Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Minden a külsőségekről szól

Mennyire vagyunk elégedettek magunkkal? Mennyiben befolyásolnak minket az ideálok? Mi fér bele és mi nem, a szépségért folytatott harcba? Egy nemrég készített, 1000 fős felmérés kereste ezekre a kérdésekre a válaszokat. Dr. László Zsolt plasztikai sebész és Dr. Hevesi Kriszta pszichológus értékelik az eredményeket.   

Minden a külsőségekről szól

Legalábbis a válaszok alapján erre kell következtetnünk. A többségében (88%) nők által adott válaszok szerint sokszor (76%), sőt, minden esetben (21%) fontosak a külsőségek. 87% úgy véli, hogy ezt elsősorban a szép arc és a formás test jelenti. Talán éppen azért, mert a szépségnek és a külsőségeknek ekkora figyelmet szentelünk, magunkkal szemben is egyre magasabb elvárásokat támasztunk.

Kép: sajtóanyag

Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy a nők 47%-a nem igazán, vagy egyáltalán nem elégedett magával. „Munkám során azt látom, hogy a mérce egyre magasabbra kerül a hölgyeknél. A szépségre, tökéletességre törekvés egyre fontosabb lett. Ez szerencsére nem egyenlő a túlzott elképzelésekkel. Inkább a szimmetria, az arányosság és a fiatalság megőrzése a cél manapság” - mondja Dr. László Zsolt plasztikai sebész.

Megéri szépnek lenni

A megkérdezettek 97%-a azt is tapasztalta már (saját bőrén vagy ismerősei körében), hogy a külső jegyek szépsége pozitív megkülönböztetést élvez a hétköznapokban is. Emellett a válaszadók több mint fele szívesebben is teremt kapcsolatot azon embertársával, akit vonzóbbnak, esztétikusabbnak tart. Nincsenek ezzel másként a munkaadók sem, legalábbis a válaszok szerint, hiszen a megkérdezettek 71%-a véli úgy, hogy külső megjelenése befolyásolta korábbi állásinterjúi sikerességét. Érdekes ugyanakkor, hogy ugyanezen megkérdezettek 95%-a állította, fordított helyzetben nem venne fel valakit a külső szépségre alapozva.

Ellenkező esetben ugyanis…

A külsőségek favorizálása már gyerekkorban megkezdődik. Sok esetben a kicsik még őszintébben, még kendőzetlenebbül adják társaik tudtára véleményüket. Ezt alátámasztva a megkérdezettek 69%-a vallotta, hogy gyermekként érték sérelmek testi adottságai, külső jegyei miatt. Ezzel ellentétben viszont reményre adhat okot, hogy a nők csupán alig 20%-a érzi úgy, hogy felnőttként azért hagyták volna el, mert teste megváltozott az évek során. Ettől függetlenül 38% azt is bevallotta, hogy foglalkoztatja a gondolat, hogy párja elhagyná-e egy szebb, fiatalabb nőért. „Egy kutatás alapján az egyetemista fiataloknál is - dacára annak, hogy tagadják a külső jelentőségét, s csupán belső értékeket neveznek meg párválasztási szempontként - egy random randi után egyedül a külalak dönti el, hogy másodszorra is szeretnének-e találkozni az adott személlyel. A szerelem azonban már ennél - szerencsére - sokkalta bonyolultabb. A személyiség átütő erejét jelzi, hogy ha végiggondoljuk nagy szerelmeinket, szinte biztos, hogy nem felelnek meg személyes szépségideálunknak!” – tette hozzá Dr. Hevesi Kriszta

Ezt teszik velünk az ideálok

A külsőségek által vezérelt 21. századi társadalom is olyan ideálok mentén próbálja meghatározni a szépség fogalmát. amelyek a férfiakban vágyat ébresztenek, a nőkben pedig a tökéletességre való törekvést erősítik, de sajnos nehezítik az elégedettség érzésének kialakulását. A megkérdezettek 68%-a nem is tagadja, hogy nyomon követi a szépségideálok alakulását és követni is próbálja őket. Ezzel szemben abban már kevesen hiszünk (alig 20%), hogy a pigmenthiányos, kerekesszékes vagy plus size modellek szerepeltetése a reklámkampányokban pozitívan tudna hatni az idealizált szépségkultusz berögződéseire. A vékony nő képe a formásodó kifutó- és magazinmodellek mellett sem tud az átlag nő fejében elválni a szépség fogalmától.

A legtöbben, ha tehetnék még mindig testsúlyukon és hasukon változtathatnának, ezekkel ugyanis a megkérdezettek fele nem elégedett. A mell, az arc és a bőrfeszesség mellé felzárkózó probléma még a fenekünkkel való elégedetlenség is, amely szintén valószínűleg a most divatban lévő fenékkultusz és a hozzájuk tartozó ideálok számlájára írható.

Mi fér bele a szépségért folytatott harcba?

Az biztos, hogy minden második nő továbbra is elégedetlen magával, az azonban már elég változatos képet mutat, hogy a vágyott formáért ki mit vállalna be. A legtöbben az egészséges étkezés és a sport mellett teszik le voksukat. Azonban a kozmetikumok mellett a plasztikai sebészekben is sokan bíznak. A megkérdezettek 64%-a teljesen elfogadó a plasztikai beavatkozásokkal kapcsolatban és további 29% is csak akkor áll negatívan a kérdéshez, ha a cél a természetestől nagymértékben eltérő megjelenés. 24% gondolkodás nélkül feküdne vagy feküdt már kés alá célja elérése érdekében, és további 40% is úgy gondolja, hogy nem lenne rest plasztikai sebészhez fordulni azért, hogy elégedettebb lehessen. A férfiakkal is egyre elfogadóbbakká válunk, hiszen a megkérdezettek 74%-a szerint a férfi plasztikában sincs kivetnivaló (ésszerű keretek között).

„Azt tapasztalom, hogy a hozzám fordulók egyre bátrabbak, és természetesnek érzik azt, hogy segítségül hívjanak egy szakembert önbizalmuk, boldogságuk érdekében. A szépségért folytatott harcban néha segítségre van szükség, hiszen a mérce egyre magasabbra kerül. A külsőnkkel való elégedettség érzése pedig fontos része a mindennapi boldogságnak” - teszi hozzá Dr. László Zsolt.

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?