- Mindig igyekszünk új tejmentes finomságok receptjeivel előrukkolni, hiszen a tejmentesen, és úgy általában valamilyen allergéntől vagy cukortól mentesen táplálkozni nem egyszerű feladat. Reméljük, mindenki nagy örömmel és büszkeséggel teszi majd a limekrémes zebratorta szeleteket a tányérokra és az asztalokra, és zsebeli be elfogyasztásuk után a megérdemelt elismerő szavakat. Az állatvédők figyelmét pedig felhívnám, ehhez a zebratortához egyetlen fekete-fehér csíkos afrikai lovacskának sem kell az életét adnia - mondta Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök.
Hozzávalók:
az alaphoz:
- 6 dkg a diétánkba illeszthető keksz vagy piskóta morzsa
- 3 dkg kókuszolaj
a lime krémhez:
- 3 tojás
- 1 dl lime lé
- 1 bio lime reszelt héja
- 7,5 dkg kókuszolaj
- 5 dkg eritrit (esetleg, ha belefér a diétába, akkor méz)
- 5 gramm zselatinpor
a ToTu-s réteghez:
- 30 dkg ToTu rögös
- 5 dkg eritrit
- 1 lime leve és reszelt héja
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 7 gramm zselatinpor
- 1,5 dl forró víz
Az alap hozzávalóit összekeverjük. 18 cm-s, sütőpapírral vagy wax fóliával bélelt tortakarika aljába nyomkodjuk. Hűtőbe tesszük.
A lime krémhez az összes hozzávalót tálba téve, gőz fölött addig kevergetjük, amíg puding sűrűségűvé nem válik. Ez néhány perces folyamat, talán kicsit unalmas is, de a keverést nem szabad abbahagyni, mert a tojás kicsapódhat, és a krém élvezhetetlenné válik. A gőzről levéve kihűtjük, majd fél-egy órára hűtőszekrénybe tesszük.
A ToTu-s réteghez a forró vízben feloldjuk a zselatint, majd a többi hozzávalóval együtt egynemű krémmé turmixoljuk.
A torta összeállításánál fontos, hogy a két krém még folyós és nagyjából egyforma sűrűségű legyen. A tortakarika közepére egy merőkanálnyi fehér krémet teszünk. Ennek a közepébe egy merőkanálnyi sárgát, majd ennek a közepébe újabb merőkanálnyi fehéret. Ezt a folyamatot addig ismételgetjük, amíg mindkét krém el nem fogy. A két krém szép egyenletesen elterül majd a formában. Teljes dermedésig hűtőszekrénybe tesszük.
Ezt is olvasd el:
- Ez az isteni sárgabarackos, tejmentes torta recept maga a nyár
- Tejmentes, paleo kókusz tekercs: a legjobb nyári sütés nélküli recept