Életforma.hu

GASZTRO

Narancsos sütőtök leves

Tudom, sokan vannak, akik már a cím olvastán is elhúzzák a szájukat. Elfogadom, hogy lehet a sütőtököt nem szeretni, én azonban gyerekkorom óta rajongok érte. Nem mondom, néhány éve, mikor nálunk is kezdett ismertté válni a belőle készülő leves, kerekedett a szemem rendesen. De aztán jöttek a sütemények, tészta feltétek, mind-mind sütőtökből, és a világ ismét szélesebb és színesebb lett egy kicsit. Úgyhogy aki nem utasítja el teljesen a sütőtököt, mint ördögtől valót, az tegyen egy próbát, mondjuk ezzel a recepttel.

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Hozzávalók:

1,5 kg sütőtök

1 narancs

2 kisebb burgonya

1 salotta hagyma, vagy egy kis lilahagyma

egy evőkanál olíva olaj

2 db bio zöldségleves kocka

fehér bors

1 teáskanál garam masala

1 teáskanál curry

1/2 teáskanál római kömény

1 mokkás kanál őrölt fahéj

Elkészítés:

A tököt kettévágjuk, kimagozzuk, sütőben 45-50 perc alatt megsütjük. Közben az apróra vágott hagymát egy pici olíva olajon megfonnyasztunk - nem barnára! -, rászórjuk a garam masalát, curryt, fahéjat és római köményt, egy percig kevergetve pirítjuk, hogy az illatukat kiadják, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott krumplit, felöntjük 2 liter vízzel, beledobjuk a sót, a két leveskockát, és a krumplit puhára főzzük. Időközben a tök is megsül, húsát a fazékba tesszük, merülő mixerrel krémesre pürésítjük a levest. Utoljára hozzáadjuk a narancs levét és a lereszelt héját is.

Sütőtökös fánk
Tudom, jó néhányan nem szeretik a sütőtököt, és meg is értem ezt annak ellenére, hogy én eléggé imádom. Mindemellett nekik is ajánlom ezt a receptet, ugyanis egyáltalán nincs sütőtök íze, viszont nagyon szaftos tőle a fánk. Egyetlen dolog van, amire figyeljetek oda, ez pedig a sütési hőmérséklet. Ugyanis attól, hogy a tészta nagy hányada nedves hozzávaló, hajlamos lehet nem átsülni a fánk, holott a külsején már úgy látszik, mintha készen lenne.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.