Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Miért karikás, táskás a szeme? – kozmetikustanácsokkal

Uborkaszeletek és plasztikai beavatkozások mellett létezik még megoldás. Az arany középutat a helyes életmód, megfelelő kozmetikumok és bizonyos kezelések jelentik.

A probléma gyökere

A szem körül jelentkező esztétikai problémák kezelése során első körben annak járunk utána, hogy mi okozhatja a panaszokat: átmeneti, tartós vagy örökletes elváltozással állunk-e szemben – magyarázza Peterman Krisztina kozmetikus, a Dermatica szépségterapeutája. A szem körüli vékony, érzékeny bőr gyorsan reagál a külső-belső változásokra, így az alváshiány, stressz, dohányzás és az évek múlása is könnyen észrevehető. Az egyéni adottságok mellett az eltérések betegségeket is jelezhetnek, így fontos, hogy figyeljünk az arcbőr, szemek változásaira.

Táskás szemek

Ha reggelente rendszeresen duzzadt szemmel ébredünk, annak több oka is lehet. A leggyakoribb probléma a túl kevés alvás, de az is lehet, hogy 7-8 órát töltünk ágyban és ennek ellenére a tükörben mégsem kipihent önmagunkat látjuk reggelenként. A szemek gyakori dörzsölése, a túlzott alkoholfogyasztás vagy az éjszakára le nem mosott smink is okozhat hasonló tüneteket.

A kozmetikus tanácsa: érdemes alvási pozíciót váltanunk, a probléma ugyanis jellemzően a hason vagy oldalt alvóknál jelentkezik. Háton fekve, pluszpárnával a fejünket megemelve csökkenthetők a panaszok. Javasolt az étkezésen is változtatni, ugyanis a túl sok só fogyasztása is fokozhatja a panaszokat.

Karikák helyett

A szemek alatti területen jelentkező sötét karika leggyakrabban örökletes tulajdonság, rendszerint a család többi tagjánál is előfordul. A kor előrehaladtával enélkül is egyre többeknél megfigyelhető ez a fajta pigmentációs elváltozás. A 30-as, 40-es életkorban a szemek alatti sötétebb terület valójában nem a bőr színének változása miatt jelenik meg, hanem az arc vonalának megváltozása miatt vetül a szemüregre árnyék, a bőr öregedésének természetes folyamataként.

A kozmetikus tanácsa: kevésbé ismert, de gyakori kiváltó ok a radikális méregtelenítés, melynek következtében szintén jelentkezhetnek a szemek alatti sötét karikák. Ezek idővel maguktól is elmúlnak.  Ha ezt tapasztaljuk, a következő alkalommal fokozatosabban kell a szervezetet felkészíteni a böjtre. A szemek alatti sötét területen korrektort alkalmazva akár teljesen elfedhetjük a problémát. Ügyeljünk rá, hogy a megfelelő, szemkörnyékápoló terméket válasszuk. A pattanások elfedésére való korrektor ugyanis kiszáríthatja a szemek körüli érzékeny bőrt! Ha tartós megoldást szeretnénk, kozmetikai kezelésekkel is csökkenthetjük a pigmentációs elváltozást, de léteznek e célra megfelelő, a bőrt világosító kozmetikumok is.

Betegségeket is jelezhet!

A hirtelen, látszólag minden ok nélkül jelentkező tünetek betegségeket is jelezhetnek. Ilyen esetben komolyabb problémák is meghúzódhatnak a háttérben.

– A szem alatti sötét karikák figyelmeztethetnek arra, hogy ideje lassítanunk: stressz, kialvatlanság, kevés folyadékbevitel, keringési probléma, esetleg vashiány is okozhatja.

– Duzzadt szemeket pajzsmirigybetegség is kiválthat, de májproblémákat is jelezhet.

– A szemek körüli területen arcüreggyulladás vagy allergia következtében is duzzanat jelentkezhet.

 

Forrás: www.dermatica.hu

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?