Hozzávalók:
40 dkg kocka tészta
30 dkg főtt, füstölt sonka/tarja (persze nem sértődünk meg, ha ennél több adódik)
egy kevés olaj
tejföl
só
bors
Elkészítés:
Főzzük ki és szűrjük le a kocka tésztát. A füstölt húst vágjuk a lehető legapróbbra, nem tartom szentségtörésnek azt sem, ha késes betétű aprító segítségét hívjuk ehhez. 2 dl tejfölt keverjünk a sonkához, ha szükség lenne rá - bár nem valószínű -, sózzuk meg, de borsot adjunk neki tisztességes mennyiségben. Keverjük el a tésztával, szedjük kiolajozott tűzálló tálba, tetejére simítsunk tejfölt, és dugjuk 10 percre 200 fokra előmelegített sütőbe.
Töltött, rántott palacsinta
Gyors vacsorának semmiképp nem nevezném, és bár van benne hús, nem is a húsétel kifejezés jut róla eszembe. No de végül is nem kell mindent kategóriákba préselni. Nálunk ez abszolút ünnepi, vendégváró étel, egyrészt a főtt, füstölt tarja ára miatt, amiből azért minél öbb van benne, annál jobb, másrészt a kicsit hosszadalmas előkészületek miatt. Hétköznapokon csak álmodozunk róla…