Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: régen volt részem abban az élményben, hogy úgy választhattam személyek, politikusok között, hogy magát az aktust egy nyilvánosság előtt zajló nyílt vita előzte meg. Tényleges kampány volt, és a pálya sem lejtett egyik irányba se.
Persze a most lezajlott előválasztás sem volt tökéletes, az első nap technikai malőrje sokakat akár el is tántoríthatott volna a későbbi részvételtől. De talán mindezt ellensúlyozta a tény, hogy most – még ha csak az ellenzéki szavazókra korlátozva is, de – egy szabad választáson lehetett részt venni.
A rendszerváltás gyermekeként engem egyébként is sajátos viszony fűz a választásokhoz. Minden egyes alkalommal, hogy az urna nyílása fölé közelítem a voksomat rejtő borítékot, bevillannak korábbi választások emlékképei.
Meghekkelt jelölőgyűlések
1985-ben, a rendszerváltás előtti utolsó, megtartott országgyűlési választások még a régi játékszabályok szerint zajlottak, egy apró, de annál komolyabb kiigazítással. Bár továbbra is csak azokra a jelöltekre lehetett szavazni, akik az indulás előtt elfogadták a Hazafias Népfront programját, ugyanakkor a többes jelölés és az úgynevezett országos lista bevezetésével valami kis játéktér nyílt azok számára, akik már akkor is változásban reménykedtek.
A kötelező kettős jelölés lehetőségét használták ki a korabeli másként gondolkodók is, és próbáltak elindulni a választásokon, ám kezdeményezéseiket az akkori hatalom képviselőinek „ügyes” praktikái rendre megakadályozták. Hiába próbált jelöltséget szerezni, Rajk László, Tamás Gáspár Miklós, az úgynevezett jelölő gyűléseken megjelenő pártaktivisták lehetetlenné tették indulásukat.
A jelölőgyűlések azonban így is "eredményesek" voltak a korabeli ellenzék szempontjából, hiszen a fórumokon nyíltan kifejthették álláspontjukat, ami akkoriban szöges ellentétben állt a párt nézeteivel. Akit pedig ez érdekelt, az a szamizdatok és a Szabad Európa Rádió (SZER) jóvoltából értesülhetett is róla.
Visszahívások
A rendszerváltás folyamatának egyik emblematikus eseménye volt egy 1989-ben megtartott időközi választás.
Abban az időben sorozatban hívták vissza a pártállami képviselőket a parlamentből. Cservenka Ferencné, az akkor már a hetvenedik évét taposó pártveterán volt az első országgyűlési képviselő, akit a formálódó ellenzék vissza akart hívni tisztségéből. Erre egy olyan törvény adott lehetőséget (1983. évi III. törvény X. fejezet 89. paragrafus (1) bekezdése), amely ma már nem hatályos.
Cservenka Ferencné több mint húsz éven át volt a Pest megyei pártbizottság első titkára. 1988-ig a Központi Bizottság tagja, és a gödöllői térség képviselője. A gödöllői MDF, Roszík Gábor evangélikus lelkésszel az élen, 1989 januárjában kezdeményezte a képviselő visszahívását, sikerrel.
A 1989 júliusában megtartott időközi választáson aztán az akkori ellenzék közös jelöltjeként Roszik Gábort meg is választották, így került be első, és sokáig egyetlen ellenzéki képviselőként a korabeli pártállami parlamentbe.
1989 év augusztusában pedig Budapest V. kerületében az SZDSZ és a Fidesz (az MDF támogatásával) Tamás Gáspár Miklóst indította a Várkonyi Péter volt külügyminiszter (lemondás miatt) megüresedett parlamenti helyére kiírt időközi választáson.
Ugyanezen a napon pótválasztást tartottak Szegeden és Kecskeméten is, ahol az MDF jelöltjei, Raffay Ernő és Debreczeni József is simán vették az akadályt.
Így érkeztünk el 1990 tavaszához, amikor is az alapjaiban megváltozott választási törvény alapján megtartották (gyakorlatilag 45 évnyi kihagyás után) Magyarország első szabad parlamenti választását; a történet pedig innentől már jórészt ismert mindenki számára.
Ezt is érdemes elolvasni:
