Életforma.hu

GASZTRO

Ízletes borjúpaprikás cukkinivel és tárkonnyal

Mostanában valahogy a paprikást kívánom, ebben azért biztos van egy kis tejföl-mánia is, illetve az hogy szeretem a cukkinit(,..és kapok is bőségesen!). No kérem, tegnap naná, hogy tésztával kívántam és valójában nem is paprikás (üssetek-verjetek) mert ugyi került bele egy kis szezonális finomság is ami az ízesítését is befolyásolta. Steffel Csaba nem viccel, már itt is legújabb ötlete!

Hozzávalók:

Elkészítés:

A borjúhús felkockázzuk. A vöröshagymát felaprítjuk, és egy kevéske zsiradékon üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a húst, aztán amikor kifehéredik, sóval, borssal, köménnyel, babérlevéllel ízesítjük, meghintjük fűszerpaprikával, elkeverjük és vízzel felöntve pörkölt módján főzzük.

Kép: Steffel Csaba

Ha ez tetszik, folytassuk így, csak egyszerűen! És hogy a legegyszerűbb? Nézzük meg, mi van itthon! Így ajánlja őrülten jó finomságát barátunk, Steffel Csaba! Van otthon zöldbabod? Na akkor kattanj rá!

Közben a paprikát, a paradicsomot kis kockákra daraboljuk és az első rottyanás után a húshoz adjuk. A cukkini magrészét eltávolítjuk, a húsát pedig szintén kockákra vágjuk, és ahogy a hús puhul, az utolsó kb. tíz percben a pörköltünkhöz keverjük, felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, dijoni mustárral és tárkonnyal ízesítjük, befejező műveletként tejfölös habarással sűrítjük.

Jó fajta kifőtt tésztával körítjük, vagy amivel szeretjük…

Ehhez kíván jó étvágyat: az őrülten jó ételek szakértője: Steffel Csaba!


A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig

A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig 

A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai

A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai 

Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?