Fergie (Sarah York-i hercegné)
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy annyi bosszúságot okozott a brit királyi családnak, mint a 60 éves Fergie. András herceg (II. Erzsébet kisebbik fia) és Sarah Margaret Ferguson 1986 márciusában tették közé eljegyzésüket és még abban az évben össze is házasodtak. Ám míg az első néhány évben viszonylagos boldogságban éltek, lányaik születése után jelentősen megromlott kapcsolatuk.
Különélésüket eljegyzésük után pontosan hat évvel, 1992 márciusában jelentették be, és Sarah ezután már nem látta el a királyi családhoz köthető teendőit sem. A krach augusztusban ütött be, mikor a Daily Mirror bulvárlap olyan képeket közölt, amelyeken a meztelenül napozó hercegné lábujjait John Bryan, egy amerikai bankár szopogatja. Az ominózus képet itt lehet megnézni.
A képsorozat nem túl meglepő módon óriási botrányt váltott ki, és 1996-ra el is váltak. Fergie ekkoriban nagyrészt a Weight Watcher tucatdiéta arcaként keresett pénzt. Feltűnt több valóságshowban, szerepelt a bulvárlapok címlapján egy repülőtéri alkalmazott által ellopott ékszerei, hatalmas adósságai és testsúly ingadozásai miatt is.
Több komolyabb ügybe is belekeveredett, így például az adóparadicsomokban offshore-számlákat tartókat listázó Panama Papírokban is feltűnik a neve, valamint Törökországban elfogatóparancsot adta ki a hercegné után, miután egy árvaházba becsempészett kamerával forgatott egy látogatása során. A legemlékezetesebb mégis talán az, mikor egy magát indiai üzletembernek kiadó álruhás újságírónak 500 ezer fontért cserébe kapcsolatot ígért volt férjéhez.
A hercegné a válás után is jó barátságban maradt András herceggel, és az egykori házaspár többször együtt is lakott, valamint közös ingatlanokkal is rendelkezik. Ugyan Vilmos és Katalin esküvőjén még nem volt ott, Harry és Meghan menyegzőjén már igen, valamint az elmúlt években a királynővel is találkozott, így feltételezhető, hogy javul a kapcsolata a királyi családdal.
Stephanie hercegnő
Grace Kelly és Rainier herceg kisebbik lánya már 17 éves korában belekeveredett egy ritka szörnyű ügybe, hiszen ő is részese volt a balesetnek, amelyben édesanyja elhunyt, és bár a hivatalos változat az, hogy Grace agyvérzést kapott a volánnál, az a pletyka, miszerint a fiatal hercegnő vezette az autót, éveken keresztül tartotta magát. Stephanie csak több mint hét évvel később beszélt a balesetről, ekkor elviselhetetlenül nehéznek nevezte a megélt traumát. Sokan ennek tudják be zaklatott életét is.
Stephanie és a férfiak
A Monacói Hercegségnek komoly fejfájást okoztak a legfiatalabb utód, Stephanie hercegnő szerelmi ügyei. 1991-ben beleszeretett és később feleségül is ment testőréhez, Daniel Ducruet-hez, akitől két gyermeke is született. A házasság néhány évvel később óriási botránnyal ért véget, mikor férjét rajtakapták, ahogy egy, a Miss Félmeztelen Belgium címet viselő nővel enyeleg.
Stephanie harmadik gyermekének édesapja a palota egyik őre, Jean Raymond Gottlieb, igaz, lánya, Camille születési anyakönyvi kivonatában nem szerepel a férfi neve, még annak ellenére sem, hogy Camille elismerte, hogy Gottlieb az apja.
2001-ben a hercegnő összejött egy Franco Knie nevű, szintén házas elefántidomárral, és három gyermekével együtt beköltözött a cirkuszi karavánba – ez akkora felháborodást váltott ki, hogy Stephanie-t kis híján ki is tagadták. A hírhedt viszony végül 2002-ig tartott, ezután a hercegnő visszatért Monacóba. Stephanie 2003-ban ismét megházasodott, ugyanabból a cirkuszi társulatból választva férjet: az akrobata Adans Lopez Peres-sel alig egy évig tartott a frigyük. Az édesanyja által csak „vad gyermeknek” becézett Stephanie mindig is a szabadabb szellemű királyi sarjak közé tartozott, így a munka világában is több területen kipróbálta magát.
Egyrészt viszonylag komoly divatkarriert is befutott, hiszen a Dior kulcsembere, Mark Bohan keze alatt gyakornokoskodott, de a modellkedésbe is belevágott, így egyebek mellett felkerült a német és a francia Vogue, és a Vanity Fair címlapjára, valamint a svájci La Prairie luxuskozmetikumok arca is volt. Stephanie 1986-ban indította el saját fürdőruhamárkáját Alix de la Comble modellel közösen. A ’Pool Position’ márka első bemutatóján a teljes hercegi család tiszteletét tette, és komoly nemzetközi médiafigyelmet is kapott.
Divatkarrierjénél is emlékezetesebb zenei pályafutása – 1986-ban jelent meg első dala, az ’Ouragan’ (angol címe: Irresistible), a dal mindkét változata nemzetközi sikert aratott, összesen 2 millió eladást hozva, ezt követte a ’Besoin’ névre keresztelt album, amely szintén igen jól fogyott, Európa-szerte 1,5 millió példányt vásároltak a rajongók.
https://www.youtube.com/watch?v=kbK2YX1EK_8
A ’Flash’ (angol címe: One Love to Give) című dal szintén népszerűvé vált, csakúgy, mint az UNICEF-nek gyűjtést indító ’Young Ones Everywhere’.
https://www.youtube.com/watch?v=jIwmXdXt0SY
A ’80-as évek végén zenei karrierje megtorpant, és több bukás után Michael Jackson ’In The Closet’ című dalában tűnt fel újra, Mystery Girl álnéven – a komoly sikert hozó számban játszott szerepe csak néhány évvel később derült ki.
https://www.youtube.com/watch?v=4qLY0vbrT8Q
Martha Louise hercegnő
Harald norvég király legidősebb lánya igazán azért vált hírhedtté, mert 2007 és 2018 közt egy olyan „angyaliskolát” üzemeltetett, amely egyebek mellett azt ígérte, hogy tisztánlátást és halottakkal való kommunikációt oktat a jelenlévőknek.
Az iskola miatt is rengeteget kritizált hercegnő igazán akkor került kereszttűzbe, mikor 2019 májusában hivatalosan is bejelentette, hogy Durek Verrett amerikai sámánnal jár. A pár egyúttal azt is jelezte, hogy a „Hercegnő és a sámán” néven motivációs turnéra indulnak, de az óriási közfelháborodásnak köszönhetően néhány hónappal később az udvar közölte, ha tisztánlátói tevékenységéről van szó, Martha Louise nem használhatja a hercegnői titulust. A kudarcba fulladt turné honlapja egyébként a mai napig elérhető.
Beatrix hercegnő
Sarah Ferguson idősebb lánya ugyan jóval nyugodtabb életvitelt folytat, mint édesanyja, és rengeteget jótékonykodik, de így is kijutott neki a botrányokból. Először igazán nagy felhördülést az váltott ki 2006-ban, mikor kiderült, hogy a hercegnő udvarlóját, egy bizonyos Paolo Liuzzo-t emberölésért letartóztatták miután halálra vert egy embert, de a vádakat végül súlyos testi sértésre csökkentették, így sosem került börtönbe, csupán közmunkát kellett végeznie.
Az ezt követő évek viszonylagos nyugalomban teltek, igaz a brit sajtó rengeteget kritizálta Beatrixot és húgát, Eugéniát is azért, mert nagyon sokat nyaralnak és keveset dolgoznak. A Jeffrey Epstein által működtetett szexkereskedelmi hálózat botrányába vastagon belekeveredő édesapja, András herceg ügye a bennfentes források szerint nagyon megviselte a hercegnőt.
Beatrix néhány nappal ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy a világsztár Ed Sheeran menedzsere „egy kib*szott idiótának” nevezte. Stuart Camp egy podcastben beszélt a 2016-os incidensről, amikor egy Windsorban tartott partin a (feltételezhetően nem józan) hercegnő megvágta az énekes arcát a karddal, amivel hadonászott. A bulvárlapok szerint az esetet az előzte meg, hogy Beatrix eljátszotta, hogy lovaggá üti a szintén énekes James Bluntot, ám erről egyelőre még nincsenek pontosabb információk.
Margit hercegnő

A legendás brit hercegnő nevéhez egy kifejezetten szomorú szerelmi történet is kötődik. Margit 14 évesen találkozott először azzal a Peter Townsend-del, akibe később, 22 évesen fülig beleszeretett. A 16 évvel idősebb férfi korábban már házas volt, ám első felesége hűtlensége után beadta a válópert. De ez az elvált státusz akadályozta meg abban, hogy a hercegnő férje legyen, hiszen sem a királyi udvar, sem az anglikán egyház nem engedte a házasságot - bár a britek lelkesen támogatták a kapcsolatukat hivatalosan titkoló, ám kifejezetten boldognak tűnő párt.
1955-ben, mikor Townsend visszatér brüsszeli légi attaséi kiküldetéséről, az addigra 25 éves Margit már dönthetett volna úgy, hogy polgári esküvői kereteiben hozzámegy a férfihoz, ám a hercegnő a kötelességét választotta, és bejelentette, hogy a kapcsolatnak véget kell érnie, annak ellenére, hogy a források szerint ez összetörte a szívét.
II. Erzsébet királynő húga így végül 1960 májusában, minden idők első tévében közvetített királyi esküvőjének keretében ment feleségül ahhoz az Antony Armstrong-Joneshoz, akitől gyermekei is születtek, és aki a haláláig férje volt. A kapcsolat enyhén szólva is viharos volt, sokszor hónapokat töltöttek külön, ám a férfihez köthető az az ikonikus kép, amelyen a hercegnő a fürdőkádban ül meztelenül, csupán egy tiarát viselve.
Az ágyban reggeliző és vodkázó, láncdohányos, mindig divatos hercegnő egész felnőttkorában jó kapcsolatot ápolt nővérével, és a királynő lázadó húgaként minden idők egyik legnépszerűbb brit királyi sarjaként vonult be a történelembe.
- Érdekelnek a hercegnők? Vagány hercegnők – akikről nem tanultál a történelemkönyvekben
- Érdekelnek a királyi ékszerek? 5 ikonikus királyi ékszer, amely téged is lenyűgöz majd