Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

A tudomány angyalai - magyar kutatónőket díjaztak

Könnyes szemmel és hatalmas ovációval adták át a múlt héten a „L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért” díjat az idei nyerteseknek a Magyar Tudományos Akadémián. Gyorsabb és hatékonyabb gyógyszergyártás és áttörés a daganatos áttétek megállításában – ezért dolgoznak nap mint nap a tudomány területén a díjazottak. S mivel a tavalyi díjátadó a járvány miatt elmaradt, az akkori nyerteseket is idén ünnepelte a zsűri és a közönség.

Az elmúlt 19 évben 51 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a l’Oréal vállalat eddig több mint 66 millió forintot osztott szét a tudomány különböző területein dolgozó kutatónők között. A „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” azért is egyedülálló a hazai tudományos életben, mert csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. A díj kapcsán alakultak már kutatócsoportok, néhány díjazottnak lettek díjazott tanítványai és egy valódi női kutatói közösség alakult ki az országban. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

A "L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért” díjat az idei nyertesei és a zsűritagok. ( Fotó: L'Oréal)

A díj lényege

A díj megalapításakor az alapítók törekvése az volt, hogy a tudománnyal foglalkozó nőket minél többen megismerjék, így támogatva ezzel karrierjüket. A külföldön már több mint 20 éves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet-, vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve kutatóintézetekben dolgoznak. 4 millió Ft összdíjazású elismeréssel azt is szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert a tudomány világában, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni.

Pataki Hajnalka ( Fotó: Vincze Máté)

Az idei nyertesek
Wilhelm Imola ( Fotó: Vincze Máté)

Lehet-e napok helyett néhány órán belül gyógyszert készíteni, vagy megállítható-e az áttétes daganatok kialakulása – ezekre a kérdésekre adnak választ a „L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért” idei díjazottainak kutatásai. Dr. Pataki Hajnalka munkája a gyorsabb és hatékonyabb gyógyszergyártást segíti, ami különösen fontos lehet egy pandémia idején,

 

Dr. Wilhelm Imola pedig azt kutatja, hogyan jutnak a rákos sejtek át az agy különösen szigorúan őrzött védelmi rendszerén, és milyen módon állíthatóak meg.

 

Ezt is olvasd el!

Karikó Katalin megkapta a Szilicium völgy Oscar-díját


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?