Életforma.hu

GASZTRO

Neked is az Unicum a gyengéd?

Először invitált rendhagyó, karácsonyi tárlatvezetésre a Zwack Múzeum és Látogatóközpont a hétvégén. Olyan remek idegenvezetőink voltak, mint Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke, és Magyarország egyik legismertebb zenekarának, a Halott Pénznek a tagjai.     

Zwack Péter üzenete, Kép: László Márta

"A titkot nem, de a sikertörténetet szívesen megosztom Önökkel

Zwack Péter"

 

 

 

 

227 éve őrzi a Zwack család az Unicum titkát, és 125 éve áll a gyár a budapesti Dandár utcában. Ebben az emelkedett, de nagyon közvetlen hangulatban kezdődött a gyárlátogatás. Zwack Sándor és a Halott Pénz remek idegenvezetőnek bizonyult. Patinás falak között sétálhattunk, és gyönyörködhettünk az ipari műemlékekben, az egykori edényekben, a fantasztikus szárított gyógynövény-kollekcióban.

Gyógynövények között, Kép: László Márta

Óriási élményt jelentett a pincelátogatás. Hatalmas hordók között sétálhattunk, a legszembetűnőbb az a patikatisztaság volt!

Zwack Sándor indítja a kóstolót, Kép: László Márta

Természetesen kóstolhattunk Unicumot, majd némi séta után Unicum Szilvát is - természetesen egyenesen a hordókból csapolva. A túrázóknak már egészen virágos kedve volt, mire megérkeztünk a nevezetes, 80 éves hordóhoz, amiben a prémium márkás Unicum Riservat érlelik.

A túra végén még beszélgethettünk, Kép: Berndt Gábor

Mint megtudtuk, ebből a fajtából több is volt a pincében. A második világháború idején azonban a szovjet katonák nemhogy megitták a készletet, de azt találták ki, hogy azokból a hordóból építenek pontonhidat a Dunán. Nem sikerült. A hordók pedig tönkre mentek.

A csodálatos pincelátogatás a Zwack Múzeum és Látogatóközpontban ért véget. Kedves kis bögrékből unicumos forralt bort kortyolhattunk. Igazi karácsonyi hangulatban! Ott valóban csak pozitívan lehet gondolkodni!

Ezt a különleges túrát kapta karácsonyra a férjem. Jó ötlet volt!

Hölgyek! Ajánlom figyelmetekbe!

Dívák és Fűszerek
Mitől lesz izgalmas egy előadóművész? Szerintünk a benne rejlő, csak rá jellemző „fűszertől”. És itt nem csak egy jellegzetes illatra gondolunk, hanem a belső fűszerre, a tűzre, ami hajtja őt. A Zwack Múzeum és Látogatóközpont szervezésében november 23-án indult Dívák és Fűszerek koncertsorozaton – ahol a művészet mellett az aromáké, a finom eleganciáé és természetesen az Unicumé a főszerep – a magyar zenei élet olyan karizmatikus dívái lépnek fel, mint Malek Andrea, Falusi Mariann vagy Szulák Andrea, az estek házigazdája pedig Bodrogi Éva művésznő lesz.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.