Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Marton Adrienn nem csak főz

A gasztroműsorvezető küldetésének tekinti, hogy megmutassa követőinek országunk szépségeit, ezért mostantól ételkölteményei mellett hazai divattervezők ruháit is épszerűsíti.

Igazából szerelem. Fotó: krq

"A vidéki Magyarországon nőttem fel, mindig is büszke voltam arra, honnan származom. Jó pár évig leginkább az ételeken keresztül mutattam meg a hangulatomat, de elhatároztam, hogy felhívom a figyelmet a gasztronómián kívül a művészet és divat területén is a közös értékeinkre" – magyarázza Adri.

Számos tehetséges divattervezővel dolgozom együtt, akik figyelmet érdemelnek. Csodálatos ruhákat hoznak létre, valódi tehetségek. A hazai helyszínek fontos elemei a fotózásaimnak: hol romantikus, hol nyüzsgő, hol kalandos oldalát szeretném megmutatni Magyarországnak. A világ megváltozott körülöttünk, és szeretném, ha képeim inspirálóak lennének a mai fiatalok számára is, hogy figyeljünk jobban egymásra és a helyi értékekre.

Igazából szerelem - Az első fotón ez a tűzpiros Varga Viktória ruha igazán nőies választás, a legfinomabb anyagból készült. Adrienn szereti a nőies alkotásokat, ez a ruha az egyik személyes kedvence.

Kék Duna Keringő. Fotó: krq

Kék-Duna keringő - A piros Varga Viktória darab bohémebb változata a tengerszínű alkotás, amelyet a játékos, kósza csíkok és a sejtelmesen áttetsző szoknyarész tesz ellenállhatatlanná. Kislányos, mégis szexi, ezt minden nő imádná!

Elfújja a szél. Fotó: krq

Elfújja a szél - Akár egy fátyolfelhő, olyan könnyű a Demeter Richárd által életre hívott csipkeruha, amelyet akár egy romantikus piknikre is magunkra kaphatunk. Ezzel a ruhával a hétköznap is ünnep, vallja Adri.

Girl power. Fotó: krq

Girl power - Szabása komollyá, színe merésszé teszi a Varga Viktória ruhát. A legjobb akkor bevetni, ha tárgyalni indulunk, és nem titkolt vágyunk, hogy fókuszáljunk női vonzerőnkre.

Vissza a jövőbe. Fotó: krq

Vissza a jövőbe -

Krivanics Ágnes avantgárd felsője és a Biernat Mercedes tervezte nadrág tökéletes párost alkot. A blúz a formabontó szabás, a nadrág a szövet fényes szépsége miatt hivja fel a figyelmet. Csak a legbátrabbaknak!

 

Marton Adrienn Laktató uzsonnái-sorozatunk első két része már olvasható, a többi kettőt pedig figyeljétek a következő hetekben:


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?