Életforma.hu

GASZTRO

Rugelach, a lenyűgözően finom édesség

A rugelach lengyel származású hanukai sütemény, Tubisvát, azaz a fák ünnepére szokták elkészíteni a zsidó konyhákban. Modern változata krémsajttal készül, ettől egy kicsit nehéz bánni a tésztájával, de egyrészt a probléma orvosolható a tészta néhány órán át való hűtésével, másrészt az eredmény annyira finom, hogy nincs az a nehézség, ami megakadályozhatna az elkészítésében. A fák ünnepén sok-sok gyümölcsöt kell enni, töltsük tehát mi is a rugelachot minél több aszalt fajtával.

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Hozzávalók 8 darab kiflihez:

20 dkg natúr krémsajt vagy mascarpone

3 dkg vaj

15 dkg liszt

3 evőkanál porcukor

csipet só

Töltelék:

baracklekvár

darált dió

egy marék aszalt vörös áfonya

a tetejére egy tojássárgája

Elkészítés:

A késes betétű aprítóba tettem a mascarponét és a vajat, pulzáltatva a gépet összedolgoztam, majd hozzáadtam a porcukrot, lisztet és sót, és csak addig nyomtam a gép gombját, amíg labdává nem dolgozta a tésztát. Kivettem a gépből, folpackba csomagoltam és néhány órát pihentettem a hűtőben. Ez elengedhetetlenül fontos, pihentetés nélkül nincs ember, aki ebből a tésztából kiflit formáz. Erősen lisztezett deszkán 3 mm vastag kör alakra nyújtottam a tésztát, megkentem baracklekvárral. A józan ész azt mondatja az emberrel, hogy ne sajnálja a lekvárt, mégis önmérsékletet kell tanúsítanunk, ha nem akarunk a feltekerésnél illetlen szavak kíséretében megőrülni, ugyanis a túl sok lekvár folyik ki a kifliből világba, és megy pocsékba, az meg kinek jó? Szóval kenjük meg a tésztát lekvárral, szórjuk meg dióval (mennyiségét hasonlóképpen szabályozzuk előrelátóan), dobáljuk rá az aszalt vörös áfonyát, majd pizzavágóval vágjuk először félbe, majd negyedbe, végül nyolcadba a kört. A szélesebb vége felől csavarjuk fel a háromszögeket kiflikké, és úgy tegyük őket a sütőpapírral bélelt tepsire, hogy a háromszög csúcsa mindenképpen a kifli talpa alatt legyen, így nem fog kibomlani sülés közben a tekercs.

A kiflik tetejét kenjük le tojással, és 180 fokos sütőben süssük szép pirosra, kb. 20 perc alatt.

Klasszikus sajttorta P&P módra
A Piac és Profit online főszerkesztője, Timár Gigi nem először osztja meg jól kipróbált receptjét veletek. Most sem fogtok csalódni! Mint mondta, ebben a tortában az a jó, hogy éppen olyan kitűnő uzsonnára, mint étkezés utáni desszertnek. Ha még sosem ettél ilyet, azért próbáld ki, ha ismered, hát azért!

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.