Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Árpa Attila: Vannak nálam sokkal ártalmasabb emberek is

Tavaly októberben őszintén vallott gyógyíthatatlan betegségéről Árpa Attila. Az Argo-filmek rendezője súlyos személyiségzavarral küzd és ezt nyilvánosan be is vallotta. A színész-rendező most egy olyan témájú regényt ajánl, ami nagyon is érinti őt.

Egyre többet hallunk mostanában a nárcisztikus személyekről, de csak kevesen vállalják fel, ha ők is hasonló személyiségzavarral küzdenek. Árpa Attila egy könyv, A nárcisztikussal egy ágyon című kötet elolvasása után jött rá, hogy az ő esete nem is a legrosszabb.

(Fotó: Dr. Szántó Szilvia)

Miért vállaltad, hogy dr. Szántó Szilvia könyve mellé állsz?

Amikor előálltam azzal a vallomással, hogy nárcisztikus szociopata vagyok precedenst teremtettem. Ezzel az őszinteséggel elindítottam egy egészen érdekes hullámot. Voltak olyanok, akik ezt értékelték, mert egyébként ezzel kiállni nem olyan divatos. Nem olyan, mint bevallani, például a melegséget. Volt, aki azt mondta, hogy ez a bátor lépés talán más nárcisztikus szociopatákat is arra buzdít, hogy ha nem is „coming outolnak”, de legalább magukba néznek. Ugyanis önmagában az a felismerés, beismerés, hogy az ember ezzel küzd, már az egy nagyon fontos lépés. Azért álltam Szilvia mellé, mert szókimondóan, tabumentesen tálal egy nehéz és fontos témát, az a küldetése, hogy őszintén beszéljen arról, amiről hallgatni szokás és ez közel áll hozzám is. Továbbá egy valós történetet mond el.

Te magad hogyan jöttél rá arra, hogy ilyen problémáid vannak?

Egy forgatókönyv kapcsán más nárcisztikus szociopatákkal foglalkoztam. A hitelesség kedvéért tudnom kellett, hogyan viselkednek, mitől toxikus az ő viselkedésük, az egész létük. Hogy mi a belső működésük ezeknek az embereknek? Minél többet foglalkoztam velük, annál inkább jöttem rá arra, hogy ezek a személyiség jegyek - vagy nevezzük tüneteknek - rám nézve is érvényesek. Aztán egy terapeutával erről többször is beszélgettünk. Nem nevezném terápiának, de jártam egy pszichológushoz ezzel kapcsolatban, és ő is megállapította, hogy igen, ennek van valóságalapja. Az, hogy én ezzel elkezdtem foglalkozni, majd beismerni, egy óriási lépés volt a gyógyulás irányába. Bár kigyógyulni nem lehet belőle, csak kezelni és elviselni.

Milyen utóhatások értek a vallomást követően?

Amikor megvolt az ominózus nyilatkozatom utána többen jelentkeztek, elsősorban nők, akik azt mondták, hogy igen, nekik is volt dolguk ilyen nárcisztikus szociopatával. Volt szeretőjük, párjuk, aki szintén ilyen. Aztán amikor elolvastam Szilvia könyvét, kiderült számomra, hogy vannak sokkal, de sokkal ártalmasabb emberek, mint amilyen én vagyok. Az a fajta birtoklási vágy, manipulatív viselkedés sok emberben benne van, bennem is nyilván, de nem olyan szinten és nem olyan ártalmasan, mint ennek a könyvnek a férfi főszereplőjében.

Miért tartod fontosnak, hogy többet tudjanak erről a jelenségről az emberek, és őszinték legyenek akár önmagukhoz, akár másokhoz?

Azért fontos, mert ezek az emberek borzalmas lelki, érzelmi károkat tudnak okozni. Minél hamarabb felismeri valaki, hogy egy ilyen „defektes” emberrel van dolga, annál hamarabb tudja a döntést meghozni, hogy kiszáll-e az egészből. Biztos vagyok benne, hogy így is lesznek bőven olyan emberek, akik azt mondják, hogy oké értem, felfogtam ő ilyen. Csakhogy van egy kis bökkenő, ezek az emberek, nem csak ártalmasak és manipulatívak, de közben van bennük valami veszettül vonzó is. És ezt a vonzalmat rendszerint tudják is használni.

Mi az, amiben te eltérsz A nárcisztikussal egy ágyon című könyv férfi főszereplőjétől?

Bár minden rossz tulajdonság megvan bennem ebből a betegségből, de azt gondolom, hogy mély károkat talán nem okoztam az embereknek. Mondjuk biztos vannak olyan ex-barátnőim, akik ezt cáfolnák... Ami viszont teljesen más bennem és a könyvben az a szexuális viselkedés. Az, hogy én szexrabszolgaként tartsak valakit, teljesen távol áll tőlem. Nem volt szükségem ilyenre, és nem is vágyom rá. Ennyire én nem vagyok szélsőséges példa, mint a könyv férfi szereplője.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?