Hozzávalók:
- egy jó nagy fej zeller,
- egy fej vöröshagyma,
- vaj (vagy margarin),
- 3 dl tejszín
- 1 tojás sárgája,
- 2 evőkanál liszt,
- só
Elkészítés:
A megtisztított és megmosott zellert szeletekre vágjuk. Egy edényben kb. egy liter vizet felforralunk egy kis sóval és egy fej megtisztított egész vöröshagymával.
Egy serpenyőben felolvasztunk egy kis vajat (vagy margarint), rátesszük a zellert, pár percig kevergetve megpirítjuk, majd beleöntjük a forrásban lévő vízbe.
Addig főzzük közepes lángon (nem kell lobognia), amíg teljesen puha nem lesz a zeller. A víz mennyiségére vigyázzunk, amennyi elforrt belőle mindig pótoljuk.A hagymát kiszedjük belőle, majd a zellert a levével együtt átpasszírozzuk (turmixolni is lehet). Tegyük vissza a tűzhelyre, kis lánggal alatta.
A lisztből és a tejszín feléből kevés hidegvízzel habarást készítünk, és ezzel sűrítjük be átpasszírozott levet. Jól összeforraljuk, és sóval beízesítjük. Levesszük a tűzről.
A tejszín másik felét jól összekeverjük a tojás sárgájával, folyamatos kevergetés közben merjünk hozzá a forró levesből egy merőkanálnyit, majd az egészet öntsük bele a levesbe, és jól keverjük össze. Folyamatos keverés mellett egyet még forralunk rajta.
Ha egy kis olvasztott vajat ráöntünk és "szétkenjük" a tetején, tálalásig nem bőrösödik meg.Pirított zsemlekockákkal tálaljuk.
Ha szívesen ropogtatnál egészséges chipset, természetesen zellerből, akkor a receptet itt megtalálod!