A Káli-medencében csavarogva adja magát, hogy beüljünk valahova, ha másra nem is, mint egy jó limonádéra, vagy fröccsre. Miután megszemléltük a salföldi Kőtengert, végigjártuk a Hegyestűt, vagy felmentünk Kővágóörs templomdombjára, esetleg felfedeztük a Kornyi-tó élettel teli vízi világát, jól esik megpihenni egy teraszon, vagy egy kerthelységben és kipróbálni a helyi gasztronómia kínálatát.
Reggeli a Kinga Kamrájában
Ritkán fordul elő, hogy kecskék, birkák, mangalicák, tyúkok társaságában reggelizhetünk. Persze ezek az állatok nem ülnek egy asztalhoz velünk, csak a közelünkben, elkerített területen szemlélik, hogyan fogyasztjuk el a kertben, az itt megvásárolt finomságokat. Hafner Kinga, a hely üzemeltetője néhány éve hagyta ott budapesti stresszes munkáját, egy zalai kitérő után érkezett meg Káptalantótiba, és azóta itt működteti a Kővári-farmot, ami mini állatkertként is működik. A terület közepén található kisboltjában az általa készített szalámikat, sonkákat, kolbászokat, valamint más, a környék kistermelőitől beszerzett termékeket - a zakuszkától a fürjtojásig – lehet megvásárolni, s ha úgy hozza a kedvünk reggeli formájában az árnyas fák alatt elfogyasztani.
Ebéd a Káli Kapocsban
A mindszentkállai Káli-Kapocs igazából este éli fénykorát, de a párszáz lelket számláló kisfalu közepén található, “romkocsma” hangulatú hely asztalai délben is megtelnek az idelátogatókkal. Miért? Az isteni hideg gyümölcslevesük és a rezgő túrógombócuk miatt. Nyolc évvel ezelőtt a két tulajdonos, Miklós és Balázs, megvették a helyi kocsma épületét, mert megunták, hogy Tapolcára kellett beutazniuk, ha egy jó kávéra vágytak. A Káli Kapocs, ahogy a neve is sugallja, összehozza az embereket, itt találkoznak a helyi lakosok és a nyaralók, művészek, borászok, üzletemberek, bringások együtt buliznak esténként. Az ételekhez szükséges alapanyagokat itt is a helyi termelőktől szerzik be, a borokat is a környék borászatai szállítják ide.
Vacsora a Sabar Borház teraszán
Borkostóló, finom falatkák és fantasztikus panoráma a Káli-medence dombjaira. Ha egy ilyen hangulatú vacsorára vágyunk, a legjobb helyre érkeztünk. A Káptalantóti határában emelkedő 217 méter magas Sabar-hegy a Balaton-felvidék hegyeinek egyik legkisebbike, ugyanakkor a Badacsonyi borvidék nagy reménységű szőlőtermőhelye. A Sabar Borház még nem egy annyira felkapott hely, hétköznap esténként előzetes bejelentkezés után személyesen foglalkoznak a vendéggel. Borozgatás, falatozás közben hasznos és szórakoztató információkkal látják el a helyi szőlővel, borokkal, ételekkel kapcsolatban. Meleg, nyári hétvégéken, koncerteket is szerveznek az üzemeltetők, érdemes a honlapjukon erről érdeklődni.
Ezt is olvasd el!