Tejföl cikkek

Stíriai metélt mazsolával
Akkor most jöjjön egy isteni túrós édesség, mely osztrák eredetű ugyan, de nálunk is igen népszerű és közkedvelt. Nem kell hozzá sok minden, bármikor összedobható, évszaktól függetlenül.

Rakott zöldbab pulyka darált hússal
A rakott ételekhez többnyire sertéshúst használunk, pedig pulykahúsból is ugyanolyan finom lehet egy-egy ilyen fogás, ráadásul még kímélőbb is a gyomornak.

Áfonyás-zöldcitromos sajttorta
Az áfonya az egyik legegészségesebb gyümölcs, önmagában fogyasztva is finom, de isteni és hűsítő nyári sütemények alapjaként is jól működik.

Túrós csusza házi tésztából
Ha túrós tésztáról van szó, akkor többnyire a boltban kapható, kész tésztából készült étel jut eszünkbe, pedig nem olyan nagy ördöngösség saját kezűleg elkészíteni a csuszatésztát. A friss házi tészta egészen új megvilágításba helyezi ezt a kedvelt fogást.

Juhtúrós sztrapacska szalonnával meghintve
Igazi kalóriabomba, de néha megéri bűnözni. Készíthetjük szalonna nélkül is, csak simán juhtúróval és esetleg némi tejföllel meglocsolva, így talán kevésbé üli meg a gyomrunkat, ám legalább egyszer muszáj kipróbálni a szalonnás verziót is.

Ganca, dödölle, cinke, gánica
Velem gyakran előfordul, hogy a távoktatás és a home office tengelyen már csak dél felé, az első hangos korranó hang a gyomrom felől ébreszt rá, fogalmam sincs, mi lesz az ebéd! Közben a kamasz gyerekem már a konyhában sündörög, gyanús neki, hogy nem érez illatokat. Ilyenkor jól jön nagymamám receptje, amivel hamar finom egytálételt varázsolok az asztalra.

Sonkás-sajtos rakott tészta
Keresgéltem a fagyasztóban, és találtam egy adag főtt sonkát, amit még húsvét után rejtettem el. Kiolvasztottam, és közben átvariáltam Anyukám sajtos makaróniját – írja Max. Ez lett belőle.

Sajtos burgonyakrémleves
Nem titkolt szándékom, hogy megmutassam, mennyire egyszerűen lehet egy tál levest vagy egy könnyebb vacsorát készíteni. Itt ez a tartalmas leves, amit a különböző sajtokkal és burgonya fajtákkal jól lehet variálni. Max szerin t ezt kortyolgatva pompásan telik majd a délután.

Tarja és káposzta megbonthatatlan barátsága
Íme a február, és még mindig pihenős. Ez azt jelenti, hogy inkább a régebbi őrültségeimet osztom meg veletek. akon. Persze azért közben főzőcskézek és ölég sok minden jut eszembe, erről-arról ami azért is érdekes, mert mindennek van valami íze, hol édes, hol keserű... Na, de süt a nap és bízunk benne, hogy nem a keserű lesz idén az uralkodó íz, mert akko'... Addig is, nézzük, mit kanyarít az őrülten jó ételek szorgalmas bloggere csomboros káposztában sült sertéstarja címen.

Gyors, egyszerű karalábélevesem
Nincs is annál egyszerűbb, mint gyorsan összedobni egy jó kis levest, hogy átmelegedjen az egész lelkem ilyen időben! Mellesleg orvosilag a gyomrodnak is jó, ha eszel egy kis meleget a főétel előtt. Anyukám ezt mindig komolyan is vette! Jó is volt! Ez is az ő receptje, használd bátran, csak arra vigyázz, ne égesd meg a szeleteket, mert keserű lesz!
Rakottas melegszendvics Csabától
Pofonegyszerűen oldottam meg a vacsimat, ami olyan jól sikerült, hogy muszáj megosztanom. Lényegében recept sincs hozzá hisz' mindenki olyan mennyiségekkel készíti el (ha kipróbálja) ami számára megfelelő, de azért túlzásokban ne essünk, mert nem biztos, hogy a több, a jobb!
Almakrémleves
Imádom a hideg konyhát. A sok hideg ételt is, és azt is, amikor a hűvös borongós esős őszi napon bemegyek a konyhába, begyújtom a gáztűzhelyt, és valami készül… Maxék is tombolnak az isteni almákban, ezért került most a mi menünkbe is ez a finomság, hiszen még itt a kánikula!
Ízletes borjúpaprikás cukkinivel és tárkonnyal
Mostanában valahogy a paprikást kívánom, ebben azért biztos van egy kis tejföl-mánia is, illetve az hogy szeretem a cukkinit(,..és kapok is bőségesen!). No kérem, tegnap naná, hogy tésztával kívántam és valójában nem is paprikás (üssetek-verjetek) mert ugyi került bele egy kis szezonális finomság is ami az ízesítését is befolyásolta. Steffel Csaba nem viccel, már itt is legújabb ötlete!
Sertésborda bakonyi módra
Nagyon megörültem, amikor a maxonyhaja.hu segítségemre volt e klasszikus recept elkészítésekor. Rég adósa voltam már ugyanis az olvasóknak az igazi bakonyival! Egy jó kis dödöllével az igazi! Egyszerűen szuper!
..egy tál dödölle, ettél belőle?... én igen!
Huh, mennyiszer mondtuk a mondókát annak idején. Most meg mennyire szeretjük! Dödölle, köret, de alkalmas egytálételként is. Származását tekintve, valahol Vas-Zala megye határán, mi konkrétan göcseji dödölle néven ismerjük, és azt írja a szakirodalom, hogy tejfölös paradicsom salátával pompás nyári vacsora is lehet, de felséges csak simán tejföllel nyakon öntve. Elkészítése izmos munka, jelen esetben úgy határoztuk meg az adagot hogy, másnapra is maradjon, és simán tejföllel fogjuk megenni (még így is maradt belőle!).
Én így csinálom a spárgalevest
Sokan már tényelg alig várjujk ezt a kedves zöldséget, az időjárás pedig "spárgailag" igencsak kegyes volt hozzánk. Nézzük a lehető legegyszerűbbet, a levest!
A világ legegyszerűbb zöldbablevese
Előfordul, hogy az embernek nincs ideje semmire, de annyira jól esne valami finomság. Ebben az "össze-vissza időjárásban" pedig egyenesen kívánom a nem túl tartalmas, de azért lelket átmelengető, jó kis levest. Megtaláltam az egyik kedvencemet. Friss zöldbab még nincs, de bizalommal: arccal a mélyhűtő felé, barátaim!
Vörös tonhalsteak baconszalonnába tekert spárgával Pammer Livitől
Születésnapi vacsorát készítettem, ugyanis megint egy évvel korosabb lettem gondoltam, adjuk meg a módját. Egészen különleges nagyon finom vörös tonhalat készítettem minimális fűszerezéssel , szaftosra sütve olyan körettel, hogy az egész vacsorát bűntudat nélkül ehettük! Jó ez csak vicc volt.. Fotózáskor vettem észre, hogy szívecske alakú a tonhalsteak amit a tányérra tettem…
Húsvéti tojástorta az ünnepi asztalra
Egy újszülöttnek mindig vicc új, és teszem hozzá, szerencsére mindig vannak újszülöttek! Nos, így esett erre a régi receptemre a választás. Indítsuk tehát a húsvéti készülődést ezzel az egyszerű, de az ünnepi asztalon rendkívül dekoratív finomsággal! Nincs sok macera vele, és pofon egyszerű!
Zellerkrémleves, ahogy a férjem készítette
Nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint nekem, hogy a világ legnagyszerűbb férfijével élhet. És még főzni is tud! Nem is akárhogy. Ezt a leves egyedül találta ki, írta le, és tálalta fel! A sonkacsipszet pedig egy szentgotthárdi sajtóúton vettem egy osztrák manufaktúrában.
Igazi túrós csusza irdalt ponttyal, ahogy csak Szegeden tudják
Azt szokták mondani, ahány ház, annyi csusza! Nos, a fehérvárcsurgói Károlyi Gasztro Akadémián az Art Hotel Szeged éttermének konyhafőnökétől, Goda Gábortól megtanultuk, hogyan is kell elkészíteni ezt az igazán világbajnok fogást! Meglátjátok, mennyei ízek omolnak majd a szájba, és egyáltalán nem bonyolult a dolog!
Hétköznapi tojáslevesem
Tojáslevesnek lenni nálunk nagyon jó. Egyszerűen azért, mert mindenki szereti. Rohanunk, dolgozunk, kapkodunk, de néha nem árt leülni egy forró csésze leves mellé, ami lehetőleg nem porból készült. Na ez pont ilyen! És pár perc alatt kész!
Burrito koszorú Maxtól
Töltött tortilla, kicsit másképpen. Nagyon szeretjük a tortillát, legyen töltve bármivel. Ez most egy szárazabb töltelék, nem annyira szaftos, de ha tálaláskor megöntözzük egy kis tejföllel, akkor pompás lesz a végeredmény - ajánlja egyik legfrissebb receptjét Max.
Leves a szárított gombádból
Ahogy mondani szokták, lassan a tél az utolsókat rúgja. Már nem kell sokat várni a primőrökre, de addig is használjuk el az ősszel eltett élelmiszereket. A szárított gomba pont ilyen. Ha nincs, az se gond, mert már minden nagyobb élelmiszerboltban kapható! Vágjunk bele!
Vasi pecsenye hagymás, magos burgonyával
A napokban valahol, szóba került a vasi pecsenye... No, több se kellet nekem..., igaz, tarja helyett hosszúkarajból készítettem, de ettől még nem lett "rosszabb" és talán kicsit könnyebben, gyorsabban is készült el. Köretnek burgonyát pirítottam, jó sok hagymával, és ha már vasi, akkor egy kis tökmagot is szórtam közé, mellé pedig egy szlovén ihletésű uborkasalátát dobtam össze. JA! ...és mivel a szalonna még semmit nem rontott el, egy egész keveset pirítottam hozzá - árulta el Steffel Csaba.
Spanyol sárgarépás vitaminbomba
Ilyenkor télen egyszerűen kiéhezett a szervezetünk a vitaminokra. Itt a spanyolok egyik nagy találmánya, két variációban is. Természetesen a nyers a jobb, már ami a vitaminokat illeti. Kínálhatod magában, vagy akár sültek mellé, és pár perc alatt kész!
Juhtúró és krumpli az esti bújós énemhez
Valami melegségre vágyik az ember ebben a hóban, akár egyedül, akár barátaival vagy párjával néz ki az ablakon. Na, ez egy olyan gyors finomság, ami pillanatok alatt laktat, és jó kedvre hangol. Egy finom tea vagy egy pohár sör jól fog jönni hozzá - már a krumplipucoláskpor is!
A világ legegyszerűbb rakott krumplija Mártitól
Annyira imádjuk, hogy sokszor még a vasárnapi ebéd királya is lehet. Ahogy összesülnek az ízek, és pirul a tetején a tejföl, az egészen mámorító! Az a lényeg, hogy kifejezetten erre a célra vegyél krumplit, amit én a piacon mindig meg is teszek. Uborka- vagy céklasaláta illik hozzá.
Vadas marha burgonyagombóccal
A maradék marhahátszínből úgy döntöttem, hogy vadast főzök, így lett egy fazék finom marhahúslevesem, a puhára főtt húsból és a zöldségekből selymes vadasmártást készítettem. Pammer Lívia burgonyagombócokat kínált mellé.
Meggyes rétes lustán elterülve
Ne kövezzetek meg, de én sokkal jobban szeretem a sodort rétest, mint a húzottat. Elkészíteni is, és enni is. Igaz, kicsit tartalmasabb a tésztája, nem annyira vékony, mint a húzotté, de számomra ez lett az ideális rétes, általában túrós és meggyes töltelékkel készítem, de idény szerint szinte bármilyen gyümölcs alkalmas a töltelékbe. Most egy kissé savanykás, vagy inkább savakban gazdag meggy került bele, fahéjjal és barna cukorral szórva. Morzsája sem maradt - írja Pammer Lívia.
Töltött tök kapormártással és egy férjjel
Egy házasság sorsa a mindennapokban dől el, és azt hiszem, eddig elég jól vettük az akadályokat. Nemrég, egy szombaton ki sem látszottam a munkából, amikor elhangzott a bűvös mondat a konyhából: nem segítenél? Pontosan tudtam, hogy ezt a receptet a férjem is el tudja készíteni, de lementem... Az asztalon már ott állt egy vázában kedvenc sárga rózsám! Igen, jó volt együtt főzni, együtt csinosan megterítve ebédelni, a többit meg a fantáziátokra bízom! Egyszóval így lehet szexis egy töltött tök kapormártással...
Boros meggyleves
Sokan kedvelik a hűsítő gyümölcsleveseket a forró nyári napokon. Ezt a variációt inkább estére ajánlanám a teraszos beszélgetésekhez a bor miatt, de ha épp szabin vagy, hajrá, ne tartsd vissza magad!
Mexikói csirkeragu újkrumplival
Csirke és kukorica, avagy Van aki forrón szereti, és van aki nem. Erről nincs nincs mit mondani... Meleg van, nagyon meleg... És mi lesz itt még nyáron! llyenkor a magamfajta ember nem kívánhat mást, mint egy kis mexikóit, aminél az sem baj, ha most épp nem csípős. Azért egy ici-picit lehet az - mondja el nekünk Steffel Csaba.
Kapros-tejfölös uborkaleves
No, kérem, ismét egy olyan dolog amit már régóta őrizgetek a kis agyamban. Figyelgetem ki, hogy készíti, szeretik-e a nagyvilágban, mennyire és milyen klasszikus módozatai vannak, meg ilyesmi... - írja Steffel Csaba. Az Őrülten Jó Ételek szerzője végre elkészítette saját variációját - természetesen saját értelmezésemben. Megpróbálta hidegen, melegen, és a végén azt mondta: EZ TUTI! ...és végre egy leves ami ropogós!!!
Max meséje a világ (egyik) legszebb gyümölcséről
A dolog úgy kezdődött, hogy a hétvégéről maradt egy kis doboz gyönyörű eprem. Belemásztam kedvenc oldalaim közé, és ott bukkantam Max isteni, angol ihletésű receptjére.
Nem Panni! Pacsni!
Veled is előfordul, hogy hazamész, de már minden tagod iszonyú fáradt? Laktató, gyors, gondolkodás nélküli vacsorára vágysz? Nos ezen a recepten nincs mit gondolkodni! Nem kíván extra agymunkát, tutira laktató, és háromnegyed óra alatt kész! A többi a mosogatógép dolga! Ja, ha valakit érdekel, ki az a Panni? A húgom! Jó étvágyat!
Tejfölös, paprikás szarvas ragu
A vadhús bár elég közkedvelt alapanyag, hozzájutni azonban nem túl egyszerű. Ha időnként szert tudunk tenni egy kis apróhúsra, egy jó tejfölös ragu biztosan kikerekedik belőle.
Karadjordjevo szelet - szerb ételkülönlegesség
Nem, nem süteményt, hanem egy isteni húsételt rejt a cím. Ezzel a Szerbiában kóstolt étellel egyszerre 2 receptet is kaptunk, mert a töltelék sem mindennapi. Ízleni fog!
Mári nénje tejfölös-almás libalevese
Mári nénje minden húsos levesébe főzött almát. Hol birsalmát, hol savanykás őszi almát. Megváltoztatta a leves ízét, valami csodás kémiai hatással, amit talán senki sem érett, csak annyit tudtunk, a leves az almától finomabb lett. Különös ízt ad még a hagymába szúrt szegfűszeg is a levesnek.
Együnk egy jó sztrapacskát!
Ahogy megérkezik a hidegebb idő, elkezdünk kicsit nehezebb, tartalmasabb ételek után vágyakozni. A sztrapacska megfelel ennek az elvárásnak, enyhén szólva sem diétás, kímélő étel.
Cecei lóbabom, az őszi levescsoda
Méltatlanul mellőzött hüvelyesünk a lóbab. Az annak idején Ázsiából hozzánk érkezett növénynek ez volt az eredeti alakja, a kisebb, a tarka vagy a fehér színűeket már mind ebből nemesítették. Egykor különösen a jászsági pásztorok kedvelték, de a mai bográcsozók is előszeretettel használják. A minap a mezőföldi Cecén jártam, ahol elbővölt a sok-sok paprikafüzér, az utcai árusok kavalkádja. Megálltam megcsodálni, és persze a paprikához rögtön gyönyörű lóbabot is vettem!
Márti hortobágyija
Na, ez egy ízig-vérig magyar különlegesség! És persze otthoni kedvenc! Eredendően előtételként szerepel a nagy családi szakácskönyvben, de annyira laktató, hogy sokszor főételként is remekül funkcionál. Ilyenkor ősszel, amikor ránk köszöntenek az első hűvösebb esték, szívesen vacsorázunk is belőle. Ha vendéget vársz, akkor is nyerő falat! Ráadásul még előző nap elő tudod készíteni, és amikor csnegetnek, akkor dugod be a sütőbe átforrósítani. Isteni!
Túróval töltött sült paprika - a különleges vacsora
A körözött nálam eddig mindig a friss piros vagy zöldpaprika tölteléke volt, eszembe se jutott így együtt a sütőbe dugni őket. Egy barátnőm tanácsára azonban megsütöttem, és azóta csak így készítem. Próbáld ki te is!
Gombás, húsos penne
Néhány egyszerű összetevő, 20-25 perc ráfordított idő, és máris jóízű házi kosztot tálalhatunk a családnak. Nem sokkal több energia-ráfordítás, mint házhoz szállítós cégtől ócska, ám drága ételeket rendelni.
Farm öntet
Ugye veled is előfordult már, hogy végtelenül unalmasnak találtad a kefíres öntetet a diétás salátádon? És sima majonézt se lehet mindig rányomni a zöldségekre. Itt jön a képbe a klassz kis farm öntet.
Sajtos rakott cukkini
Szinte nincs is olyan típusú étel, amit cukkiniből ne lehetne elkészíteni. Jól alátámasztja ezt az állítást az alábbi recept is, ami amilyen egyszerű, olyan finom.
Frissítő ubislai
Nekem akár előételnek is jöhet az ubisali, annyira szeretem. Ráadásul úgy variálod, ahogy akarod! Ha vendégeket vársz, és nem ismered elég jól az ízlésüket, akkor csak addig készítsd el, ameddig megkapja salátalevet. A többi alapanyagot tedd ki nyugodtan, és mindenki úgy ízesíti, ahogy a legjobb szereti! Ez vonatkozika a grillpartikra is! A háziasszony gondoskodását jelzi, ha segítesz az összeállításban! Ez mindenkinek jólesik!
Zellerkrémleves - egyszerűen
Szomszédaim rendszeresen meglepnek valamilyen telekről, vidéken élő anyukától származó zöldséggel, gyümölccsel. Legutóbb rengeteg zeller érkezett, és nem tudtam ellenállni ennek a remek receptnek! Nemcsak nyáron, télen is remek ötlet! Nem beszélve arról, hogy nagyon egészséges!