Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Itt a tavasz, indulhat a szédületes színkavalkád

A kellemesen meleg napok beköszöntével végre búcsút inthetünk a téli kabátos időszaknak. A komor, sötét tónusú ruhákat ilyenkor érdemes kicsit a gardrób mélyén hagyni, és a hosszú, hideg hónapok után végre lágy, világos árnyalatokban tündökölni. 

kezdetnek válasszunk gey szép, színes csizmát - Kép: Salamander

Idén tavasszal ne csak a természet boruljon virágba, hanem mi nők is nyugodtan kezdjük el kiszínezni a ruhatárunkat, hisz a 2015-ös évben a vidám, élénk színeké a főszerep! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy muszáj a szivárvány összes árnyalatát magunkra ölteni. Ha főleg fekete és szürke összeállítások jellemzőek ránk, akkor már egy-egy, apró, színes kiegészítővel is hatalmas változást érhetünk el a megjelenésünkben. Egy színes táska, egy mintás cipő a legkomorabb összeállítást is megfűszerezi.

Ha igazán bevállalósak vagyunk, akkor nyugodtan áldozhatunk a colour blocking trend oltárán is. A stílus alapszabálya, hogy háromnál több színt ne keverjünk az öltözetünkön belül, viszont hogy mi az a három szín, annak már csak a képzeletünk szabhat határt. Amire viszont érdemes odafigyelnünk, hogy ha nagyon élénk színű darabokat választunk, akkor az adott modellek fazonja mindig egyszerű, és letisztult legyen.

Ha minden ruhadarabunk rikító árnyalatokban pompázik, akkor a mintákat célszerű hanyagolni. Viszont ha nem vagyunk kísérletező típusok, akkor pont a mintás darabokkal mehetünk biztosra. Az outfit-ünk java része lehet fekete, vagy más sötét tónusú, ha egy élénk, mintás ruha, vagy kiegészítő is ragyog rajtunk, az összkép mégis vidám lesz. Kezdésnek válasszunk például egy színes, mintás lábbelit, amit később a rajta szereplő árnyalatok közül bármelyikkel kombinálhatunk.

Várd gyönyörű bőrrel a tavaszt!
A téli zord időjárás, a kevés napsütés, a vitaminhiány nem csupán a hangulatunkra, de a bőrünkre is rányomja bélyegét. Milyen panaszokat okozhat a hűvös, szeles idő, és mit tehetünk azért, hogy a bőrünk hamarabb felfrissüljön?


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?