és hagymát, a babérlevelet és az egész borsot, a narancsok vékonyan levágott héját és kifacsart levét. Ha a főzőlé felforrt, lassú tűzőn főzzük tovább kb. 60 percig. Ezt követően 30 percig hagyjuk a főzőlében állni.

A húst vegyük ki a léből. A bőrt késsel vágjuk le vékonyan úgy, hogy kb. 1 cm zsír maradjon a sonkán. A megmaradó zsírréteget éles késsel vágjuk be 1 cm-es rombusz alakzatban. A vágások mentén tegyük bele a rozmaring levelektől megtisztított ágat, a kakukkfű ágakat és a kettétört babérleveleket. A sonkát enyhén sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg kevés egész köménnyel, és tegyük be 20 percre 170 fokos sütőbe. Közben a rozmaring leveleket vágjuk apróra, és keverjük el a narancslekvárral. Ha szükséges, hígíthatjuk kevés vízzel, így könnyebb szilikon ecsettel a sonkára kenni. Ha a sonkán lévő zsírréteg 20 perc elteltével gyöngyözni kezd, vegyük ki a sütőből, és minden oldalán kenjük meg a rozmaringos narancslekvárral. Ezt többször ismételjük a következő kb. 50 perc alatt, amíg a sonka elkészül.

És még egy ötlet: a frissen lereszelt tormát rövid időre tegyük előmelegített sütőbe, és pirítsuk aranysárgára. Erősségéből ugyan veszít, de így is különleges csemege a sonka mellé.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.